2. fejezet

Az igazság

A kanapén fekve nyitottam ki a szemem. Amikor lehunytam épp éjszaka volt, most viszont a nap ragyogó sugarai kishíján megvakítottak. A kezemet a szemem elé tettem, és hunyorogtam egy párszor, hogy a szemem megszokja a fényességet. Nagy nehezen feltápászkodtam és körbenéztem. A nappali üres volt,csak a konyha felől hallottam valami kis motoszkálást. Mintha lenne ott valami vagy valaki. Mire eljutottam volna arra a szintre, hogy felkeljek és megnézzem mi az, a konyhából Danny jött ki. Egy bögrét tartott a kezében.
-Azt hittem már sosem kelsz fel.-mondta, majd letette a bögrét elém a dohányzóasztalra és leült mellém.
-Mit keresel még itt?-néztem rá.-És hol van az anyám?
-Donna...elég mozgalmas éjszakánk volt.
-Te lefeküdtél az anyámmal?-ugrottam fel ültemből, ugyanis ez volt az első dolog, amire gondolni tudtam.
Danny vett egy mély levegőt, majd felállt és mélyen a szemembe nézett.
-Igen, de nem ma éjszaka.
-Akkor, mit értesz az alatt, hogy mozgalmas éjszakánk volt?
-Emlékszel az SMS-re, amit kaptál?
Az üzenet. Ki is ment a fejemből. A telefonom a bögre mellett volt. Ránéztem, de mégsem  emeltem fel.
-Igen, emlékszem rá. Azután nem ugrik be semmi.
Danny elővette a telefonját, majd matatott rajta és átnyújtotta nekem. Az elején féltem elvenni, de aztán mégis megtettem.  Egy SMS volt megnyitva rajta:

Szeretném rád bízni azén egyetlen kincsemet. A neve Donna Michelle Atlas, 17 éves, a lányunk. Sajnálom, hogy eltitkoltam előled. Mostantól csak rád számíthat.
Brooke Street 25.
Vigyázz rá!
Michelle

A kezem remegni kezdett, nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne ejtsem le a telefont. Visszanyújtottam neki, amit el is vett, majd a zsebébe csúsztatta.
-Ezt mikor kaptad?-kérdeztem.
-A tiéd után. Fél percre rá.
-Akkor te vagy az....-nem mertem befejezni.
Ő sem szólt semmit. Ezt a két szót, hogy "apám" és "lányom" egyszerűen egyikünk sem merte kiejteni. Nagyjából visszaküzdöttem magam a kanapéra. Nem tudom anya miért küldött SMS-t mindkettőnknek, de volt egy érzésem, hogy Danny tudta.
-Be avatsz az éjszaka tartalmába vagy sem?-kérdeztem.-Mit jelent az, hogy mostantól csak rád számíthatok? Miért épp ma közölte mindkettőnkkel? És miért egy rohadt SMS-ben?
-Említetted, hogy édesanyád egy kávézóban dolgozik, és ma éjszakás. Tegnap éjszaka kirabolták a kávézót, édesanyádat pedig meglőtték. A helyszínen elvérzett. Az üzenetek elküldésére még volt ideje.
-Ugye nem azt akarod mondani, hogy az anyám meghalt?
-Sajnálom Donna!
Legszívesebben üvöltöttem volna. A kezeim és lábaim remegni kezdtek, gombóc volt a torkomban. A könnyeim utat találtak maguknak, így már az arcomon folytak végig. Danny óvatosan átkarolta a vállam. Egy másik esetben ellöktem volna a kezét, most viszont hagytam, hogy közelebb húzzon magához. A vállára hajtottam a fejem és szó szerint belesírtam a bánatomat és a fájdalmamat a sötétkék pulcsijába.

Egy hét múlva már a nappali közepén álltam. Néztem az eddigi életemet, ahogy darabokra hullik. Az összes eddigi bútorokat eladtuk, anya ruháival együtt. A halálával együtt, az emlékét is ki akartam törölni a fejemből. A ruháim Danny kocsijának hátuljában voltak egy bőröndbe belerakva. A lakást eladtuk, már csak az utolsó bútordarabokat viszik ki a lakásból a költöztetők.
