8. fejezet

Visszajátszás

*Donna*
Este amint hazaértem felmentem a szobámba és azonnal elaludtam. Ruhástól. Reggel a telefonom csörgése ébresztett fel. Félkómástan kutattam a készüléket. Amikor végre megtaláltam fel is vettem.
-Haló!-szóltam bele kihalófélben lévő hangon.
-Szia! Itt a legjobb barátnőd. nem szándékozol beengedni?-Maggie volt. Ki hitte volna?
-Te már itt vagy?
-Aha. Na beengedsz?
-Be.
Azzal letettem a telefont. Félhullán megkerestem a szemüvegemet, majd feltettem és felhúztam az este az ágyam mellé dobott tornacipőt. Lementem az emeletről, amjd kinyitottam a bejárati ajtót, de Maggie nem állt a túloldalán. Kimentem a teraszra és észre is vettem. Maggie a kapu túloldalán topozékolt és amikor észrevett vadul integetni kezdett. Odamentem hozzá.
-Azt hittem tudod a kódot.
-Nem működik.
Megpróbáltam én is, de úgy se működött.
-Felhívom aput.-azzal már tárcsáztam is apu számát.
-Haló!-egy csörgés után fel is vette.
-Szia!
-Szia! Valami baj van?
-Nem, semmi. Csak nem működik a kapukód. Maggie nem tudott bejönni. Náam se működik.
-Nem működik? Reggel pedig még jó volt.
-Most viszont nem. Azt írja ki, hogy hibás.
-Dylan már intézkedik. A szerelő hamarosan megy Almával együtt. Addig ne csináljatok semmi hülyeséget.
-Igyekezni fogok az ügy elérése érdekében.
-Helyes! Szia!
-Szia!-azzal letettem.-A szerelő hamarosan jön. Apu  üzeni, hogy ne csináljunk semmit.
-Ok. Amúgy mi ez a ruha rajtad? Valamint nagyon szexi a pulcsid.
-Köszi. Hosszú éjszakám volt.
-Vettem észre.-azzal Maggie letette a táskáját a földre és levette a lábáról az egyik magassarkú cipőjét, majd átnyújtotta a kapu rácsain keresztül.-Üsd szét vele.
-Mit?
-Azt a kódos szart! Vedd már el!
-De oda a cipőd.
-Van nálam másik. Donna!
-Oké, de rád fogom fogni.-mondtam, majd elvettem a cipőjét.
-Csak nyugodtan.
A cipővel a kapukód beíró gépezethez mentem, aminek sose tudtam a rendes nevét, majd egy határozott mozdulattal beleállítottam a sarkát. A gép egy apró robbanással és utána füsttel jelezte, hogy kipurcant. A kapu azonban kinyílt. Maggie időben a másik cipőjét is levette és mezítláb tipegett be az udvarba. Épp ekkor kanyarodott be Alma kocsija, amelyiket egy másik követett. Amikor kiszálltak Alma is és a szerelő is eléggé zavarodott képet vágott.
-Azt hittem zárva van a kapu.-mondta Alma.
-Nem tudtam, hogy egy magassarkú erre is jó.-húzte ki a szerelő a cipőt a kódósizéből.
-Danny mondta, hogy ne csináljatok semmit!-szidott le minket Alma.
-Így is ki kell cserélni. Valaki megbabrálta a rendszert. A riasztót is kicseréljem?
-Egy pillanat.-azzal Alma elővette a telefonját és odébb vonult, hogy még véletlenül se halljuk mit beszél. Fél perc múlva vissza is jött.-Igen, a riasztót is legyen szíves kicserélni.Valamint a kapukódot. Donna ti pedig menjetek be.
Maggievel bementünk, majd félperc múlva Alma is követett minket.
-Mit keresett Maggie cipője a kapukód beíró gépben?
-Ő mondta, hogy állítsam bele.-mondtam.
-Kössz.-mondta Maggie.
-Te mondtad, hogy rádfoghatom.
 -Oké, elég! Meg kell várnom, amíg a szerelő elmegy, addig összeszedem a cuccokat, amik itt maradtak, ti pedig vigyázzatok magatokra!-azzal Alma felment az emeletre.
Gyorsan ettem reggelit, közbe végzett a szerelő, így Alma is elment. Ezután a szobámban voltunk. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy legalább jöjjön be valami levegő.Maggie a hifiből üvöltette a zenét, közbe pedig a szekrényembe kutakodott.
-Mit keresel?
-Egy ruhát. Neked. Ma estére.
-Minek?
-Mivel Noah is ott lesz. Hahó!
-Várj! Honnan tudsz te Noahról?
-Mondtad.
-Kizárt. Nem említettem neked.
-Jack mesélte, hogy jön ő is.
-Meglehet. De nem kell semmiylen extravagáns ruha ahhoz, hogy lenyűgözzem. Ugyanis nem akarom lenyűgözni.
-Aha persze.-bólogatott.
-Komolyan!
-Oké, elhiszem. De ezt honnan szedted?-vett elő egy ruhát.
-Ezt a végzős bálra vettem.
-Minek vetted már meg most?
-Mert a tanulással akarok foglalkozni jövőre nem a végzős bállal. Már nyár elején megvettem a ruhát.
-Akor ezt veszed fel.
-Kizárt! És mit veszek fel a végzős bálra?
-Majd addigra veszel egy másikat. De ma este ezt fogod felvenni.
-Meg amit te elképzelsz!-tiltakoztam.

 

 

-Most boldog vagy?-kérdeztem este, amikor épp lefelé mentem a lépcsőn.
Maggie önelégült képet vágott.
-Igen.-ugrándozott.-Ha ebben nem nyűgözöd le Noah-t, akkor semmiben sem.
-Mondtam, hogy nem akarom lenyűgözni!
-Aha persze.-röhögött.
Hamarosan kinyílt az ajtó és Jack lépett be rajta.
-Azta a rohadt!-mondta, amikor meglátott minket.
-Nagyon vicces. majd röhögök, ha ráérek.-mondta Maggie, majd félrelökte Jack-et és kisétált az ajtón.
-Csak utánad.-engedett előre jack.
-Köszi!-mosolyogtam.
Maggie a kocsiban már befurakodta magát az anyósülésre. Én hátra ültem, majd miután Jackis beült elindultunk. Az út közben megszólalt a Messenger. Noah írt:

Noah: már itt vagyok :) megvárlak az épület előtt :)
Donna: mi már úton vagyunk :) köszi, kedves tőled! :)
Noah: ugyan semmiség ;)

-Maggie, ha kacsintós fejet írt, akkor mi van?-szóltam előre.
-Hogy meg akar dugni.-röhögött.
-Erről apámnak egy szót se!-szóltam Jackre.
-Nem hallottam semmit.-mosolygott Jack.
Noah a színház előtt ácsorgott, ahogy ígérte. Lucas is mellette állt, pár méterrel arrébb. Maggie, amint kiszállt Lucas karjaiba vetette magát.
-Szia!-köszöntem.
-Szia!-mosolygott.-Gyönyörű vagy!
-Köszönöm szépen! Remélem jólérzed majd magad.
-Biztosan. Jó ideje várok már erre. Bemehetnénk.
-Oké.-bólintottam.
Bementünk az épületbe. Maggie és Lucas eltűnt a látókörömből.
-Figyi, nekem még előtte el kell mennem azapukámhoz. Megígértem neki, hogy előtte benézek.
-Oké, menj csak.-bólintott.
-Majd bent találkozunk.-intettem
A biztonságiőr szó nélkül beengedett az öltözők folyosójára, és még útbaigazítástis adott. Apu nagy szerencsémre a folyosón ácsorgott.
-Szia!-mosolygott, amikor meglátott.
-Szia!-öleltem meg, amint odaértem.-Izgulsz?
-Talán egy kicsit. Ez az első, amikor te is itt vagy.
-Az előzőn is itt voltam.-húztam fel a szemöldököm.
-De az nem számít.
-De igen. Csinálj olyan nagy buborékot.
-Buborékot?
-Aha. Olyan jól néz ki.
-Azon leszek.-bólintott mosolyogva.


*Maggie*
Donna bement Noahval a színházba, mi pedig elkértük Jacktől a kocsit, ahogy az már eleve meg volt beszélve. Beszálltunk a kocsiba, majd Lucas a raktárhoz vette az irányt.
-Donna biztos nem fog haragudni?
-Nem. Az egészről nem tud semmit.-ráztam a fejem.-Mégegyszer köszönöm, hogy eljöttél velem.
-Semmiség. Itt a fényképező?
Kinyitottam a kesztyűtartót, amiből elővettem a gépet. Lucas hamarosan meg is állt a raktár mellett. Mivel már sötét volt hoztunk zseblámpát is. Kinyitotta a raktár ajtaját, majd felkapcsoltuk a villanyt. A képek napról-napra többek lettek. A készítője már új táblát kezdett. Ma már fel volt rakva a következő.

 

 

-Nézd! Rajta van az időbélyegző.-mutatta Lucas.-Alig negyed órája járt itt utoljára.
Gyorsan körbekattintgattam, majd elhúztunk a helyiségből. Lekapcsoltuk a villanyt, visszazártuk az ajtót, beültünk a kocsiba és már ott se voltunk. A színházhoz visszaérve Lucas pont oda parkolta le Jack kocsiját, ahol az volt. A portás beengedett minket, utána azonnal a helyünkre ültünk. Donna az egyik páholyszerűségből nézte az egészet. A szeme csodálattal volt tele. Látszott rajta, hogy tényleg élvezi. Noaht viszont nem láttam.


*Donna*
Az előadás után összefutottunk Noahval az előtérbe.
-Ez fantasztikus volt!-lelkendezett.
-Ugye? Nekem is nagyon tetszett.
-Mégegyszer köszönöm ezt az élményt. Felejthetetlen.
-Nagyon szívesen!
Megölelt, majd távozott.
Apu öltözőjébe mentem. Leültem az egyik fotelba, majd elkezdtem Maggiet csörgetni, de nem vette fel a telefont. Miután feladtam letettem a telefont az asztalra és vártam. Apu kisvártatva belépett az öltözőbe két csokor virággal a kezében.
-Utálom az ilyet!-bosszakodott.-Virágot?
-Kérek.-röhögtem fel, mire nekem adta az egyik csokrot, a másikat pedig letette az asztalra.
-Amúgy mit szólnál ahhoz, ha ma egy pizzázóban vacsoráznánk?
-Pizzát akarsz enni?
-Te nem?
-Miattam jöhet.
-Akkor mehetünk.
Mielőtt elmentünk volna gyorsan beszólt Dylannek, hogy mi még elmegyünk valahova. A virágokat betettük a kocsi hátsóülésére, majd egy pizzázóba mentünk.

donna_atlas: @dannyatlas #vacsi #pizza #mutimiteszel #este #withmydad

-Amúgy tetszett?-kérdzete, miközben nagyban ettünk.
-Nem volt buborék.-vágtam durcás képet.
-Majd otthon csinálok neked olyan rohadt buborékot.-próbálta visszatartani a nevetést.
-Itt nem tudsz?
-Nem. Olyan nagyot nem.
-Kár. Pedig megnéztem volna, ahogy kihajítanak innen.-röhögtem el magam.
-Csak szeretnéd!
Nagyjából iylen szócsatákkal ment el az este. Épp mentünk volna haza, amikor apu telefonja megcsörrent. Gyorsan lebonyolította a hívást.
-Maggie eltűnt.-mpndta ki.
-Mi van?

7. fejezet

Szemüvegezünk?

Este Henley még cseppentett a szemembe, de másnap reggel már tutira biztos volt az, hogy a szemészeten töltöm a fél napot. Még pizsibe indultam el Danny szobája felé. Velem ellentétben ő már fel volt öltözve. Pedig reggel 8 volt.
-Szia! Hát te?-lepődött meg, mikor meglátott.
-Mennyire érsz rá délelőtt?-egyből a sűrűjébe vágtam.
-Attól függ, hogy miről van szó.
-Szemészet.
-Szemészet?
-Aha. El kéne mennünk, mert tiszta piros.
-Lehet, hogy Alma fog elkísérni, mert mi próbálunk, mivel holnap lesz az előadás.
-Nagyon fantasztikus.
-Az. A jegyeket, majd elküldöm annak a Noah nevű gyereknek. De megkérdezem Almát. Szerintem biztos ráér.
-Jó. Addig átöltözök.
Gyorsan visszamentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat fésültem, amikor Alma lépett be.
-Szia! Danny mondta, hogy el kéne vinni a nem emlékszem hova.
-Szemészet.
-Ja igen, oda.-kapott a fejéhez.-Összeszedem a cuccokat és 5 perc múlva a kocsinál.
-Oké.
Alma elment, én pedig elővettem a telefonom és írtam üzit Maggienek, hogy délelőtt semmiképpen nem érek rá. Vissza is írt, hogy neki mindegy, mivel Lucas lóg a fociról, hogy együtt tölthessék a délutánt. Okéé...
-Kész vagyok!-toppant be Alma.
Beültem mellé a kocsiba majd elmentünk a hőn áhított szemészetre, ahonnan dél körül egy fantasztikus papírral léptünk ki, amelyen a szemüveg felírása szerepelt. Almával gyorsan el is mentünk a legközelebbi optikába, ahol kiválasztottam egy egyszerű fekete keretes szemüveget.

