7. fejezet

Szemüvegezünk?

Este Henley még cseppentett a szemembe, de másnap reggel már tutira biztos volt az, hogy a szemészeten töltöm a fél napot. Még pizsibe indultam el Danny szobája felé. Velem ellentétben ő már fel volt öltözve. Pedig reggel 8 volt.
-Szia! Hát te?-lepődött meg, mikor meglátott.
-Mennyire érsz rá délelőtt?-egyből a sűrűjébe vágtam.
-Attól függ, hogy miről van szó.
-Szemészet.
-Szemészet?
-Aha. El kéne mennünk, mert tiszta piros.
-Lehet, hogy Alma fog elkísérni, mert mi próbálunk, mivel holnap lesz az előadás.
-Nagyon fantasztikus.
-Az. A jegyeket, majd elküldöm annak a Noah nevű gyereknek. De megkérdezem Almát. Szerintem biztos ráér.
-Jó. Addig átöltözök.
Gyorsan visszamentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat fésültem, amikor Alma lépett be.
-Szia! Danny mondta, hogy el kéne vinni a nem emlékszem hova.
-Szemészet.
-Ja igen, oda.-kapott a fejéhez.-Összeszedem a cuccokat és 5 perc múlva a kocsinál.
-Oké.
Alma elment, én pedig elővettem a telefonom és írtam üzit Maggienek, hogy délelőtt semmiképpen nem érek rá. Vissza is írt, hogy neki mindegy, mivel Lucas lóg a fociról, hogy együtt tölthessék a délutánt. Okéé...
-Kész vagyok!-toppant be Alma.
Beültem mellé a kocsiba majd elmentünk a hőn áhított szemészetre, ahonnan dél körül egy fantasztikus papírral léptünk ki, amelyen a szemüveg felírása szerepelt. Almával gyorsan el is mentünk a legközelebbi optikába, ahol kiválasztottam egy egyszerű fekete keretes szemüveget.

-Kifejezetten jól áll.-mondta Alma, mikor már végre otthon voltunk.
-Kifejezetten gáz vagyok benne. Ez volt az egyetlen normális.-bosszankodtam.
A dühöngésemet a telefon csörgése szakította félbe. Alma elment, hogy felvegye, addig én a konyhapultnak dőltem neki.
-Téged keresnek.-jött be, a kezében a telefonnal.
Remegő kezekkel vettem át a készüléket, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy ki kereshet.
-Haló.-szóltam bele.
-Szia Donna! Noah vagyok.-hallatszott a túloldalról.
-Szia Noah!-mondtam teljesen megkönnyebbült hanggal.-Mizu?
-Semmi. Csak meg szerettem volna köszönni a jegyeket. Megkaptam.-lelkendezett.
-Ja, szívesen. Apukám mondta, hogy ma küldi el neked, de ezek szerint hamar odaért.
-Igen. Most az előbb érkeztek meg és gondoltam felhívlak, hogy még egyszer megköszönjem.
-Ugyan, semmiség.
-Figyi, most le kell tennem, de majd facen még beszélgethetünk.
-Jó, oké. Benne vagyok.
-És remélem találkozunk majd az előadáson. Szia.
-Persze. Szia.-azzal letettem.
-Lovag a láthatáron?-kérdezte Alma.
-Nem!-hárítottam.-Fent leszek.
Már a lépcső alján voltam, amikor Alma utánam kiáltott.
-Fogsz te még erre igent is mondani.
-Kötve hiszem.-kiáltottam vissza.

-Ez is béna!-.azzal a hátam mögé hajítottam a következő ruhát is.
Mivel nem volt semmi tennivalóm így úgy határoztam, hogy szortírozom a szekrényemben talált
ruhákat. Most, hogy szemüveges lettem egészen más fényben látom a világot. vagy hogy mondják... Alma pedig, mivel nem talált jobb elfoglaltságot az ágyamon fekve próbálgatta a kártyatrükköket. Bűvészcsalád, hiába...
-Az pedig tök jól nézett ki.-mondta.
-Melyik?-fordultam felé.
-Amelyiket most dobtad a csillárra.-mutatott fel.
A csillárról lógott le a sárga, zsiráfos felső.
-Ha egy sárga, zsiráfos felső szerinted jól néz ki, akkor semmi ellenvetésem ellene.-mondtam némi szarkazmussal a hangomban.
-Roppant vicces. De amúgy miért akarod kidobni az összeset?
-Mivel lett ilyenem.-mutattam az orromon csücsülő rondaságra.
-És? Semmi sem változott.
-Igenis változott. Ezután strébernek fognak tartani csak azért mert van szemüvegem. Jó, így is stréber vagyok, de mindegy. A szemüveg csak fokozza. Ha lecserélem a ruhatáram akkor nem lesz itt semmi probléma, ugyanis nem vesznek stréber számba, ha egy kicsit felnőttesebben öltözködöm.
-Kontaklencsén nem gondolkoztál?