-Donna!-szólalt meg Danny.
Hátrafordultam. Az ajtónak támaszkodott, karját összefonta.
-Mennünk kéne, igaz?-kérdeztem, mire bólintott.
A kulcsaimat átadtam a folyosón várakozó házmesternek, majd örökre elhagytam a lakást, a házzal együtt, amely 17 évig az otthonomat jelentette. Beültünk a kocsiba.
-Akkor mehetünk?-kérdezte, mire bólintottam.
-Essünk túl rajta.
Beindította az autót, majd a BMW elhagyta a New York külvárosa felé lévő Brooke Streetet. A kocsi a belváros felé haladt, ugyanis még várt ránk egy kínos beszélgetés a gyámügyes nőcivel. Az épület, ahova mentünk, egy hatalmas fehérház volt. 9 emeletből állt, nekünk a 4-es kellett. A liftben már toporzékoltam. Danny nem szólt rá semmit, ugyanis most rajta is észrevettem a zavart ábrázatot.
-Nyugi. Ha valami baj van, majd kimentesz minket egy kártyatrükkel.-veregettem meg a vállát, mire rámnézett és mindketten elnevettük magunkat.
-Eszemben fogom tartani.
A lift ajtaja kinyitódott, a recepciónál pedig útbaigazítottak minket. A 456-os szobába kellett mennünk. A szobában egy írasztal mögött 50 év körüli félig ősz hajú nőci ücsörgött. Amint belépett ránkvillantotta a műmosolyát, amitől fintorogni támadt kedvem, de mégsem tettem.
-Kérem, foglaljanak helyet.-ültetett le minket.
A papírjai között kezdett matani. Az íróasztalán kupacokban álltak az akták, és teljesen biztos voltam benne, hogy az egyik az enyém. A nőci az egyik kupac aljáról vett ki egy mappát, amire a nevem volt írva.
-Meg is van.-nyitotta ki a mappát, majd tanulmányozni kezdte.
Kivettem a bizonyítványaim másolatát, a születési anyakönyvi kivonatom másolatát, majdnem minden fontos papírom másolatát. A végén kiderül, hogy ez a nő jobban ismer engem, mint én saját magamat.
-Nagyjából milyen hosszú lesz, hölgyem?-kérdezte Danny.
-Hamar végzünk, Mr. Atlas. Erről biztosíthatom.-mondta, de fel nem nézett volna a papírjaiból.-Meg is van.-vett elő egy köteg fehér nyomtatott papírt.
Ezután ecsetelni kezdte az egész gyámsági izét. Mivel anyám állítólag írt egy végrendeletet, miszerint ha ő meghal, úgy Danny veszi át a nevelésemet, egészen addig, amíg le nem diplomázom, azaz nagyjából 25 éves koromig. Semmi ellenvetésem sem volt ellene, habár a 25 éves koromig még úgy 7-8 év hátra van. A végén Danny aláírt két papírt, aztán elköszöntünk és vége. A liftben aztán megszólalt:
-Tudom, hogy ideges vagy, de mi lenne, ha a kocsiban tombolnánk?
Bólintottam. Amikor végre valahára beültünk a kocsiba, mindketten vettünk egy mély lélegzetet és hangosan szidni kezdtük a gyámügyes nőcit nagyjából le a sárga földig. Szidtuk jobbra és balra, balra és jobbra, előre és hátra,össze és vissza. Körülbelül 15 perc múlva hallgattunk, de egyszerre.
-Mit gondolsz? Ki bírjuk egymás mellett 7 évig?-nézett rám.
-Egy próbát megér.
-Akkor menjünk haza.
-Oké. De hol is van az?
Teljesen jogos kérdés volt, ugyanis eddig a régi lakásban aludtam, Danny pedig otthon. Csak egy-két éjszakát töltött ott, én viszont azt sem tudtam, hogy ő merre lakik. Az autó a városból kifelé hajtott, és már csak kertes házakat láttam. A szél összekócoltam a hajamat, mire az autó egy vaskapu előtt állt meg. A kapu kinyílt én pedig egy fantasztikus háromszintes házat pillantottam meg.