-Kifejezetten jól áll.-mondta Alma, mikor már végre otthon voltunk.
-Kifejezetten gáz vagyok benne. Ez volt az egyetlen normális.-bosszankodtam.
A dühöngésemet a telefon csörgése szakította félbe. Alma elment, hogy felvegye, addig én a konyhapultnak dőltem neki.
-Téged keresnek.-jött be, a kezében a telefonnal.
Remegő kezekkel vettem át a készüléket, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy ki kereshet.
-Haló.-szóltam bele.
-Szia Donna! Noah vagyok.-hallatszott a túloldalról.
-Szia Noah!-mondtam teljesen megkönnyebbült hanggal.-Mizu?
-Semmi. Csak meg szerettem volna köszönni a jegyeket. Megkaptam.-lelkendezett.
-Ja, szívesen. Apukám mondta, hogy ma küldi el neked, de ezek szerint hamar odaért.
-Igen. Most az előbb érkeztek meg és gondoltam felhívlak, hogy még egyszer megköszönjem.
-Ugyan, semmiség.
-Figyi, most le kell tennem, de majd facen még beszélgethetünk.
-Jó, oké. Benne vagyok.
-És remélem találkozunk majd az előadáson. Szia.
-Persze. Szia.-azzal letettem.
-Lovag a láthatáron?-kérdezte Alma.
-Nem!-hárítottam.-Fent leszek.
Már a lépcső alján voltam, amikor Alma utánam kiáltott.
-Fogsz te még erre igent is mondani.
-Kötve hiszem.-kiáltottam vissza.

-Ez is béna!-.azzal a hátam mögé hajítottam a következő ruhát is.
Mivel nem volt semmi tennivalóm így úgy határoztam, hogy szortírozom a szekrényemben talált
ruhákat. Most, hogy szemüveges lettem egészen más fényben látom a világot. vagy hogy mondják... Alma pedig, mivel nem talált jobb elfoglaltságot az ágyamon fekve próbálgatta a kártyatrükköket. Bűvészcsalád, hiába...
-Az pedig tök jól nézett ki.-mondta.
-Melyik?-fordultam felé.
-Amelyiket most dobtad a csillárra.-mutatott fel.
A csillárról lógott le a sárga, zsiráfos felső.
-Ha egy sárga, zsiráfos felső szerinted jól néz ki, akkor semmi ellenvetésem ellene.-mondtam némi szarkazmussal a hangomban.
-Roppant vicces. De amúgy miért akarod kidobni az összeset?
-Mivel lett ilyenem.-mutattam az orromon csücsülő rondaságra.
-És? Semmi sem változott.
-Igenis változott. Ezután strébernek fognak tartani csak azért mert van szemüvegem. Jó, így is stréber vagyok, de mindegy. A szemüveg csak fokozza. Ha lecserélem a ruhatáram akkor nem lesz itt semmi probléma, ugyanis nem vesznek stréber számba, ha egy kicsit felnőttesebben öltözködöm.
-Kontaklencsén nem gondolkoztál?
-De. Csak viszont nem vagyok túl türelmes figura ahhoz, hogy minden reggel betegyem, este meg kivegyem.
-Értelek, de azért lécci húzz egy lapot.-tartotta felém a pakli francia kártyát.
Megtettem, amit kért, majd vissza is tettem. Alma ügyködött valamit a paklin, én pedig visszamentem a szekrényemhez tovább válogatni.
-Ez volt az?-kérdezte.
Megfordultam, amikor is az általam kihúzott kör ászt mutatta felém.
-Igen.-bólogattam mosolyogva.
-Komolyan?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Igen.
-Csináljunk még egyet.-azzal újra megkeverte a paklit.
Eljátszottuk ezt nagyjából tízszer. Mind a tízszer eltalálta. Teljesen belelkesedett. Az ágyamon kezdett ugrálni örömében, amikor hirtelen dudaszó hallatszott. Mindketten lesiettünk a földszintre, Azonban meglepetésünkre nem apuék értek haza. Az ajtóban egy pasi ácsorgott, mögötte pedig kettő másik. A lépcső közepén állhattunk meg. Alma elém állt, ekkor sejtettem, hogy itt valami nagyon gáz dolog fog történni.
-Szia Alma! Rég láttalak.-mondta a csávesz.
-Mit akarsz itt?
-A nagy Dylant hol hagytad? Na és a rettenthetetlen bűvészcsapatát?
-Semmi közöd hozzá!
-Mondjuk jó is, hogy nincsenek itt. Dylan nem fog örülni, ha holtan talál majd hazaérve. Viszont Atlas lányát lehet, hogy elvisszük, hogy aztán a búvóhelyen nyírjuk ki. Az ujjait meg elküldöm az apjának.-azzal röhögni kezdett. Ez teljesen meghibbant. Nem visznek engem sehová. Az ujjaim meg maradnak a helyükön.
A fickó fegyvert vett elő, majd felénk irányította. Alma elterelt felfele. Gyorsan felfutottunk a lépcsőn, azonban a pasi már elkezdett ránk lőni. Arra futottunk, ahol megevett a fal. Most is így történt, azonban igyekeztem nem elesni, amikor átértem a fal túloldalára. Alma valahol a közepe táján felszedte a padlót, majd egy fém csúszda tárul a szemem elé.
-Te mész elsőnek.-irányított.
-De ha vannak lent....-kezdtem el.
-Donna, nincs ott lent senki. Csak igyekezz, mert mindketten itt hagyjuk a fogunkat.
Alma beszéde hatott, ugyanis amint kimondta beleugrottam a csúszdába. Fél percig csúszhattam, amikor is egy hatalmas sikítással körítve belecsobbantam egy medencébe. Amint feljutottam a felszínre egy újabb csobbanás jelezte, hogy Alma megérkezett. Amint feljött a feje a víz alól megkérdezte.
-Minden rendben?
-Persze.
-Ha a medence értelmét keresed, akkor az nem sok. Dylan építtette a csúszdát, de a medence Jack ötlete volt. Gyere, el kell tűnnünk innen.
Csuromvizesen valahogy átjutottunk a garázsba, onnan be egy kocsiba és sipirc ki innen. Alma szó szerint áthajtott a garázsajtón. Egyenesen a színház felé mentünk, ahol apuék próbáltak. A kocsi még a színház előtt parkolt. Nem szálltunk ki a kocsiból, csak pontosan elé álltunk, hogy mindenképp észrevegyenek minket. A hajamból mellesleg patakokban folyt a víz. Mivel senki nem volt az utcán, így kinyitottam az ajtót és a járdára csavartam ki a hajamból a vizet.
-Amúgy kik voltak ezek?
-Dylan még régebbről ismeri őket. Nem túl szívélyes alakok. De ezt már gondolom te is észrevetted.-magyarázta.
A fejem kilógott az autóból, de valószínűleg bezsebelek nyárra egy tüdőgyulladást vagy egy náthát, ugyanis nagy mákomra elkezdett fújni a szél.
-Nem megyünk be?-kérdeztem.
-De. Menjünk.
Épp kiszálltunk az autóból, amikor is egy fekete furgon jelent meg. Az anyósülésen lévő ablakból kikandikált egy nagyon cuki pisztoly. Lemertem volna fogadni, hogy a házban lövöldözős idióták jöttek vissza.
-Donna szállj vissza a kocsiba!-kiáltott rám Alma.
Visszahuppantam, majd betettem az ajtót. Bekötni, sőt megmukkanni sem volt időm, ugyanis Alma a parkoló másik irányába tartott, ráadásul a Forma 1-be illő sebességgel. Lenyomtam az ajtó gombját, nehogy útközben kiessek. Alma közben sikeresen kijutott a parkolóból, de a sebesség még mindig 200 felett volt.
-Még nem kötötted be magad?!-ripakodott rám, amikor egyszer felém fordította a tekintetét.
-Olyan vagy, mint apa! Amúgy bocs, de a vezetői tudásod megakadályozta! Vigyázz kuka!!-kiáltottam, amit Alma még épp időben kikerült.
-Tudsz vezetni?-kérdezte.
-Én?
-Nem, a szomszéd! Tudsz vezetni vagy sem?
-Tudok. De előre figyelmeztetlek, hogy nem vezettem 200felletti sebességet. A max rekordom 190.
-190? Mikor?
-Nyár elején. Elcsórtuk Maggiék kocsiját.
-Menni fog ez neked. Cseréljünk helyet.
-Én nem vezetem ezt a kocsit. és ha összetöröm?
-Jack többet összetört már.Gyerünk!
Úgy próbáltunk helyet cserélni, hogy közben valamelyikünk lába egyfolytában a gázpedálon volt. Nagyjából fél perc múlva már én szegeztem a tekintetemet az útra, Alma pedig a kesztyűtartóban kezdett kotorászni,ahonnan elő is szedett egy stukkert(?).
-Minek az neked? Ráadásul honnan van neked ilyened?
-Te vezess. Alma Dray, különleges ügynök. Régen Interpol, most FBI. Az apád és a többiek elleni nyomozásban voltunk társak. Aztán egymásba szerettünk. Így lettem FBI-os.
-Fantasztikus. Kiről derülnek még ki ilyen sztorik? A végén megtudom, hogy Merritt a CIA-nak dolgozik, Henley pedig a NASA-nak?
-Ilyenekről nem tudok.-mosolygott.
Henley irányította, hogy merre menjek, közben hátra- hátrapillantott.
-Társaságunk van.-felhúzta a pisztolyt, majd elővette a zsebéből a telefonját és nekemadta.- Hívd fel Dylant. Vagy akárkit, de hangosítsd ki.-azzal hátra mászott.
Remegő kézzel, félig az utat figyelve tárcsáztam Henleyt, aki a legutoljára tárcsázott személy volt. Azonnal kihangosítottam. A telefon kicsengett, de Henley nem vette fel. Végül a hangposta jelentkezett.
-Francba! Hívd Henleyt!
-Őt hívtam most.-mondtam.
-Akkor hívj fel akárkit!-Alma hangja ideges volt.
Felhívtam Dylant, aput, Merrittet, Jacket, majd kezdtem előről a sort. Aput még a sajátomról is megcsörgettem, hátha nekem felveszi, de nem történt meg.
-Bassza meg!
-Lassítsd le a kocsit 190 és 180 közé. Van egy ötletem.-mondta Alma.
Úgy tettem, ahogy mondta. A kocsi 185 körül volt, amikor is a minket követő autó közelebb jött, Alma pedig elkezdte lőni a motorháztetőt. A kocsiból vissza is lőttek, de Alma csak a motorháztetőt célozta, addig, amíg az az utca közepén egy hatalmas robbanás kíséretében el nem tűnt.  Megállítottam az autót s hátrapillantottam, mivel eddig csak a visszapillantó tükörből szemléltem az eseményeket. A kocsi lángokban állt.
-Szép lövés!-néztem Almára, aki mosolygott és elégedettség futott végig az arcán.
-Menjünk vissza a színházhoz.-azzal újra visszaült mellém.
A színház előtt a kocsi, amivel apuék jöttek, még mindig ott parkolt. Almával épp be akartunk menni, amikor is kijöttek. Mellesleg ekkor volt fél 12.
-Ti mit kerestek itt?-kérdezte Dylan.
-Bocs, otthon is maradtunk volna, de a tudodki meglátogatott minket.
-Micsoda? Jól vagytok?-kérdezte apu, majd közelebb jött és vizslatni kezdett. A szépséghibám a vizes hajam volt, no meg persze a ruháim, de amúgy egy karcolás nem volt rajtam.  Miután ezt megállapította odaadta nekem a pulcsiját, ami most a legjobban kellett.
-De amúgy mi történt?-kérdezte Henley.
 -A lényeg annyi, hogy ha bent lesz holnap a hírekbe egy felrobbant autó, akkor azok nagy valószínűséggel mi voltunk.-mondta Alma, majd rámkacsintott én pedig elvigyorodtam.
-Mennyi volt Donna? 250?-nézett rám merritt.
-290.-helyesbítettem :D. Hát igen. Egy sofőr veszett el bennem.
-Te 290-nel száguldoztál a városba?-nézett rám apu szúrós tekintettel.
-Bocs, hogy életben akartam maradni! Valakinek életet kell lehelnie abba a siralomtanyába, ahol laktok.
-A ház hivatalos sofőrje ezennel Donna Atlas aki megdöntötte a 260-as rekordomat.-mondta Jack. Aki tud az tud.
Ezzel két kocsival vissza is mentünk a házhoz. Elég mozgalmas este volt az tuti. Viszont azt nem tudom ki volt az a csáveszka, aki betört a házba. Úgy beszélnek róla, mint Voldemortról, pedig a csávó egyáltalán nem hasonlított rá.

6. fejezet

Leleplezés?