-De. Csak viszont nem vagyok túl türelmes figura ahhoz, hogy minden reggel betegyem, este meg kivegyem.
-Értelek, de azért lécci húzz egy lapot.-tartotta felém a pakli francia kártyát.
Megtettem, amit kért, majd vissza is tettem. Alma ügyködött valamit a paklin, én pedig visszamentem a szekrényemhez tovább válogatni.
-Ez volt az?-kérdezte.
Megfordultam, amikor is az általam kihúzott kör ászt mutatta felém.
-Igen.-bólogattam mosolyogva.
-Komolyan?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Igen.
-Csináljunk még egyet.-azzal újra megkeverte a paklit.
Eljátszottuk ezt nagyjából tízszer. Mind a tízszer eltalálta. Teljesen belelkesedett. Az ágyamon kezdett ugrálni örömében, amikor hirtelen dudaszó hallatszott. Mindketten lesiettünk a földszintre, Azonban meglepetésünkre nem apuék értek haza. Az ajtóban egy pasi ácsorgott, mögötte pedig kettő másik. A lépcső közepén állhattunk meg. Alma elém állt, ekkor sejtettem, hogy itt valami nagyon gáz dolog fog történni.
-Szia Alma! Rég láttalak.-mondta a csávesz.
-Mit akarsz itt?
-A nagy Dylant hol hagytad? Na és a rettenthetetlen bűvészcsapatát?
-Semmi közöd hozzá!
-Mondjuk jó is, hogy nincsenek itt. Dylan nem fog örülni, ha holtan talál majd hazaérve. Viszont Atlas lányát lehet, hogy elvisszük, hogy aztán a búvóhelyen nyírjuk ki. Az ujjait meg elküldöm az apjának.-azzal röhögni kezdett. Ez teljesen meghibbant. Nem visznek engem sehová. Az ujjaim meg maradnak a helyükön.
A fickó fegyvert vett elő, majd felénk irányította. Alma elterelt felfele. Gyorsan felfutottunk a lépcsőn, azonban a pasi már elkezdett ránk lőni. Arra futottunk, ahol megevett a fal. Most is így történt, azonban igyekeztem nem elesni, amikor átértem a fal túloldalára. Alma valahol a közepe táján felszedte a padlót, majd egy fém csúszda tárul a szemem elé.
-Te mész elsőnek.-irányított.
-De ha vannak lent....-kezdtem el.
-Donna, nincs ott lent senki. Csak igyekezz, mert mindketten itt hagyjuk a fogunkat.
Alma beszéde hatott, ugyanis amint kimondta beleugrottam a csúszdába. Fél percig csúszhattam, amikor is egy hatalmas sikítással körítve belecsobbantam egy medencébe. Amint feljutottam a felszínre egy újabb csobbanás jelezte, hogy Alma megérkezett. Amint feljött a feje a víz alól megkérdezte.
-Minden rendben?
-Persze.
-Ha a medence értelmét keresed, akkor az nem sok. Dylan építtette a csúszdát, de a medence Jack ötlete volt. Gyere, el kell tűnnünk innen.
Csuromvizesen valahogy átjutottunk a garázsba, onnan be egy kocsiba és sipirc ki innen. Alma szó szerint áthajtott a garázsajtón. Egyenesen a színház felé mentünk, ahol apuék próbáltak. A kocsi még a színház előtt parkolt. Nem szálltunk ki a kocsiból, csak pontosan elé álltunk, hogy mindenképp észrevegyenek minket. A hajamból mellesleg patakokban folyt a víz. Mivel senki nem volt az utcán, így kinyitottam az ajtót és a járdára csavartam ki a hajamból a vizet.
-Amúgy kik voltak ezek?
-Dylan még régebbről ismeri őket. Nem túl szívélyes alakok. De ezt már gondolom te is észrevetted.-magyarázta.
A fejem kilógott az autóból, de valószínűleg bezsebelek nyárra egy tüdőgyulladást vagy egy náthát, ugyanis nagy mákomra elkezdett fújni a szél.
-Nem megyünk be?-kérdeztem.
-De. Menjünk.
Épp kiszálltunk az autóból, amikor is egy fekete furgon jelent meg. Az anyósülésen lévő ablakból kikandikált egy nagyon cuki pisztoly. Lemertem volna fogadni, hogy a házban lövöldözős idióták jöttek vissza.
-Donna szállj vissza a kocsiba!-kiáltott rám Alma.
Visszahuppantam, majd betettem az ajtót. Bekötni, sőt megmukkanni sem volt időm, ugyanis Alma a parkoló másik irányába tartott, ráadásul a Forma 1-be illő sebességgel. Lenyomtam az ajtó gombját, nehogy útközben kiessek. Alma közben sikeresen kijutott a parkolóból, de a sebesség még mindig 200 felett volt.
-Még nem kötötted be magad?!-ripakodott rám, amikor egyszer felém fordította a tekintetét.