-Azt a kurva...-ez az egyetlen amit ki tudtam nyögni.
Nem szeretek csunyán beszélni, de a látvány teljesen elkáprasztatott.

Danny leállította az autót, majd kiszálltunk. Ez volt álmaim háza. Amerre csak néztem zöld volt minden. Bokrok és fák, már csak a virágágyások hiányoztak és teljes az összkép.
-Tetszik?-kérdezte.
-Hülyéskedsz? Imádom!-lelkendeztem tovább.
-Gyere, menjünk be.
Bementünk a csodaházba, ahol minden teljesen lenyűgözött. Amint feleszméltem egy vöröshajú nő jött le az emeletről a lépcsőn keresztül. Az előadáson láttam már, ő volt Henley Reeves.
-Azt hittem már sosem értek ide.-mondta izgatottan, amint leért.
-Szia neked is, Hanley.-mondta Danny, mire Henley gúnyosan rámosolygott.
-Te vagy Donna, igaz?-nézett rám.
-Igen.-bólintottam.
-Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek. Henley vagyok.-azzal mosolyogva kezet ráztunk.-Danny már rengeteget mesélt rólad az elmúlt egy hát alatt. Szeretnivaló fickó, csak az irányításmániájával vigyázz.-kacsintott rám, mire kuncogni kezdtem.
-Ügyelni fogok rá.-biztosítottam.
 -Egyéb negatív tulajdonságot nem akarsz megosztani vele?-nézett Danny Henleyre.
-Mindent a maga idejében.-mosolygott.-Gyere Donna, megmutatom a szobádat. Igaz, lehet, hogy Dannynek kéne, de ezt nem hagyhatom ki.
Izgatottan megfogta a kezem, majd felrángatott az emeletre. Egy hosszú folyosón mentünk végig, majd végre megálltunk egy duplaajtó előtt. Danny közénk furakodott, majd kitárta előttem az ajtót.
-Parancsolj!-mondta  azzal utat engedve nekem.
A szoba fantasztikus volt. A kedvenc színemben, azaz lilában pompázott. Volt bent egy hatalmas szekrény, egy hatalmas ágy, íróasztal, valamint még erkély is tartozott hozzá. Azonnal kinyitottam az erkélyajtóhoz szaladtam, és kimentem rajta. Az erkély egy medencére nézett, és amint észrevettem a ház hátsó udvarára.
-Na miylen?-jött ki Danny az erkélyre, akit Henley követett.
-Fantasztikus! Köszönöm szépen!-azzal odamentem Danny-hez és megöleltem.
Most először öleltem meg, amióta tudom, hogy ő az apám. Éreztem, hogy mosolyog, majd ő is átölel engem.  Az andalgós pillanatot egy duda szakította félbe.
-Megjöttek!-ugrándozott Henley, azzal kiment.
-Kik jöttek meg?-kérdeztem.
-Mindjárt megtudod.-kacsintott rám Danny.
Visszamentünk az előtérbe. Pontosan a ház elé. Ugyanis Jack érkezett meg Maggievel, valamint Merrittel, aki a csapat negyedik tagja volt.
-Donna!-támadott le Maggie, amint meglátott.
-Szia Maggie!-öleltem meg.
-Annyira örülök,hogy mostantól itt laksz. Hidd el éjjel és nappal együtt leszünk.-lelkendezett Maggie.
-Ne lekesedj Maggie! Este viszlek haza.-röhögött Jack, amivellerombolta Maggie lelkesedését.-Szia Donna! Örülök, hogy mostantól te isitt leszel. Henley kezdte kisebbségbe érezni magát.
-Ez nem igaz!-tiltakozott Henley.
-De igaz. Hidd csak el.-bizonygatta Danny is.