 

Másnap reggel, amikor felkeltem és beleéztem a tükörbe, azt hittem elásom magam. Kisírt, piros szemekkel ébredtem fel. Jézusom! Gyoran felöltöztem, majd egy gyors sminket tettem az arcomra. A karikákat nagyjából eltüntettem, de a szemeim továbbra is pirosakvoltak, ráadásul égett is. Mielőtt végképp megvakulok gyorsan lefutottam a konyhába, hátha valakitől kérhetek szemcseppet. Amikor beléptem a konyhába minden szem rám szegeződött.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Neked is! Reggelit?-kérdezte Ama.
-Nem, köszönöm.Nincs véletlenül szemcseppetek?-kérdeztem.
-Szemcsepp? Miért?
-Kipirosodott a szemem, ráadásul ég is és nagyon fáj.
-Nekem van. Gyere fel velem!-mondta Henley.
Felmentünk a szobájába. Leültetett az ágyára addig, amíg ő elment megkeresni a szemcseppet. Kisvártatva issza is tért.
-Mit csináltál vele?-kérdezte, miközben a szemeimet tanulmányozta.
-Nem tudom, de légyszíves csinálj vele valamit!
Henley óvatosan hátrahajtotta a fejem, majd cseppentett a szemembe, ami az elején csípett, viszont amint nagyjából kitisztult a látásom egész türhető volt.
-Egy kicsit még csípni fog, de 10 perc múlva már nem is fogsz rá emlékezni. Majd lefekvés előtt gyere át, és akkor majd még egyszer belecseppentek. Nem tudom, hogymikorra fog elmúlni, de ha holnap reggel is ilyen lesz, akkor el kéne menned dokihoz.
-Köszi!
-Donna, ami a tegnap estét illeti.-kezdte el, de bevallom őszintén, hogy nem nagyon érdekelt semmi, ami a tegnap estével kapcsolatos.
-Hagyjuk ezt most, jó? Majd legközelebb megbeszéljük.-azzal felálltam az ágyáról.
-Jó, persze. Ahogy szeretnéd.
-Köszi a szemcseppet! Szia!-azzal távoztam a szobájából és átmentem a sajátomba.


Maggie
Irtóra utáltam Jacket. Általában is utáltam, mivel a rokonom és az a dolgom, mint rokonnak, hogy bizonyos szinten utáljam, de amikor elmondta, hogy mi volt Donnával azt hittem megfolytom. De nem csak őt, hanem mindenkit. Donna írt facen, hogy ma egyedül akar lenni, Lucas pedig edzésen van, ugyanis focizik. Tehát a mai napi programom az unatkozás. Épp a kanapén néztem egy filmet a tévében, amikor csengettek. Elmentem ajtót nyitni. Jack és Danny állt a túloldalon.
-El lehet húzni! Na csá!-fogadtam őket elég kedvesen.
-Ugyan, maggie!-azzal Jackfélretolt és bejöttek.
-Ugye tudod, hogy ez betörésnek számít?!-csuktam be az ajtót.
-Nem ezért jöttünk Magg!-kezdte Jack.
-Ha Donna miatt jöttetek, akkor tudnotok kell, hogy kinyírlak benneteket, amint találok rá valami megfelelő tárgyat.
-Nem Donna miatt jöttünk.-mondta Danny-Mit tudsz valami Noahról?
-Noah? Mármint Noah Emerson?-kérdeztem.
-Franc tudja. Állítólag tegnap haza kísérte Donnát. Shelby hzánál futottak össze, amikor Donna haza akart jönni.-magyarázta Jack.
-Noah Emerson hazakísérte Donnát? Ez de jóóó!-ugrándoztam.-Az a csávesz egy isten! Donna kurva mázlista.
-Ha te mondod.-vont vállat Danny.
-Amúgy a szobámban volt egy cetli egy címről. nem tudod hova lett?-kérdezte Jack.
-Nem, de a címre emlékszem.-mondtam.
-Megmondod?-kérdezte Danny.
-Meg, de csak akkor ha engem is visztek.-vetettem be a gúnyos mosolyom.
-Na az ki van zárva!-mondta Jack.
-Ha tudni akarod a címet, akkor hoznunk kell.-nézett rá Danny.-Na menjünk!
Gyorsan bezártam a lakást, majd lementünk Jack kocsijához.Beülve elmondtam a címet, ami igazából egy raktárépület volt a külvárosban. Teljesen elhagyatottnak látszott, amikor kiszállva körbenéztem.
-Itt van a B6-osépület.-mondta Danny.
Valahogy felfeszítették a raktár ajtaját, majd bementünk. Belülről egyltalán nem nézett úgy, mint egy használaton kívüli épület. Oldalt találtam egy villanykapcsolót, amit fel is kapcsoltam. A terem túlsó végében fel is gyulladtak a lámpák. Közelebbről érve fényképeket véltem felfedezni. Fényképeket Donnáról.
-Mi a franc?-néztem végig.
Mindegyik fényképen rajta volt a készítés napja és az időpont. A legfrisebb az tegnap készült:

Igyekeztem másról is épet találni. Mondjuk Dannyről, Michelleről vagy rólam, akár Noahról, de csak Donnáról készültek képek. Dannyre néztem, aki aggódva bámulta a lányáról készült fotókat.
-Most mit csináljunk?-nézett rá Jack.
-Nem szólunk neki. De ezt mindkettőtöknek meg kell ígérnie! Maggie, nem ajánlom, hogy eljárjon a szád!
-Nem fog.-mondtam halálkomolyan.
Danny gyorsan levette a legújabb képet a falról.
-Tűnjünk el innen!
Kifele menet még lekapcsoltam a lámpát, Jack és Danny pedig visszazárták az ajtót. Gyorsan beültünk a kocsiba. Engem kitettek a lakás előtt, majd továbbhajtottak. Amikor végre újra otthon voltam, elkezdtem magam mélyebben beleásni a dolgokba. Remélem Donnának nem lesz semmi baja, mert most kezdem el csak igazán félteni.


Donna
A napot a szobámban töltöttem. Jack és Danny elhúztak valahova, Merrittnek és Dylannek pedig dolga akadt, szóval csak Alma, Hnley és én maradtunk a házban. Oké, nem az egész napot töltöttem a szobámban, uyganis az ebédben is segítettem, valamint délután csináltunk gyümölcstortát is. A tetejére én tettem rá a gyümölcsöket, és a végeredmény egészen gusztusos lett. Jackés Danny estére értek haza, kissé Merritt és Dylan után. Henley, Alma és én épp a gyümölcstortát ettük, már nagyjából a fele hiányzott. Henley szerencsére lefotózta az egészet is, tehát lesz valami, ami emlékeztet rá.
-Kettőt kellett volna csinálni.-mondta Dylan.
-Akkor is ennyi fogadott volna titeket.-mondta Alma, majd egy újabb szeletet tett a tányérjára.
-Honnan tudod?-kérdezte Dylan.
-Gondolj bele. Henley imád mindent ami édes. Donna nagyjából ugyanazon a szinten van, csak egy picivel alatta, de már nem sok kell, hogy utolérje. Ők elfeleztek volna egyet ketten. Alma pedig megeszik mindent, ami finom, szóval megvan a harmadik fél. Ennyi.-zárta le az elméletét Jack.
-Bazd meg magad!-fűztem hozzá.
-De rohadtul!-tette hozzá Henley.
A tortából persze a fiúk is ettek, habár egy szeletnél nem jutott nekik több. Mivel a gyümitorta volt a vacsi, így vacsi után még lent akartam maradni, de Danny valamiért kihívott a nappaliba, azzal azindokkal, hogy négyszemközt szeretne beszélni velem. A nappaliba érve nem ültem le, hanem megálltam, ő pedig velem szemben állt meg.
-Miről szerettél volna beszélni?-kérdeztem.
-A tegnapról.-kezdte el. Miután látta, hogy a teljes figyelmemet rá szentelem folytatta.-Egy kicsit felzaklatott az, hogy Henley úgy kiborult, miközben csak jót akartam neki Miután kijöttem a házból, beültem a kocsiba és dühömben hazajöttem, Henley pedig utánam. Itthon aztán jól kiveszekedtük magunkat, aztán amikor hazaért Jack és merrit és megkérdezték merre vagy, teljesen lefagyott bennem a vér. Vissza akartammenni érted, de aztán beállított az a ribanc és mondta, hogy rutin ellenőrzést tart. Fogalmam sem volt arról, hogy mit mondjak neki, ugyanis az igazat nem akartam. Megkönnyebbültem, ugyanakkor meg is lepődtem, amikor azzal a sráccal léptél be az ajtón.
-Amúgy most minden rendben köztetek? Mármint közted és Henley között.-kérdeztem.
-Igen. Most már minden rendben.
-Örülök.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Tegnap amúgy miért hívtál apának? Mármint nem rosszindulatból kérdezem, hanem csak úgy.
Baszki! Tegnap apának hívtam, de totál véletlenül. Igazából foggalmam sincs, hogy miért mondtam. Ez jött a számra? Vagy valami más?
-Mondhatni, hogy csak jó fényt akartam vetni, mivel a pipike meglátogatott minket. Ráadásul fiút is hoztam magammal. Gondoltam, ha látja, hogy már apának hívlak, akkor elhisz, hogy tényleg jól kijövünk egymással.-Mindenféle halandzsa dumát összehordtam. Ennyire szánalmasnak még sohasem éreztem magam.- De ha nem akarod, hogy apának hívjalak, akkor nekem édes mindegy.-vontam meg a vállam.
-Nem, dehogy! Semmi bajom vele, csak egy kicsit meglepett.
-Oks.-Ennyi? Mindjárt elásom magam.
-Ezzel még tartoztam neked.-vett elő egy kisebb méretű dobozt, majd átnyúújtotta.-Becsomagolni már nem volt időm.
Mosolyogva átvettem tőle a dobozt. Kibontva a várva vágyott Iphone 5-öt pillantottam meg, ráadásul egy virágos tok is volt rajta.
-Ez az enyém?-kérdeztem.
-Igen, a tiéd.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm szépen!-ugrottam a nyakába.
Nem azért öleltem meg, mert vett nekem egy telefont. Az volt a legkisebb. Amióta megismerkedtünk nagyon sokat tett értem. Onnantól, hogy hazavitt, miután elájultam ott maradt velem, egészen eddig. Mindegy mi van, mindig én vagyok neki az első. Mindent úgy tesz, hogy nekem jó legyen. Valahogy éreztem, hogy nekem is tennem kéne tennem valamit, de eddig még nem jöttem rá, hogyan tehetném...

5. fejezet

Legvadabb álmok

 

 

Kilépve a szobámból azonnal lesiettem a lépcsőn. Mivel a cipőm végig kopogott, ezért már messziről sejthették, hogy jövök.
-Épp időben.-mondta Danny, amikor leértem.
Egyedül ő ácsorgott a nappaliban.
-A többiek?
-Azt mondták mindjárt jönnek.
Nagyjából fél órába (!) telt az, hogy mindenki lejöjjön. Dylan persze nekikezdett a mondókájának:
-Mi a francért kellett ennyit várni, hogy elkészüljetek?
Danny és én vághattuk egymás mellett állva a legérthetetlenebb pofát, ugyanis mi készültünk el először. Dylan lepődötten nézett ránk. Alma ezután elmagyarázta neki a szitut, de mi még mindig tartottuk a hülye fejünket.
-Most mit néztek?-kérdezte Dylan.
Dannyre néztem, aki meg akart szólalni de aztán különös módon mégsem tette meg. Végül is két autóval indultunk el. Henley jött velünk, Merritt és Jack ment Almával és Dylannel. Én ültem az anyósülésen, ugyanis Henley inkább pihenésképpen végigfektette a lábait a hátsó ülésen. Danny irtó nyugtalanul követte az előttünk haladó Dylan kocsiját. Nem mertem megkérdezni, hogy mi baja van, de kellett volna, ugyanis görcsösen szorította a kormányt.
-Danny, lazulj már el!-szólt rá henley.
-Laza vagyok.-válaszolta. Még a hangja is feszült volt.
-Aha persze. A lányod mindjárt kiugrik a kocsiból, annyira laza vagy.
-A kocsiból nem ugranék ki, de inkább hátra mennék.
-Ennyire látszik?-nézett rám, miközben még mindig igyekezett az utat figyelni. Nem tudtam mit mondani, ezért csak óvatosan bólintottam.
-Amúgy te tudod hova megyünk?-kérdezte Henley.
-Azt hittem, te tudod.-nézett ráa tükrön keresztül Danny.
-Tanácstalanságból ötös.-tettem hozzá, mire pár másodperc kínos csend után mindhárman felnevettünk.