-Olyan vagy, mint apa! Amúgy bocs, de a vezetői tudásod megakadályozta! Vigyázz kuka!!-kiáltottam, amit Alma még épp időben kikerült.
-Tudsz vezetni?-kérdezte.
-Én?
-Nem, a szomszéd! Tudsz vezetni vagy sem?
-Tudok. De előre figyelmeztetlek, hogy nem vezettem 200felletti sebességet. A max rekordom 190.
-190? Mikor?
-Nyár elején. Elcsórtuk Maggiék kocsiját.
-Menni fog ez neked. Cseréljünk helyet.
-Én nem vezetem ezt a kocsit. és ha összetöröm?
-Jack többet összetört már.Gyerünk!
Úgy próbáltunk helyet cserélni, hogy közben valamelyikünk lába egyfolytában a gázpedálon volt. Nagyjából fél perc múlva már én szegeztem a tekintetemet az útra, Alma pedig a kesztyűtartóban kezdett kotorászni,ahonnan elő is szedett egy stukkert(?).
-Minek az neked? Ráadásul honnan van neked ilyened?
-Te vezess. Alma Dray, különleges ügynök. Régen Interpol, most FBI. Az apád és a többiek elleni nyomozásban voltunk társak. Aztán egymásba szerettünk. Így lettem FBI-os.
-Fantasztikus. Kiről derülnek még ki ilyen sztorik? A végén megtudom, hogy Merritt a CIA-nak dolgozik, Henley pedig a NASA-nak?
-Ilyenekről nem tudok.-mosolygott.
Henley irányította, hogy merre menjek, közben hátra- hátrapillantott.
-Társaságunk van.-felhúzta a pisztolyt, majd elővette a zsebéből a telefonját és nekemadta.- Hívd fel Dylant. Vagy akárkit, de hangosítsd ki.-azzal hátra mászott.
Remegő kézzel, félig az utat figyelve tárcsáztam Henleyt, aki a legutoljára tárcsázott személy volt. Azonnal kihangosítottam. A telefon kicsengett, de Henley nem vette fel. Végül a hangposta jelentkezett.
-Francba! Hívd Henleyt!
-Őt hívtam most.-mondtam.
-Akkor hívj fel akárkit!-Alma hangja ideges volt.
Felhívtam Dylant, aput, Merrittet, Jacket, majd kezdtem előről a sort. Aput még a sajátomról is megcsörgettem, hátha nekem felveszi, de nem történt meg.
-Bassza meg!
-Lassítsd le a kocsit 190 és 180 közé. Van egy ötletem.-mondta Alma.
Úgy tettem, ahogy mondta. A kocsi 185 körül volt, amikor is a minket követő autó közelebb jött, Alma pedig elkezdte lőni a motorháztetőt. A kocsiból vissza is lőttek, de Alma csak a motorháztetőt célozta, addig, amíg az az utca közepén egy hatalmas robbanás kíséretében el nem tűnt.  Megállítottam az autót s hátrapillantottam, mivel eddig csak a visszapillantó tükörből szemléltem az eseményeket. A kocsi lángokban állt.
-Szép lövés!-néztem Almára, aki mosolygott és elégedettség futott végig az arcán.
-Menjünk vissza a színházhoz.-azzal újra visszaült mellém.
A színház előtt a kocsi, amivel apuék jöttek, még mindig ott parkolt. Almával épp be akartunk menni, amikor is kijöttek. Mellesleg ekkor volt fél 12.
-Ti mit kerestek itt?-kérdezte Dylan.
-Bocs, otthon is maradtunk volna, de a tudodki meglátogatott minket.
-Micsoda? Jól vagytok?-kérdezte apu, majd közelebb jött és vizslatni kezdett. A szépséghibám a vizes hajam volt, no meg persze a ruháim, de amúgy egy karcolás nem volt rajtam.  Miután ezt megállapította odaadta nekem a pulcsiját, ami most a legjobban kellett.
-De amúgy mi történt?-kérdezte Henley.
 -A lényeg annyi, hogy ha bent lesz holnap a hírekbe egy felrobbant autó, akkor azok nagy valószínűséggel mi voltunk.-mondta Alma, majd rámkacsintott én pedig elvigyorodtam.
-Mennyi volt Donna? 250?-nézett rám merritt.
-290.-helyesbítettem :D. Hát igen. Egy sofőr veszett el bennem.
-Te 290-nel száguldoztál a városba?-nézett rám apu szúrós tekintettel.
-Bocs, hogy életben akartam maradni! Valakinek életet kell lehelnie abba a siralomtanyába, ahol laktok.
-A ház hivatalos sofőrje ezennel Donna Atlas aki megdöntötte a 260-as rekordomat.-mondta Jack. Aki tud az tud.
Ezzel két kocsival vissza is mentünk a házhoz. Elég mozgalmas este volt az tuti. Viszont azt nem tudom ki volt az a csáveszka, aki betört a házba. Úgy beszélnek róla, mint Voldemortról, pedig a csávó egyáltalán nem hasonlított rá.