-Szóval te lennél a híres-neves Donna Atlas. Azt tudom, hogy a középső neved édesanyád után van, de azt még nem fejtettem emg, hogy miért épp Donna Summer után elnevezve. Merritt McKinney vagyok.-nyújtotta felém a kezét mosolyogva.
-Örvendek. És anyukám sokat hallgatta még kiskoromban.-vigyorogtam, majd megráztam a kezét.
-Téged egy kicsit nehezebb lesz megfejteni, mint a számomra seggfej apádat, már meg ne haragudj, de azt hiszem nem lesz lehetetlen vállalkozás.-kacsintott rám.
-Barom!-szólt rá Danny.
-Már mindent elterveztem a nyár hátralévő részére. Egész napitt fogunk dekkolni, a medencében lazítunk, és a szülinapunkkor elmegyünk bulizni.-ecsetelte Maggie az elképzeléseit.
-Mondtam, hogy este viszlek vissza!-szólt rá Jack.
-Kapjad be!-sziszegte Maggie.-Ugye milyen jó lesz Donna? Ráadásul beszólhatunk az idióta kidobónak is.
-Buli? Milyen buli? Nem lesz itt semmilyen buli!-hárította Danny Maggie elképzeléseit.
-Nem ittlesz, hanem majd mi megyünk.-mondta Maggie.
-Nem mentek ti sehova!-tiltakozott.
-Előkerült az apai szigor. Pedig azt hittem vársz még vele nagyjából a jövő hétig.-mondta Merritt.
-Utálok veled élni, tudsz róla?-nézett rá Danny,mire Merritt elröhögte magát.
-Édes élet. Szokj hozzá szívem, emrt nem elsz sok választásod.-veregetett hátba Henley mosolyogva.
Maggiet Jack nagyhából este 8 után vitte haza, mivel az anyja már kereste. Amíg ők elmentek, mi gyorsan ettünk valami kaját, majd a vacsi után a vadonatúj szobámba dekkoltam. A tévében néztem valami filmet, de nem nagyon kötött le. Kopogtattak.
-Gyere!-kiáltottam ki, majd lehalkítottam a tévét.
Danny lépett be a szobába.
-Zavarlak?
-Nem, dehogy.-ráztam a fejem.
Leült mellém az ágyra, majd egy lapos dobozt nyújtott át nekem.
-Ez mi?-kérdeztem.
-Ez a tied.
A dobozt kinyitva egy csodaszép kerek ezüst medállal ellátott nyaklánccal találtam szembe magam. A medál kövekkel volt kirakva, a közepén pedig A nevem kezdőbetűje díszelgett.
-Azta!-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Tetszik?-kérdezte.
-Nagyon! Ez mesés!-lelkendeztem, mivel nagyon megtetszett a nyaklánc.
-Feltegyem?
-Megköszönném.
Megfordultam, majd Danny óvatosan feltette a nyakamba a nyakláncot.
-Szeretném, ha nagyon vigyáznál rá.-kötötte a lelkemre.
-Fogok. Megígérem!-bólintottam, mire elmosolyodott.
 -Na akkor én hagylak is.-állt fel az ágyról-Ne nézd sokáig, mivel Jack szerint Maggie már hajnalok hajnalán itt lesz.
-Fantasztikus.-"lelkendeztem".
-Jó éjszakát!-köszönt el.
-Neked is!-mondtam, majd végleg kiment és becsukta az ajtót.
Imádom Maggiet, de azt az egyet utállom benne, hogy néha kora reggel képes felverni az embert csak azért, hogy megvalósítsa azt a rengeteg dolgot, amit előző este eltervezett.Azt hiszem a holnapi nap is iylen lesz. Mivel a szobámhoz tartozott egy fürdőszoba is, ezért gyorsan megfürödtem, majd felvettem a pizsimet. Lekapcsoltam a tévémet, és lefeküdtem az irtó puha ágyamba. Azt hiszem elég jól elleszünk majd Dannyvel, viszont majd egyszer apának is kéne szólítanom, de ezt még korainak láttam. Gyorsan lehunytam a szemem, és nemtudom, hogy az ágy tette e, de eléghamar elnyomott az álom.