Végül egy ház előtt álltunk meg. Alma ütközben elmondta, hogy valami összejövetelre megyünk, mivel Dylant meghívták. Amikor kiszálltam az autóból legszívesebben újra visszaültem volna. A lábam a földhöz gyökerezett.
-Minden rendben?-jött oda hozzám Danny.
-Nem. Haza akarok menni.
-Mi? Miért?-értetlenkedett.
-Ez Shelby Harris háza.
-És?
-Nem érted. Haza akarok menni. Ha az a csaj meglát, akkor a bőröm lelesz nyúzva.
-Ennyire biztos vagy benne?
-Tudom. Lécci, menjünk haza.
-Ki akar hazamenni?-jött oda Henley is.
-Donna. Azt hiszi le fogják nyúzni a bőrét.
-Ugyanis, szívem! A jó öreg Henley majd veled lesz.
 -Nem köszi! Én el akarok menni innen minél hamarabb!
-Badarság! Szépen bejössz.
Azzal Henley az egyik kezével átkarolta a vállamat és a ház felé lépkedett velem. Ez Dannynek elég furán eshetett, de csak mosolygott és a fejét fogta. A bejárati ajtón belépve egyből Shelbyt és a kíséretét vettem észre:

Crystal Heart, Shelby Harris, Cherry Bright

 A három dáma egyszerre szúrós és meglepődött pillantásokat küldött felém, én pedig igyekeztem nem oda figyelni. Egyfolytában Henleyre vagy Dannyre figyeltem, de rájuk nem akartam nézni. Henley első iránya a büféasztalhoz vezette, ahová természetesen engem is rángatott. Annyi süti volt ott, és oylan jól néztek ki. Henley a kezembe nyomott egy tányérat.
-Akkor zabáljunk, mivel ennyi otthon sose lesz.
Összenéztünk, majd egymásra mosolyogtunk, ezután rohamosan pakoltunk a tányérokra a muffinokat, minyonokat, valamint mindenféle krémes és csábítóan kinéző süteményt. Miután végeztünk leültünk egy asztal mellé. Henley az egyik pincértől csórt két pohár narancslevet. Egész nyugodtan ettük a sütiket, közbe persze beszélgettünk is. Danny pattant le hirtelen a mellettem lévő székre.
-Mit csináltok?
-Sütit zabálunk. Miért minek látszik?-kérdezte Henley teli szájjal.
-Kérsz?-kérdeztem, majd közénk toltam a sütis tálat.
Danny mosolyogva elvett egy muffint.
-A többiek merre vannak?-kérdezte Henley.
-Jack valami csajt bűvöl, Merritt kint a teraszon, Alma és Dylan pedig felszívódtak. Legalább háromszor végigjártam mindent, de nem láttam őket sehol. Ja igen, Henley ha valaki kérdezi, akkor házasok vagyunk, oké?
Erre Henley köhögőrohamot kapott. Kellett innia egy kortyot, hogy meg ne fulladjon.
-Mi van?-nézett Dannyre.
-Fel akart szedni egy pasi. Mármint téged, nem engem. Látta, hogy velem jöttél, ezért megkérdezett. Azt mondtam, hogy házasok vagyunk.
-Mindent értek! Donna pedig a gyerekünk, ugye?
-Azt a részét még nem terveltem ki rendesen.-tűnődött.
-Ha kijutunk innen valaha is, én felakasztalak!-sziszegte Henley.
-Egy nap még megköszönöd nekem.
-Kötve hiszem! Normális vagy? Soha nem mennék hozzád!-szidta Henley még mindig halkan a mellettem ülő Dannyt. A legborzasztóbb az volt, hogy közöttük ültem és meg sem mertem mukkanni.-A gyerekednek is ezt tanítod majd?
-Fogalmad sincs miről beszélsz.
Ez volt az utolsó csepp Henley poharában. Ezután is tovább folytatta az üvöltözést, viszont ezt még a hatodik szomszéd is biztosan hallotta.
-Danny hazudál! Fogd fel! Eljut a dióméreű agyadig?-Henley tovább ordítozott, ezután már mindenki minket nézett.
-Hidd el, érted tettem! Mindent érted teszek, de neked ez fel se tűnik!-ezt már Danny mondta, szintén hangosan. Henley jobbról üvöltözött, Danny pedig balról. A fejem rákvörös lett, pedig nem is rajtam, vagy miattam veszekedtek.
-Ez komoly? Daniel Atlas tesz valamit, aminek semmi köze sincs önmagához! Fel kell írnom a naptáramba!
-Henley, ezt ne itt beszéljük meg.
-Miért? Pedig itt fogjuk! Szóval Danny, hallgatlak. Mindkét fülem nyitva van. Miért tetted?
-Azért mert szeretlek! Most boldog vagy?-azzal kiviharzott.
A teremben minden szem Henleyre szegeződött, aki totál döbbenten nézte azt az irányt, amelyiken Danny távozott.
-Bazd meg!-sziszegte, majd utána rohant.
Én pedig totál döbbent képpel ültem a helyemen. Nem mozdultam semerre sem. A tömeg, miután rájött, hogy itt már nem lez semmi, folytatta az aznap esti tevékenységét. Halvány lilagőzöm nem volt arról, hogy most mit csináljak, vagy hova menjek. Haza nem mehettem egyedül, ugyanis irtózok a sötéttől, amit Danny is tud, szóval remélem nem hagyott itt. Telefonom nem volt, nem tudtam felhívni senkit. Hirtelen Shelby, Cherry és Crystal ültek le mellém.
-Szia Donna!-vigyorgott Crystal.
-Sziasztok!-köszöntem, de fél szememmel a felmentősereget lestem, aminek semmit esélye sem volt.
-Nagyn örülök, hogy te is itt vagy. De pontosan hogyan is jöttél te ide?-kérdezte Shelby.
-Az apukám főnöke mondta, hogy ma este ide jövünk.-olyan halkan mondtam, hogy örülök, hogy ők hallották.
-Mindent értek.-mondta Cherry.-De igazából nem tudtam, hogy van apukád.
-Nézzétek, szívesen beszélgeték még, de most mennem kell.-álltam fel, de Shelby visszaültetett.
-Ugyan Donna! Mindketen tudjuk, hogy 17 éves létedre is félsz egyedül hazamenni.
-Ez nem igaz!-dühödtem fel.
-Ja persze. Majd el is hisszük!-mondta Cherry, majd mindhárman egyszerre röhögtek fel.
Elég ebből. Otthagytam őket. Háromszor végigjártam az egész termet, de nem volt ott már senki. Kinézve a ház elé, már egyik kocsi sem állt ott. Frankó! Úgy gondoltam, hogy nem fog érdekelni Shelby, Crystal és Cherry. Kiléptem a házból, majd a kerítés mellett ácsorogtam egy darabig. Mivel várható volt, hogy már nem jönnek vissza értem, így vettem egy nagy levegőt, majd elindultam hazafele. A sarokig jutottam, ahol összefutottam Noah Emerson-nal.
-Szia!-köszönt.
-Szia!-mosolyogtam.
-Hát te? Shelbynél voltál?
-Igen. Végülis kiderült, hogy apám itthagyott, szóval kénytelen vagyok hazagyalogolni, mivel nem műkődik a telefonom.
-Azt hittem nem szeretsz hazamenni a sötétben egyedül.-Már ez is tudja? Nem hiszem el!
-Most viszont kénytelen vagyok.
-Gyere, hazakísérlek.
-Igazán ne fáradj velem. Biztosan van jobb dolgod is.
-Igazából Shelbyhez indultam, de semmi kedvem hozzá. Bármit megteszek csak azért, hogy ne kelljen betennem a lábam abba a házba!-vigyorgott.
-Akkor nagyon megköszönném, ha elkísérnél.
Azzal elindultunk egymás mellett a sötét utcákon keresztül. Noah valójában a suli legklasszabb csávója. Két dolog lepett meg. Az egyik, hogy felajánlotta azt, hogy elkísér. A másik az volt, hogy egyáltalán ismer. Igaz általános óta osztálytársak voltunk, és most gimiben is, de soha egyszót nem beszéltünk még egymással.
-Sajnálom anyukádat!-mondta egyszer csak.
-Mi?
-Hallottam, hogy meghalt. A nagynéném ugyanabban a házban lakik, tőle hallottam.
-Ja értem. Köszönöm!
-Azt viszont nem tudja, hogy mi lett veled.
-Előkerült az apám, aki mellesleg bűvész, de ennyi elég róla. Most vele élek.
-Csak nem Daniel Atlas az apád? A vezetéknevedből gondoltam.
-De. Ő az apám.
-Te mázlista! Ey jó ideje el akarok menni az előadásukra, de mindig elfogynak a jegyek, mire venni akarok.
-Elintézhetem, hogy el gyere a következőre. Jövő héten lesz.
Ez egy sima baráti gesztus volt a részemről, aminek hatására Noah szeme felragyogott.
-Komolyan? Köszönöm Donna!-azzal megölelt.
-Ugyan már! Ez a legkevesebb.
-Majd valahogy meghálálom, ígérem!-azzal elengedett és mentünk tovább.
-Hazakísérsz, pedig tudod, hogy 17 éves létemre rettegek a sötéttől. Ez nekem épp elég.-mosolyogtam rá.
Nagyjából negyed óra röhögés után elértük a házat. Noah meglepődött attól, hogy mekkora. A kapu előtt azonban megtorpantam egy fél pillanatra, ugyanis a gyámügyes nőcike autója parkolt tőlem 2 méterre. A napplaiban égett a villany, mozgó alakokat is ki lehetett venni.
-Noah, kérhetek tőled egy hatalmas nagy szívességet?
-Persze.
Elmagyaráztam noahnak az egész helyzetet, és azt, hogy nagyjából mit kéne tennie. Az elején úgyláttam rohanni akar, de aztán csak egy egyszerű igen elmondásával jelezte, hogy benne van a kacifántos tervemben. Bementünk az udvarra, majd a ház felé indultunk.A lépcsőn, az ajtó előtt azonban megálltam.
-Nem kell megcsinálnod, ha nem akarod. Nem szeretném, hogy úgy érezd rádkényszerítettem.
-Donna, nyugi!
Azzal kinyitotta nekem az ajtót és beengedett maga előtt. Danny egyszerre kiszaladt az előtérbe, de amint meglátta Noaht a lélegzete is elállt. A nőcike mögötte volt, és egy kissé furcsa szemekkel nézett rám és a partneremre.
-Ezekszerint nincs miért aggódnia Daniel! A lánya bizonyára érthető magyarázattal szolgál.
-Apa, mondtam, hogy Noahval leszek. Azt is mondtam, hogy legkésőbb éjfélre itthon leszek.-az óra mellesleg fél 12-őt mutatott.
-Tovább akart még maradnia, de nem szeretek visszaélni az apukák jóindulatával.-mondta Noah.
Danny egy "ja már értem mi folyik itt" nézéssel nyugtázta. Ezekszerint ő értette. A nőcinek meg semmi nem tűnt fel.
-Hogyne, persze!-kapott a fejéhez Danny.-Estére már kimennek a fejemből az ilyen dolgok.
-Akkor ezekszerint itt minden rendben van. De számítsanakmég rám, mert váratlan pillanatokban jelenhetek meg.-azzal a nőci elköszönt és távozott.
-Köszi Noah! Jövök neked!-mondtam neki mégegyszer.
-A jegyek nekem tökéletesen megfelelnek.-mondta vigyorogva.
-Milyen jegyek? Mi van?-értetlenkedett Danny.
-Én akkor megyek is. Jó éjszakát!-köszönt el Noah.
-Neked is!-mondtam neki, majd becsuktam utána az ajtót.-Rád meg haragszom!-fordultam Danny felé.
-Kiállított be fiúvala házba?
-Ki hagyott ott abba a házba?
Ezzel a kérdéssel megfogtam. Teljesen bűnbánó képet meresztett rám, de én csak álltam ott vele szemben karba tett kézzel, várva hátha mond valamit. De nem tette.
-Noah lehetne a legkisebb bajod! Örülj, hogy elkísért, különben most magyarázhatnál a gyámügyes nőcinek arról, hol hagytad el a lányodat.
-Donna, figyelj....-kezdte el, de félbeszakítottam.
-Nem érdekel! Otthagytatok! Mindannyian!-ezt már könnyes szemmel mondtam, majd egyszerűen elmentem mellette és felmentem a szobámba.
Becsuktam az ajtót, sőt kulcsra is zártam. Egy ideig még neki dőltem, azon keresztül hallottam a többieket. A dolog, ami ellökött az ajtótól Danny kopogása volt. Nem feleltem semmit, de egyszerűen tudtam, hogy ő az. Hallottam, hogy sóhajt egyet, majd távozik. Ledobtam a lábamról a cipőt, majd a gépemet fogva felültem az ágyamra. Felléptem Facebookra, ahol várt egy üzenet Noahtól:

"Lehet, hogy későn zavarlak, de ezt tudnod kell.Egyáltalán nem éreztem cikinek, hogy el kellett játszanom a barátodat. Amit mondtál, teljesen megértem a helyzetedet. Ha bármi kell, szólj! Én itt leszek! -Noah"

Istenem, de cuki. Habár nem eshetek bele, mivel Shelby már ráhajtott. Egy dologban biztos vagyok. Noah felajánlotta a segítségét, amiért nagyon hálás vagyok. Lehet, hogy ezzel a legvadabb álmaimat váltja valóra.

4. fejezet

Medencéztünk

Dannynek igaza lett, ugyanis Jack a másnapot a kergetésemmel töltötte, hogy a trükk koppanóját áruljam el neki. Még a WCre is követni akart, de oda nem engedtem be. A délelőttöt még csak bírtam az üldözésével, de ebéd után már a folyosón sétáltam, és minden sarkon Jacket lestem.
-Donna! Csillagvirágom!!!-hallottam az egyik oldalról.
Az ellenkezőbe indultam, de sajnos zsákutcába futottam. A falnak dőltem, azonban az hirtelen megmozdult, így valahogy mögé kerültem. Fantasztikusan hanyatt vágódtam. Hallottam Jack lépteit, ahogy érkezik, majd távozik. Mondanom sem kellett, hogy utána hatalmasat nyögtem, ugyanis rohadtul fájni kezdett a hátam.
-A picsába!-fújtam ki a levegőt.
Óvatosan feltápászkodtam. Mivel a fal mögött koromsötét volt, ezért elővettem a telefonom, hogy némi fény is legyen. Ahhoz képest, hogy a fal mögött voltam egyáltalán nem volt pókhálós. Csupán a padlót borította por, de azt is csak kis rétegben. Ahol beestem ott próbáltam lökdösni, de nem ment, így elindultam a fal mögött. Az egyik kezemmel a telefonnal világítottam magam előtt az utat, a másikkal pedig a falat, hogy valami jelentse is a biztonságot. A folyosó végén találtam egy bazi nagy fehér ajtót. Lassan, de mondhatni magabiztosan lenyomtam a kilincset, és benyitottam. A folyosó Danny szobájába vezetett, aki épp ott ácsorgott. Amikor meglátott elég idiótán nézett rám, hogy mit keresek én a szobájában, ráadásul egy titkos folyosón kerezstül.
-Donna, te mit csinálsz itt?-kérdezte, majd egyszerűen beljebb húzott, becsukta az ajtót és leültetett az ágyára.
-Jack elől menekültem, amikor megevett a fal. Van ilyen? Kit eszik meg egy fal manapság?
-Megevett a fal?
-Most mit mondjak? Nekidőltem és beszippantott. olyan volt, mint egy fekete lyuk. De ezekszerint te tudtál róa, mivel itt kötöttem ki nálad.
-Az igazából csak vészhelyzet esetére van fentartva. Nem gondoltam rá, hogy megtalálod. Igazából a padlót egy pontban fel lehet szedni és egy csúszdaszerűségen keresztül a garázsba lehet jutni.
-Remek.
-Még mindig a trükköt akarja kiszedni belőled?
-Igen. Csillagvirágomnak becézget, mert azt hiszi, így megmondom neki.
-Van egy ötletem, hogyan leckéztethetnénk meg. De kell Henley is hozzá.
-Majd én idehozm. Mármint Henleyt, nem Jacket.
Azzal felpattantam az ágyról, kiviharoztam a szobából és elindultam megkeresni Henleyt. A szobájához mentem először, de ott nem találtam. Végül a nappaliban akadtam rá, ahol épp egy magazin lapjait tanulmányozta.
-Szia Henley!
-Szia Donna! Minden oké? Újabb piszkos titkot akarsz megtudni apukádról? Mert szívesen állok rendelkezésedre.-vigyorgott.
-Nem, dehogy Azt majd legközelebb. Kitalált valamit, hogy megleckéztessük Jacket, de mondta, hogy te is kellesz hozzá.
-Menjünk!-pattant fel Henley.
Visszamentünk Danny szobájába, ahol ő már a kész tervvel várt. Miután mindent összeegyeztettünk, én kimentem a medencéhez, és ott kellett várnom arra, hogy ők kihívják Jacket. A medence szélén álltam, pntosabban annak háttal. Így a tekintetem a ház hátsó részére esett. A szobámhoz tartozó erkélyt is észrevettem. A hátsó ajtón Jack jelent meg, aki miután odajött bele is kezdett a mondandójába.
-Henley mondta, hogy kerestél.
-Potosan. Úgy gondoltam, hogy beavatlak a kártyatrükk rejtelmébe, amit tegnap mutattam.
-Komolyan?
-Igen. De érezd magad rohadt különlegesnek, mivel még a tulajdon apámnak sem mondtam el. -Jack bólintott.-A Kártyatrükk irtó bonyolult és neked rohadt figyelmesnek kell lenned, mert sosem tudhatod mi van a hátad mögött.
-Mi?-értetlenkedett.
Félreálltam, mire Henley és Danny belökték Jacket a medencébe. Ez volt Danny terve. Henley kicsalja, én lefoglalom, majd a legalkalmasabb pillanatban belökik a medencébe. Persze mindhárman röhögni kezdtünk. Jack pedg csuromvizesen és zavarodottan pillantott ránk felváltva.
-Figyelmeztettelek volna, de már késő volt!-Merritt szólalt meg vigyorogva az egyik erkélyről.
Erre mi még jobban nevettünk, de egy kicsit hátrébb álltunk, amikor is Jack kimászott a medencéből.
-Ez komoly?-nézett ránk.
-Ilyen az élet csillagvirág.-néztem rá vigyorogva, mire Henley még jobban röhögni kezdett.
Jack értetlenül állt és nézett, majd elindult befelé. Amikor már bent volt hirtelen megcsörrent a telefonom. Gyorsan előkaptam a zsebemből, Maggie neve állt a kijelzőn.
-Szia!-szóltam bele.
-Csövi Donna! Figyi, remélem nincs harag.
-Nem, dehogy. Semmi baj.
-Nem mehetek át? Lucasnak dolga van, anya meg dolgozik és eléggé unom magam.
-Miattam nyugodtan átjöhetsz.
-Oksa. Hozzak fürdőruhát szerinted?
-Én kint állok a medencénél, szóval szerintem nyugodtan....
A mondatot nem tudtam befejezni. Valaki ugyanis meglökött. Hatalmasat sikoltottam, majd már csak arra emlékszem, hogy valaki belelökött a medencébe. A telefonom közbe kiesett a kezemből, így amikor a víz felett voltam, már nem volt a kezemben. Danny vigyorgott rám, Henley közbe biztos bement.
-Baszki elsüllyedt a telefonom!-ez volt az első, amit a képébe vágtam.
Vettem egy nagy levegőt, majd lebuktam a víz alá s megkerestem a telefonom. Fent már tanulmányozhattam, hogy teljesen átázott.
-Most azt érted el, hogy veszel egy másikat.-raktam a lába elé az átázott telefont.
-Majd holnap nézek egyet.
-Kihúzol?
-Add a kezed.
Kinyújtotta a kezét, amit meg is fogtam, de ahelyett, hogy kimásztam volna teljes erőmet beleadva őt is berángattam a medencébe. Amikor felbukott a víz alól a haja teljesen csuromvizesen a szemébe ment, amit el kellett tűrnie onnan, hogy lássa a teljesen elégedett arcomat.
-Most boldog vagy?-kérdezte.
-Nagyon.-röhögtem.
-Ezt is tudtam előre.-jött közelebb a medencéhez Merritt.
-De szólni nem tudtál volna, igaz?-kérdezte Danny.
-Naná, hogy nem. Donna minden eddigi elképzelésemet megvalósítja.-ült egy győztes mosoly az arcán.
-Félre lúzerek!-rikkantott Henley.
Azzal futva megindult a medence felé, amibe belecsobbant egy hatalmasat. Ezekszerint azért ment be, hogy fürdőruhába legyen.
-Miről maradtam le?-kérdezte, mikor felbukott.
-Danny belökte Donnát, Donna behúzta Danyt, Danny pedig vesz egy új telefont Donnának.-magyarázta Merritt.
-Ha már új telefonnál tartunk, akkor egy Iphone5öt kérek.-mondtam.
-Toronyóa lánccal nem kell?-kérdezte Danny.
-Nem. A telefon elég lesz.-vigyorogtam.
-Nem hiszem el,hogy megelőztetek!-jött ki Maggie duzzogva.
-Most mit izélsz?-kérdeztem.-Az elején csak az uncsitesód volt vizes.
-Akkor ti mit kerestek bent?-nézett rám és Dannyre.
-A lényeg, hogy kapok egy új telefont.-ugrándoztam, majd hátrafeküdtem a víz felszínén.
Maggie közbe levette a nyári ruháját, ugyanis az alá vette fel a fürdőruhát. Majd egy hatalmas csobbanással beleugrott a vízbe. Ahhoz képest, hogy rajtam és Dannyn sima utcai ruha volt, nagyon egyikőnket sem zavarta. Egyedül a cipőket dobtuk ki a szárazföldre, mivel így valamivel könnyebb volt. A délután amúgy egész kellemesen telt. A fürdőruha ugyan nem lett átcserélve, de egész jól elszórakoztunk. Maggie és én egyfolytában egymást löködtük bele a vízbe. Közben Jack, Alma és Dylan is csatlakozott hozzánk, Merritt volt az egyetlen aki nem jött a vízbe, de kintről figyelte, hogyan ökörködünk. Maggie elhozta a fényképezőjét, szóval egy csomó képet is csináltunk. Maggie egyet fel is nyomott az Instagramra, mivel neki volt telefonja:

hmaggie: @donna_atlas #summer #imádlak #medencéztünk #azegyetlenszárazpillanat #alegjobbnyárinapom #mégtöbbilyet #mybestfriend #myidiot #forever
 

Este aztán Maggiet nem Jack vitte haza, hanem az anyukája jött érte. Igyekeztem úgy felmenni a szobámba, hogy ne vizezzek össze semmit, de nem annyira sikerült. Gyorsan levetettem a ruháimat, majd felvettem a köntösömet és a szobámhoz tartózó fürdőben igyekeztem szárazra varázsolni a hajam, ami lehetetlen esetnek bizonyult. Fél órája szárítottam és csak nagyjából 10 százaléka volt száraz. Az ajtón kopogtattak, tehát letettem a hajszárítót a mosdó szélére és elmentem ajtót nyitani.
 Danny állt a túloldalon teljesen elegánsan felöltözve, kissé összekuszált hajjal. Ezzel szemben én egy szál köntösben, csuromvizes hajjal nem mutathattam valami fantasztikusan.
-Nem tudtam, hogy hajat mostál.
-Nem is mostam. Nem szárad meg, pedig már fél órája nyúzom.
-Na gyere, majd én segítek.
Azzal bejött mellettem a szobába. A fürdőszobáb ment és kezébe vette a hajszárítót és a curr vizes hajamat nagyjából 15 perc alatt szárazra varázsolta. Mi a jó édes van itt? Nekem nem műkődik, neki meg igen?
-Köszönöm!-mondtam, miközben ő visszatette a hajszárítót a helyére.
-Szívesen!-mosolygott.
-Készülsz valahova?
-Igen. Szóval öltözz fel, mivel te is jössz.
-Hova megyünk?
-Titok.-azzal az órájára nézett.-10 perc múlva lent.
Azzal távozott, én pedig kapkodni kezdtem. Gyorsan elővettem egy fehér pólót, egy gatyát, a magassarkúmat, majd raktam magamra egy alap sminket, összeraktam a hajam két copfba és még pár karkötőt húztam a kezemre. Ezzel készen is voltam, hogy elmenjek oda, ami fogalmam sincs hol van.

3. fejezet

Maggie pasija?

Másnap reggel Maggie már 7-kor a kapucsengőt nyomkodta. Félálomban baktattam le a lépcsőn, mire Maggie eléggé meg volt lepődve.
-Donna mit csinálsz még? Mondtam, hogy ma sok dolgunk lesz!-vette elő a kis jegyzetfüzetét.
-Álmos vagyok. Ilyenkor még mindenki alszik.-mondtam, majd ásítottam egyet.
-Oké, megvárom, amíg feltámasztod magad.
-Nagyon rendi vagy.
-Te normális vagy baszki?-rontott le Jack a lépcsőn.-Maggie baszki 7 óra van!
-Senki sem kérte, hogy kelj fel.-mondta Maggie.
-Úgy nyomkodtad a kapucsengőt, mint egy idióta.-mondtam a lépcsőkorlátnak támaszkodva.
-Tessék! Donna is megmondja!-mondta Jack.
-Maggie Hamilton megérkezett.-jött le Danny félálomba, akit Henley követett.
-Merritt még alszik. Lehetetlen felkelteni. Egy háborút is átaludna.-mondta henley, amjd a konyha felé vánszorgott.
A konyhában raktunk fel kávét. Még én is megittam egy bazi nagy bögrével,pedig rühellem a kávét. Mondjuk ha nem iszom meg, akkor az asztalon alszok el, amit nem nagyon akartam.
-Kávét valaki?-kérdezte Henley.
-Én kérek!-nyújtottam a kezem a kiöntő után.
-Nem lesz az egy kicsit sok?-kérdezte danny.
-Ha nem akarod, hogy összeessek a nap folyamán, akkor nem.-ráztam a fejem.
Az újabb bögre kávé után már nagyjából fittnek éreztem magam. Nagyjából végeztünk a felélesztéssel, amikor kinyílt a bejárati ajtó.
-Ez mi?-kérdezte Maggie.
A konyhaajtóban haamarosan egy pasi és egy nő jelent meg.
-Megérkeztünk Párizsból.-mondta a pasi.
-Milyen volt?-kérdezte Henley.
-Remek.-mondta a nő.
-Te lennél Donna?-kérdezte tőlem a pasi.
-Igen.-bólintottam.
-Dylan Roads.-nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam.-Ő pedig itt Alma Dray.-mutatott a szőke nő felé, akivel szintén kezet fogtam.
-Nagyon örvendek!-mondtam.
-Úgyszintén.-mosolygott Alma.
-Kávét?-kérdezte henley.
-Ide vele.-mondta Alma, majd elővett egy bögrét a konyhaszekrényből.
Miután Alma és Dylan nagyjából beszámoltak a párizsi útjukról, gyorsan felmentem átöltözni, hogy minél hamarabb belevessem magam Maggie napirendjébe. A napirend pedig elég hosszú és zsúfolt volt. Miután Maggie ismertette azt hittem lecsapom.
-Ez komoly?-kérdeztem.
-Naná.
A kanapén ült, én pedig az egyik fotelben. Maggie elég szervezett, ha ilyenekről van szó. Kitalálta, hogy el kell mennünk a könyvesboltba, vásárolni, a plázába, valamint ittre is tervezett valami kis apróságot. Elleszünk az tuti.

-Ez jó lesz?-emelt fel egy vázát.
-Ezt Henleynek? Kizárt.-ráztam a fejem.
Henleynek ugyanis hamarosan szülinapja lett, és Danny elrángatott másnap a háztartási boltba, hogy szerezzünk be valamit Henley szobájába. A tegnap ugyanis kifárasztott egy kicsit, mivel Maggie a lehetetlent akarta megvalósítani. Nagyjából sikerült is. Henley szülinapja épp jókor jött, ugyanis Danny elrángatott egy kicsit vásárolni, amivel egyrészt közelebb kerülünk egymáshoz, másrészt pedig lemaradok a napi Maggie adagomról.
-Nincs több ötletem.-adta fel Danny.
-Ilyen könnyen feladod?-kérdeztem.
-Évek óta ismerem, most mégse jut eszembe semmi.
-Nekem lenne egy ötletem, méghozzá ezzel.-emeltem fel egy fényképkeretet, amiben az tetszett meg a legjobban, hogy több részre volt osztva, így több fényképet lehetett beletenni.
-Mégis mi?
-Bűvész vagy, de ez nem esett le?-kérdeztem.
-Nem.-rázta a fejét.
-Rakhatnánk be Henleyvel közös képeket, vagy akármit és ezt odaadhatnánk neki.Nem kerül sokba, ráadásul roppant ötletes és kreatív.
-Nem rossz ötlet. Szerintem Henley örülne neki.
Gyorsan megvettük a képkeretet, majd épp indultunk volna haza, amikor észrevettem Maggiet egy fiúval a pláza másik oldalán.
-Azt hittem nincs pasija.-tűnődött Danny.
-Nincs is. Jack lenne az első aki kinyírná.
Gyorsan elővettem a telefonomat és felhívtam Maggiet. Kicsengett, Maggie meg isnézte, majd egyszerűen kinyomta.
-Ezekszerint tényleg a pasija.-raktam vissza a telefont a zsebembe.-De inkább menjünk haza.
Beültem a kocsiba, majd bekötöttem magam.
-Minden oké?-kérdezte Danny.
-Persze. Csak a legjobb barátnőm bebalfaszult. Ismét. Nem újdonság.
-Mutatok neked valamit,mielőtt még hazamennénk.
Mielőtt válaszolni tudtam volna, az autó már rohant is kifelé a városból.
-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Majd meglátod.
Danny nem árult el nekem többet. Az ablakot lehúztam, és óvatosan kihajtottam rajta a fejem, hogy érezzem a szellőt. A kocsi végül a tengerpart melletti sziklaszirten állt meg, valahol az országút mellett. Kizállva nem láttam mást csak a végtelen óceánt. A nagy kékséget, amely türkizkék színben tündökölt.
-Ez fantasztikus.-dőltem neki a motorháztetőnek.
-Ide szoktam jönni, ha egy kis magányra vágyom vagy ha gondolkodni szeretnék. A víz valahogy megnyugtat.-magyarázta.
-Elhiszem.-bólintottam.
Egy jóideig csak álltunk ott és néztük a kékséget. Egy szót sem szóltunk. Akár örök életemben itt maradtam volna. Csak álltam volna és néztem volna a tengert. A telefonomat a kocsiban hagytam ugyan, de még így is hallottam a csörgést. Megkerestem a telefont, amin Maggie neve villogott.
-Mondjad!-szóltam bele.
-Szia! Otthon vagy?
-Nem. Miért?
-Negyed óra múlva otthon leszel?
-Várj!-azzal Dannyhez fordultam.-Hazaérünk 15 perc alatt.
-Az utak királyával beszélsz. Naná!-húzta ki magát büszkén.
-Igen.
-Akkor odamegyek.
-Oks. Szia!-azzal letettem.
-Miért is kell hazamennünk?-kérdezte Danny, miután eltettem a telefont.
-Tudod ez egy nagyon jó kérdés.

Amikor a kocsi befordult az udvarba Maggie már a lépcsőn ácsorgott. Valószínűleg tudta, hogy a többiek is itthon vannak, mégsem ment be. Kiszálltam a kocsiból, majd becsaptam az ajtót.
-Nem jössz be Maggie?-kérdezte Danny.
-De.-bólintott maggie.
Bementünk a házba, és amint az ajtó becsukódott Maggie belekezdett.
-Donna, van valami amit eddig nem mondtam el.
-Mi lenne az?-kérdeztem.
-Volt egy barátom. Legalább fél éve jártunk. Ma sajnos szétmentünk.
Ezekszerint a pasi, akivel ma láttuk tényleg a barátja volt. A rohadt fél éves barátja! A lábaim a járólapba gyökereztek, ugyanis amint Maggie befejezte megálltam és azóta el sem mozdultam a helyemről.
-A barátod? Nem tudtam, hogy volt barátod.-néztem Maggiere.
-De tudta!-szólt ki a nappaliból Merritt.
-Fogd be! Téged senki sem kérdezett!-kiáltott vissza Danny.
-Tudtad?-nézett rám kérdőn Maggie.
-Ma elmentünk Henleynek ajándékot venni és akkor láttunk a pasival. Felhívtalak, de kinyomtad. Fogalmam sem volt arról, hogy mit gondoljak Maggie.
-Sajnlom, hogy nem mondtam el.
-Sajnálhatod is!-kaptam fel a vizet.-Minden egyes rohadt kis történést megosztottam veled 5 éves korunk óta! Megemésztettem volna, ha 2 hónapróllenne, de fél év hosszú idő, Maggie! Miért nem bízol meg bennem? Te is tudod, hogy nem haraptam volna le a fejed, ha elmondod. Ismersz annyira! De ezekszerint én rohadtul nem ismerlek.
-Donna nem érted...
Maggie elkezdte a mondandóját, de nem tudta befejezni, uyganis a ház ajtaján bejött egy agyonzselézett, barna hajú csávó.
-Mondtam, hogy nem lesz fiú!-mondta Danny.
-De ő nem hozzám tartozik!-hárítottam.
-Maggie.-lihegett a srác.
Szóval ő a híres fél éves pasi.
-Lucas...mit csinálsz itt?-kérdezte Maggie.
-Nézd kicsim, elbasztam. Nagyon sajnálom azokat, amit mondtam neked. Felhívtam anyukádat, és ő mondta, hogy itt talállak.
-Elhiszem hős szerelmes, azonban neked semmi keresnivalód nincs itt!-csatlakozott a társasághoz Dylan is.-Átmásztál a kapun avgy mi?
-Sajnálom uram! Nem állt szándékomban betörni a birtokára. Csupán Maggietől szerettem volna elnézést kérni.-magyarázkodott Maggie istentudjakije.
-Akkor ezt megbeszélhetitek kint is.-mutattam az ajtóra, majd felmentem a szobámba.
Végigfeküdtem az ágyamon. A plafont bámultam, lehetséges, hogy szépséghibát kerestem rajta. Ki tudja. Egy örökkévalóságnak tűnő perc után kopogtattak az ajtón.
-Gyere!-szóltam ki, továbbra is a mennyezetet bámulva.
-Szia!-nem kellett felülnöm, ugyanis tudtam, hogy Danny az.-Maggie és a hősszerelmese elmentek.
-Hála Istennek.
-Mivel nincs semmi tervünk, ráadásul Henley sincs itthon, megcsinálhatnánk a fényképkeretet. Mit szólsz hozzá?
Felültem az ágyon.
-Benne vagyok!-bólintottam.
Át kellett mennünk Danny szobájába, ugyanis az ő gépén voltak a képek, amiket fel akartunk használni. Tegnap este sikerült Henleyvel csinálnom egy közös fotót, szóval azt is beletettük. Egyszerű fekete-fehérben nyomtattuk ki a képeket,a fényképkeretet pedig lefestettük sötétrózsaszínre, mivel állítólag Henley szobája világosrózsaszín, így a képkeret, majd ki fog tűnni. Raktunk bele selfieket, valamint az előadásról is képeket. Mire végeztünk egész elfogadható lett a végeredmény, ráadásul este is lett.
-Hoztam pizzát!-kiáltott Henley.
-Ezt eltesszük, mielőtt meglátná.-mondta Danny, majd betette a képkeretet egy dobozba, amit az ágya alá csúsztatott.-Így ni.
-Tuti nem fogja ott keresni?-kérdeztem, mivel egy kicsit kételkedtem abban, hogy Henley nem fogja-e megtalálni.
-Tuti.-bólntott, amivel megnyugodtam.
Gyorsan lesiettünk a konyhába, ahol már mindenki zabálta a sokás-sajtos pizzát. Leültünk, amikor hirtelen a képembe nyomtak egy pakli francia kártyát.
-Húzz egyet!-Alma tartotta felém a paklit.
Random kihúztam egy kártyát, ami a kör 8-as volt.
-Nézd meg jól, majd tedd vissza.-így is tettem.
Alma megkeverte a paklit, de a fele Dylan pizzáján landolt, aki mellette ült. Alma összekapkodta a lapokat, majd elémtett egyet.
-Ez volt az?-egy káró 5-ös volt.
-Nem. Az én kártyám a pakli alján van.-mondtam, mivel a lapom befigyelt.
-Baszki! Sosem fogok rájönni, hogy csinálják.-azzal letette a paklit, és folytatta az evést.
-Szakmai titok.-mondta Dylan.
-Milyen szakmai titok? Egy rohadt trükköt nem vagy képes elárulni.-háborodott fel Alma.
-Ugyan, nem gáz. Donna sem ért többet a kártyához.-mondta Jack.
-Csak hiszed.-mondtam.
Felvettem Alma pakliját, majd jól összekevertem a lapokat.
-Húzz egyet!-nyújtottam oda Danny felé.
-Ez komoly?-kérdezte.
-Húzz már egyet!-kérleltem.-Nézd meg jól, és tedd vissza.
Ugyanazt tettem, mint Alma. Amint a lap visszakerült a pakliba, újra jól összekevertem, majd letettem egy lapot Danny elé.
-Ez volt az?-kérdeztem.
-Nem.-rázta a fejét.
-És akkor mi van az inged zsebébe?-kérdeztem.
Furán nézett rám, de azért belenyúlt a zsebébe, ahonnan elővett egy lapot.
-Ez volt az.-mondta mosolyogva.
-Mi a fasz?-kérdezte Jack.
-Ezt csináld utánam ember!-mondtam.
-Ezt, hogy csináltad?-kérdezte Dylan.-Mert ez még a kártyabűvölő apádnak sem megy.
-Szakmai titok.-vigyorogtam rá.
-Nagyon okosnak hiszed magad, ugye?
-Ha ezt meg tudom, akkor ezekszerint okosabb is vagyok Mr. Szakmai Titok.
-Oké. Ezekszerint Danny csipkelődéseit átvette a lánya. Imádom az életem.
Erre mindenki elnevette magát. Vacsi után gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a pizsim, amikor hirtelen jack jött be a szobába.
-Mit keresel te itt?-kérdeztem.
-Tudod, Donna én a húgomként szeretlek. Úgy, mint maggiet.-kezdett bele, deátláttam a szitán.
-Mit akarsz?
-Áruld el, hogy csináltad azt a rohadt trükköt.-kérlelt.
-Felejtsd el! Kifelé a szobából!-löködtem kifelé.
Amint kiért a folyosóra valahogy Dannynek ütközött.
-Te mit csinálsz itt?-kérdezte Jackre nézve.
-És te? Éjszakai vizitet tartasz? Tudod mit? Nem érdekel.-azzal elment.
-Vigyázz vele, mert most napokig ezzel fog zaklatni.-nézett rám.
-Igyekezni fogok.-mosolyogtam.
-Jó éjszakát!
-Neked is!
Betettem a szobám ajtaját, majd mielőtt még lefeküdtem volna gyors feltöltöttem Instagramra egy képet:

2. fejezet

Az igazság

A kanapén fekve nyitottam ki a szemem. Amikor lehunytam épp éjszaka volt, most viszont a nap ragyogó sugarai kishíján megvakítottak. A kezemet a szemem elé tettem, és hunyorogtam egy párszor, hogy a szemem megszokja a fényességet. Nagy nehezen feltápászkodtam és körbenéztem. A nappali üres volt,csak a konyha felől hallottam valami kis motoszkálást. Mintha lenne ott valami vagy valaki. Mire eljutottam volna arra a szintre, hogy felkeljek és megnézzem mi az, a konyhából Danny jött ki. Egy bögrét tartott a kezében.
-Azt hittem már sosem kelsz fel.-mondta, majd letette a bögrét elém a dohányzóasztalra és leült mellém.
-Mit keresel még itt?-néztem rá.-És hol van az anyám?
-Donna...elég mozgalmas éjszakánk volt.
-Te lefeküdtél az anyámmal?-ugrottam fel ültemből, ugyanis ez volt az első dolog, amire gondolni tudtam.
Danny vett egy mély levegőt, majd felállt és mélyen a szemembe nézett.
-Igen, de nem ma éjszaka.
-Akkor, mit értesz az alatt, hogy mozgalmas éjszakánk volt?
-Emlékszel az SMS-re, amit kaptál?
Az üzenet. Ki is ment a fejemből. A telefonom a bögre mellett volt. Ránéztem, de mégsem  emeltem fel.
-Igen, emlékszem rá. Azután nem ugrik be semmi.
Danny elővette a telefonját, majd matatott rajta és átnyújtotta nekem. Az elején féltem elvenni, de aztán mégis megtettem.  Egy SMS volt megnyitva rajta:

Szeretném rád bízni azén egyetlen kincsemet. A neve Donna Michelle Atlas, 17 éves, a lányunk. Sajnálom, hogy eltitkoltam előled. Mostantól csak rád számíthat.
Brooke Street 25.
Vigyázz rá!
Michelle

A kezem remegni kezdett, nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne ejtsem le a telefont. Visszanyújtottam neki, amit el is vett, majd a zsebébe csúsztatta.
-Ezt mikor kaptad?-kérdeztem.
-A tiéd után. Fél percre rá.
-Akkor te vagy az....-nem mertem befejezni.
Ő sem szólt semmit. Ezt a két szót, hogy "apám" és "lányom" egyszerűen egyikünk sem merte kiejteni. Nagyjából visszaküzdöttem magam a kanapéra. Nem tudom anya miért küldött SMS-t mindkettőnknek, de volt egy érzésem, hogy Danny tudta.
-Be avatsz az éjszaka tartalmába vagy sem?-kérdeztem.-Mit jelent az, hogy mostantól csak rád számíthatok? Miért épp ma közölte mindkettőnkkel? És miért egy rohadt SMS-ben?
-Említetted, hogy édesanyád egy kávézóban dolgozik, és ma éjszakás. Tegnap éjszaka kirabolták a kávézót, édesanyádat pedig meglőtték. A helyszínen elvérzett. Az üzenetek elküldésére még volt ideje.
-Ugye nem azt akarod mondani, hogy az anyám meghalt?
-Sajnálom Donna!
Legszívesebben üvöltöttem volna. A kezeim és lábaim remegni kezdtek, gombóc volt a torkomban. A könnyeim utat találtak maguknak, így már az arcomon folytak végig. Danny óvatosan átkarolta a vállam. Egy másik esetben ellöktem volna a kezét, most viszont hagytam, hogy közelebb húzzon magához. A vállára hajtottam a fejem és szó szerint belesírtam a bánatomat és a fájdalmamat a sötétkék pulcsijába.

Egy hét múlva már a nappali közepén álltam. Néztem az eddigi életemet, ahogy darabokra hullik. Az összes eddigi bútorokat eladtuk, anya ruháival együtt. A halálával együtt, az emlékét is ki akartam törölni a fejemből. A ruháim Danny kocsijának hátuljában voltak egy bőröndbe belerakva. A lakást eladtuk, már csak az utolsó bútordarabokat viszik ki a lakásból a költöztetők.
-Donna!-szólalt meg Danny.
Hátrafordultam. Az ajtónak támaszkodott, karját összefonta.
-Mennünk kéne, igaz?-kérdeztem, mire bólintott.
A kulcsaimat átadtam a folyosón várakozó házmesternek, majd örökre elhagytam a lakást, a házzal együtt, amely 17 évig az otthonomat jelentette. Beültünk a kocsiba.
-Akkor mehetünk?-kérdezte, mire bólintottam.
-Essünk túl rajta.
Beindította az autót, majd a BMW elhagyta a New York külvárosa felé lévő Brooke Streetet. A kocsi a belváros felé haladt, ugyanis még várt ránk egy kínos beszélgetés a gyámügyes nőcivel. Az épület, ahova mentünk, egy hatalmas fehérház volt. 9 emeletből állt, nekünk a 4-es kellett. A liftben már toporzékoltam. Danny nem szólt rá semmit, ugyanis most rajta is észrevettem a zavart ábrázatot.
-Nyugi. Ha valami baj van, majd kimentesz minket egy kártyatrükkel.-veregettem meg a vállát, mire rámnézett és mindketten elnevettük magunkat.
-Eszemben fogom tartani.
A lift ajtaja kinyitódott, a recepciónál pedig útbaigazítottak minket. A 456-os szobába kellett mennünk. A szobában egy írasztal mögött 50 év körüli félig ősz hajú nőci ücsörgött. Amint belépett ránkvillantotta a műmosolyát, amitől fintorogni támadt kedvem, de mégsem tettem.
-Kérem, foglaljanak helyet.-ültetett le minket.
A papírjai között kezdett matani. Az íróasztalán kupacokban álltak az akták, és teljesen biztos voltam benne, hogy az egyik az enyém. A nőci az egyik kupac aljáról vett ki egy mappát, amire a nevem volt írva.
-Meg is van.-nyitotta ki a mappát, majd tanulmányozni kezdte.
Kivettem a bizonyítványaim másolatát, a születési anyakönyvi kivonatom másolatát, majdnem minden fontos papírom másolatát. A végén kiderül, hogy ez a nő jobban ismer engem, mint én saját magamat.
-Nagyjából milyen hosszú lesz, hölgyem?-kérdezte Danny.
-Hamar végzünk, Mr. Atlas. Erről biztosíthatom.-mondta, de fel nem nézett volna a papírjaiból.-Meg is van.-vett elő egy köteg fehér nyomtatott papírt.
Ezután ecsetelni kezdte az egész gyámsági izét. Mivel anyám állítólag írt egy végrendeletet, miszerint ha ő meghal, úgy Danny veszi át a nevelésemet, egészen addig, amíg le nem diplomázom, azaz nagyjából 25 éves koromig. Semmi ellenvetésem sem volt ellene, habár a 25 éves koromig még úgy 7-8 év hátra van. A végén Danny aláírt két papírt, aztán elköszöntünk és vége. A liftben aztán megszólalt:
-Tudom, hogy ideges vagy, de mi lenne, ha a kocsiban tombolnánk?
Bólintottam. Amikor végre valahára beültünk a kocsiba, mindketten vettünk egy mély lélegzetet és hangosan szidni kezdtük a gyámügyes nőcit nagyjából le a sárga földig. Szidtuk jobbra és balra, balra és jobbra, előre és hátra,össze és vissza. Körülbelül 15 perc múlva hallgattunk, de egyszerre.
-Mit gondolsz? Ki bírjuk egymás mellett 7 évig?-nézett rám.
-Egy próbát megér.
-Akkor menjünk haza.
-Oké. De hol is van az?
Teljesen jogos kérdés volt, ugyanis eddig a régi lakásban aludtam, Danny pedig otthon. Csak egy-két éjszakát töltött ott, én viszont azt sem tudtam, hogy ő merre lakik. Az autó a városból kifelé hajtott, és már csak kertes házakat láttam. A szél összekócoltam a hajamat, mire az autó egy vaskapu előtt állt meg. A kapu kinyílt én pedig egy fantasztikus háromszintes házat pillantottam meg.
-Azt a kurva...-ez az egyetlen amit ki tudtam nyögni.
Nem szeretek csunyán beszélni, de a látvány teljesen elkáprasztatott.

Danny leállította az autót, majd kiszálltunk. Ez volt álmaim háza. Amerre csak néztem zöld volt minden. Bokrok és fák, már csak a virágágyások hiányoztak és teljes az összkép.
-Tetszik?-kérdezte.
-Hülyéskedsz? Imádom!-lelkendeztem tovább.
-Gyere, menjünk be.
Bementünk a csodaházba, ahol minden teljesen lenyűgözött. Amint feleszméltem egy vöröshajú nő jött le az emeletről a lépcsőn keresztül. Az előadáson láttam már, ő volt Henley Reeves.
-Azt hittem már sosem értek ide.-mondta izgatottan, amint leért.
-Szia neked is, Hanley.-mondta Danny, mire Henley gúnyosan rámosolygott.
-Te vagy Donna, igaz?-nézett rám.
-Igen.-bólintottam.
-Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek. Henley vagyok.-azzal mosolyogva kezet ráztunk.-Danny már rengeteget mesélt rólad az elmúlt egy hát alatt. Szeretnivaló fickó, csak az irányításmániájával vigyázz.-kacsintott rám, mire kuncogni kezdtem.
-Ügyelni fogok rá.-biztosítottam.
 -Egyéb negatív tulajdonságot nem akarsz megosztani vele?-nézett Danny Henleyre.
-Mindent a maga idejében.-mosolygott.-Gyere Donna, megmutatom a szobádat. Igaz, lehet, hogy Dannynek kéne, de ezt nem hagyhatom ki.
Izgatottan megfogta a kezem, majd felrángatott az emeletre. Egy hosszú folyosón mentünk végig, majd végre megálltunk egy duplaajtó előtt. Danny közénk furakodott, majd kitárta előttem az ajtót.
-Parancsolj!-mondta  azzal utat engedve nekem.
A szoba fantasztikus volt. A kedvenc színemben, azaz lilában pompázott. Volt bent egy hatalmas szekrény, egy hatalmas ágy, íróasztal, valamint még erkély is tartozott hozzá. Azonnal kinyitottam az erkélyajtóhoz szaladtam, és kimentem rajta. Az erkély egy medencére nézett, és amint észrevettem a ház hátsó udvarára.
-Na miylen?-jött ki Danny az erkélyre, akit Henley követett.
-Fantasztikus! Köszönöm szépen!-azzal odamentem Danny-hez és megöleltem.
Most először öleltem meg, amióta tudom, hogy ő az apám. Éreztem, hogy mosolyog, majd ő is átölel engem.  Az andalgós pillanatot egy duda szakította félbe.
-Megjöttek!-ugrándozott Henley, azzal kiment.
-Kik jöttek meg?-kérdeztem.
-Mindjárt megtudod.-kacsintott rám Danny.
Visszamentünk az előtérbe. Pontosan a ház elé. Ugyanis Jack érkezett meg Maggievel, valamint Merrittel, aki a csapat negyedik tagja volt.
-Donna!-támadott le Maggie, amint meglátott.
-Szia Maggie!-öleltem meg.
-Annyira örülök,hogy mostantól itt laksz. Hidd el éjjel és nappal együtt leszünk.-lelkendezett Maggie.
-Ne lekesedj Maggie! Este viszlek haza.-röhögött Jack, amivellerombolta Maggie lelkesedését.-Szia Donna! Örülök, hogy mostantól te isitt leszel. Henley kezdte kisebbségbe érezni magát.
-Ez nem igaz!-tiltakozott Henley.
-De igaz. Hidd csak el.-bizonygatta Danny is.
-Szóval te lennél a híres-neves Donna Atlas. Azt tudom, hogy a középső neved édesanyád után van, de azt még nem fejtettem emg, hogy miért épp Donna Summer után elnevezve. Merritt McKinney vagyok.-nyújtotta felém a kezét mosolyogva.
-Örvendek. És anyukám sokat hallgatta még kiskoromban.-vigyorogtam, majd megráztam a kezét.
-Téged egy kicsit nehezebb lesz megfejteni, mint a számomra seggfej apádat, már meg ne haragudj, de azt hiszem nem lesz lehetetlen vállalkozás.-kacsintott rám.
-Barom!-szólt rá Danny.
-Már mindent elterveztem a nyár hátralévő részére. Egész napitt fogunk dekkolni, a medencében lazítunk, és a szülinapunkkor elmegyünk bulizni.-ecsetelte Maggie az elképzeléseit.
-Mondtam, hogy este viszlek vissza!-szólt rá Jack.
-Kapjad be!-sziszegte Maggie.-Ugye milyen jó lesz Donna? Ráadásul beszólhatunk az idióta kidobónak is.
-Buli? Milyen buli? Nem lesz itt semmilyen buli!-hárította Danny Maggie elképzeléseit.
-Nem ittlesz, hanem majd mi megyünk.-mondta Maggie.
-Nem mentek ti sehova!-tiltakozott.
-Előkerült az apai szigor. Pedig azt hittem vársz még vele nagyjából a jövő hétig.-mondta Merritt.
-Utálok veled élni, tudsz róla?-nézett rá Danny,mire Merritt elröhögte magát.
-Édes élet. Szokj hozzá szívem, emrt nem elsz sok választásod.-veregetett hátba Henley mosolyogva.
Maggiet Jack nagyhából este 8 után vitte haza, mivel az anyja már kereste. Amíg ők elmentek, mi gyorsan ettünk valami kaját, majd a vacsi után a vadonatúj szobámba dekkoltam. A tévében néztem valami filmet, de nem nagyon kötött le. Kopogtattak.
-Gyere!-kiáltottam ki, majd lehalkítottam a tévét.
Danny lépett be a szobába.
-Zavarlak?
-Nem, dehogy.-ráztam a fejem.
Leült mellém az ágyra, majd egy lapos dobozt nyújtott át nekem.
-Ez mi?-kérdeztem.
-Ez a tied.
A dobozt kinyitva egy csodaszép kerek ezüst medállal ellátott nyaklánccal találtam szembe magam. A medál kövekkel volt kirakva, a közepén pedig A nevem kezdőbetűje díszelgett.
-Azta!-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Tetszik?-kérdezte.
-Nagyon! Ez mesés!-lelkendeztem, mivel nagyon megtetszett a nyaklánc.
-Feltegyem?
-Megköszönném.
Megfordultam, majd Danny óvatosan feltette a nyakamba a nyakláncot.
-Szeretném, ha nagyon vigyáznál rá.-kötötte a lelkemre.
-Fogok. Megígérem!-bólintottam, mire elmosolyodott.
 -Na akkor én hagylak is.-állt fel az ágyról-Ne nézd sokáig, mivel Jack szerint Maggie már hajnalok hajnalán itt lesz.
-Fantasztikus.-"lelkendeztem".
-Jó éjszakát!-köszönt el.
-Neked is!-mondtam, majd végleg kiment és becsukta az ajtót.
Imádom Maggiet, de azt az egyet utállom benne, hogy néha kora reggel képes felverni az embert csak azért, hogy megvalósítsa azt a rengeteg dolgot, amit előző este eltervezett.Azt hiszem a holnapi nap is iylen lesz. Mivel a szobámhoz tartozott egy fürdőszoba is, ezért gyorsan megfürödtem, majd felvettem a pizsimet. Lekapcsoltam a tévémet, és lefeküdtem az irtó puha ágyamba. Azt hiszem elég jól elleszünk majd Dannyvel, viszont majd egyszer apának is kéne szólítanom, de ezt még korainak láttam. Gyorsan lehunytam a szemem, és nemtudom, hogy az ágy tette e, de eléghamar elnyomott az álom.

1. fejezet

Végkifejlet

 

 

A nevem Donna Michelle Atlas. 1995. augusztus 15-én születtem Chicagoban, jelenleg 17 éves vagyok. Amikor 5 éves voltam anyukámmal elköltöztünk New Yorkba, azóta is itt élek. Anyukám neve Michelle Gordon, apukámat nem ismerem, habár a vezetéknevem tőle van. New Yorkban, az oviban ismerkedtem meg a máig tartó legjobb barátnőmmel, Margareth Hamiltonnal, azaz Maggievel. Maggie és én 5 éves korunk óta összetartozunk, mint a gyümölcs meg a héja. Mint utólag kiderült Maggie unokabátyja, Jack Wilder, a Négy Lovas tagja, akiknek ilyen bűvészes műsoraik vannak. A mai nap is idementünk Maggievel, ami nyilvánvalóan random ötlet volt.
Az előadás természetesen látványos volt és fantasztikus. Valahogy kiskorom óta érdekel a bűvészet, és az ehhez kapcsolódó dolgok. Az előadás után maggie még beszélni akart az unokatesójával, ezért az öltözők felé mentünk.
-Na tetszett?-kérdezte maggie.
-Igen, fantasztikus volt. Anya nem fogja elhinni, ha elmesélem neki.-áradoztam.
A folyosón sétálva nevettünk, amikor hirtelen meghallottuk Shelby Harris jellegzetes nevetését. Maggie belém kapaszkodott, én pedig belé. Random berántott az egyik melelttünk lévő öltözőbe, ugyanis a nevetés közeledett. Maggie becsukta az ajtót, majd megvártuk, amíg a tűsarkak elhaladnak. Shelby elment.
-Ezt megúsztuk.-mondta Maggie.
-Biztosak vagytok benne?-hallottunk egy hangot.
Mindketten arra néztünk, majd Maggie sikoltozni kezdett. Én a döbbenettől megszólalni sem mertem.
-Maggie! Kuss!-szóltam rá.
-Bocsi, csak megijedtem.-magyarázkodott.
-Vettem észre.-vágta rá a szobában található harmadik személy.
A harmadik személy, akinek fantasztikusan behatoltunk az öltözőbe, Daniel Atlas volt. A pasi, aki úgy vágja a kártyatrükköket, mint az állat. Maggienek nagyjából igaza is volt azzal kapcoslatban, hogy hasonlítok rá. A mosolya szakasztott olyan volt, mint az enyém. A szemünk színe különbözött egyedül, ugyanis én anyukámét örököltem, ami barna színben tündökölt. Az ő szeme kék volt.
-Bocsánat, de nem akartunk zavarni.-mondta Maggie.
-Téged ismerlek.-nézett Maggiere.-Jack unokatesója vagy. Maddie?
-Maggie.-helyesbített a barátnőm.
-Te pedig..-nézett rám.-Barátnők vagytok?
-Igen. A nevem Donna.-mutatkoztam be, mire bólintott.
-Amúgy nem akarok semmit sem megzavarni, de mit is keretek ti itt?-tette fel újra Daniel a kérdést.
-Megmentettem magunkat a suli legirritálóbb és legnagyképűbb csajától.-húzta kimagát Maggie, mire a fejemre csaptam.-Most mi van?
-Maggie, te is tudod, hogy Shelby gazdag családba született, és pontosan tudja, hogyan használja fel ellenünk.-néztem Maggiere csalódottan.
-Ha ő gazdag családba született, akkor mi van veletek?-nézett ránk Daniel.
-Az apámat nem ismerem, az anyám egy kávézóban dolgozik.-vontam meg a vállam.
-És te?-nézett Maggiere.
-Az apám sajnos már meghalt, az anyám pedig titkárnő egy ügyvédi irodában.
-Tényleg nem túl szerencsés helyzetben vagytok.
-És sajnos, Shelby tudja, hogyan alázzon meg másokat.-mondta Maggie.
Hirtelen kopogtak az ajtón, aminek mellesleg nekidőltünk. Maggie és én elmentünk az ajtóból.
-Danny, bent vagy?-szólt be az ajtón Jack Wilder.
-Gyere be!-szólt ki Danny.
Jack bejött az öltözőbe,és meg kell hagyni, hogy elég érdekes fejet vágott, amikor meglátott minket Daniel Atlas öltözőjében.
-Maggie, nem megbeszéltük, hogy hozzám jöttök, ha vége van?!-nézett idegesen az unokahúgára.
-Én...-kezdte Maggie, de Danny félbeszakította.
-Én hívtam be őket, hogy megmutassak nekik egy új trükköt. Csak utólag derült ki, hogy veled vannak.
Maggie érthetetlenül nézett rám, mire én csak vállat vontam. Nem tudom, hogy Danny miért védett meg minket.
-Ja, akkor oké. Csak aggódtam értük, mivel Maggie anyja szerint, most mindkettőért én felelek.-magyarázta Jack.
-Jó tudni.-súgtam oda Maggienek.
-Tudod, drága uncsim ezt nekünk is elmondhattad volna.-mondta Maggie Jacknek.
-Bocs, csak az előadás előtt tudtam meg. Már nem volt időm megírni.-mondta Jack.
-Nincs semmi.-mondtam, hogy megtörjem valamilyen szinten Maggie és Jack között a jeget.
Egy ideig csak álltunk ott mind a négyen, szó nélkül. Maggie nem szólt egy szót sem, Jack a plafont tanulmányozta, Dany a kártyáival szórakozott, én pedig a cipőmet nézegettem, mintha az olyan érdekes lenne. A csendet végül is Maggie törte meg.
-Na mindegy is. Nem haragszok, szent a béke. Viszont elmúlt éjfél, Donnát pedig keresi az anyukája.-tolt kifelé.
-Maggie, az anyukám éjszakás.-magyaráztam neki.
-De nem szereti, ha sokáig kimaradsz.-vágott oldalba.
-Nem vigyelek haza?-kérdezta Jack.
-Nem kell. További kellemes estét.-mondta Maggie.
-Viszlát.-nyögtem ki nagy nehezn.
-Sziasztok!-kiáltott utánunk Danny és Jack.
Amikor már az utcán voltunk megszólaltam:
-Elárulnád, hogy mit csinálsz?
-Hazamegyek.-mondta Maggie, majd elindult balra, mivel ő arra lakik.
-De én erre lakok.-mutattam jobbra.
-Bocs, Donna. Hazakísérnélek, de most rohadtul felzaklatott Jack. Majd holnap hívlak.-azzal elment.
-Kösz a semmit-mormoltam magamban, miután Maggie már elment.
Vettem egy nagy levegőt, majd minden erőmet összeszedve elindultam arra, amerre eméletileg lakom. Éjjel New York még félelmetesebbnek tűnt. A lábaim remegtek, pedig alig tettem pár lépést. Visszafordultam, aztán megint az irányba, és újra vissza. A színház valamilyen szinten biztonságot árasztott, és nehezen akartam elhagyni. Ott tébláboltam legalább 10 percen keresztül. Anyát nem hívhattam fel, ezért már a sírógörcs határán voltam. Nem lehettem ennyire gyáva! Ismét elindultam volna jobbra, amikor észrevettem egy fekete alakot közeledni abból az irányból. Összerezzentem. Miközben ő közeledett, én hátráltam. A torkomban dobogott a szívem. Az alak a lámpa fénye alá ért.Ekkor jöttem rá, hogy nem is kellett volna félnem. Daniel Atlas volt az.
-Állandó szokása ez a kísértés?-kérdeztem.
-Mit keresel te itt? Azt hittem haza kell menned.-nézett rám kérdő tekintettel.
-Maggie bebalfaszult és itt hagyott. Hamarosan én is indulok.
-Igen, azt vettem észre. Ezért tétlenkedsz itt már legalább 10 perce.-mondta mosolyogva.
-Jól van, nevessen csak ki. 17 éves vagyok, de félek egyedül hazamenni koromsötétben. Szánalmas vagyok.
-Nem.-rázta a fejét.-Gyere, elviszlek.
-Mivel?-kérdeztem.
-Autóval. Itt parkol a kocsim az utcában.
-Ja, oké. De nem kell hazavinnie.
-Tudod Donna, ha itt hagynálak reggelig, valószínűleg a hírekben lennél benne.
-Azt nem szeretném.-vallottam be.
-Akkor elvigyelek?
-Igen.Azt megköszönném.-mosolyogtam.
Az autó valahol az utcában parkolt. Egy fekete BMW volt az. Danny volt olyan udvarias és kinyitotta nekem az anyósülésnél lévő ajtót, majd bepattant az autóba mellém. Bekötöttük a biztonsági övet.
-Hova vihetlek?-kérdezte.
-Brooke Street 25.-mondtam.
-Igenis hölgyem.-mondta mosolyogva, azzal beindította a motort és elindultunk.
-Ne hívjon hölgyemnek.
-Akkor ne magázz. Nem vagyok 60 éves.
-Rendben.-bólintottam.
A fekete kocsi csak suhant át a városon. Danny időközben bekapcsolta a rádiót, ahol késő este már csak lassú számokat nyomattak, tehát nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne aludjak el egy vadidegen bűvész kocsijában. Az autó kisvártatva megállt a lakásunk előtt.
-Be is kísérjelek?-kérdezte.
-Nem akarlak feltartani.-ráztam a fejem.
-Nem tartasz fel.
-Akkor ki fogsz röhögni továbbra is, de én még a házban sem érzem magam biztonságban egyedül éjszaka.
-Meggyűlik veled a bajom.-csóválta a fejét, majd kiszált a kocsiból.
Kiugrottam én is, majd becsaptam az ajtót, Danny pedig rátette a riasztót.
-Tényleg nem kell bejönnöd, ha nem akarsz.-mondtam neki, miközben a ház ajtaja előtt álltunk. Már csak 8 emelet választott el az otthonomtól.
-Ha eddig eljöttem, már nem fordulok vissza. Hányadikon laksz?
-8.-mondtam, mire úgy nézett rám, mintha megöltem volna valakit.
-Mire vállalkoztam?-kérdezte magától.
Kinyitottam az ajtót, majd elindultam felfelé, ő pedig szorosan jött utánam.
-Látszik, hogy apa nélkül nőttél fel.-mondta,miután felértünk.
-Nem vicces. Pláne, hogy semmit sem tudok róla.-mondtam, majd betettem a kulcsot a zárba és kinyitottam az ajtót.-Köszönöm, hogy eljöttél velem.
-Csak segítettem. Ennyi.-vonta meg a vállát mosolyogva.
A telefonom hirtelen csipogni kezdett. Elővettem. Üzenetet kaptam anyától:

Ezt sosem mondtam el neked, pedig idejét láttam. Daniel Atlas az apád.
Szeretlek
Anya

Az üzenet elolvasása után csak arra emlékszem, hogy a föld kicsúszik a lábaim alól, engem pedig elborít a sötétség.