1. fejezet

Végkifejlet

 

 

A nevem Donna Michelle Atlas. 1995. augusztus 15-én születtem Chicagoban, jelenleg 17 éves vagyok. Amikor 5 éves voltam anyukámmal elköltöztünk New Yorkba, azóta is itt élek. Anyukám neve Michelle Gordon, apukámat nem ismerem, habár a vezetéknevem tőle van. New Yorkban, az oviban ismerkedtem meg a máig tartó legjobb barátnőmmel, Margareth Hamiltonnal, azaz Maggievel. Maggie és én 5 éves korunk óta összetartozunk, mint a gyümölcs meg a héja. Mint utólag kiderült Maggie unokabátyja, Jack Wilder, a Négy Lovas tagja, akiknek ilyen bűvészes műsoraik vannak. A mai nap is idementünk Maggievel, ami nyilvánvalóan random ötlet volt.
Az előadás természetesen látványos volt és fantasztikus. Valahogy kiskorom óta érdekel a bűvészet, és az ehhez kapcsolódó dolgok. Az előadás után maggie még beszélni akart az unokatesójával, ezért az öltözők felé mentünk.
-Na tetszett?-kérdezte maggie.
-Igen, fantasztikus volt. Anya nem fogja elhinni, ha elmesélem neki.-áradoztam.
A folyosón sétálva nevettünk, amikor hirtelen meghallottuk Shelby Harris jellegzetes nevetését. Maggie belém kapaszkodott, én pedig belé. Random berántott az egyik melelttünk lévő öltözőbe, ugyanis a nevetés közeledett. Maggie becsukta az ajtót, majd megvártuk, amíg a tűsarkak elhaladnak. Shelby elment.
-Ezt megúsztuk.-mondta Maggie.
-Biztosak vagytok benne?-hallottunk egy hangot.
Mindketten arra néztünk, majd Maggie sikoltozni kezdett. Én a döbbenettől megszólalni sem mertem.
-Maggie! Kuss!-szóltam rá.
-Bocsi, csak megijedtem.-magyarázkodott.
-Vettem észre.-vágta rá a szobában található harmadik személy.
A harmadik személy, akinek fantasztikusan behatoltunk az öltözőbe, Daniel Atlas volt. A pasi, aki úgy vágja a kártyatrükköket, mint az állat. Maggienek nagyjából igaza is volt azzal kapcoslatban, hogy hasonlítok rá. A mosolya szakasztott olyan volt, mint az enyém. A szemünk színe különbözött egyedül, ugyanis én anyukámét örököltem, ami barna színben tündökölt. Az ő szeme kék volt.
-Bocsánat, de nem akartunk zavarni.-mondta Maggie.
-Téged ismerlek.-nézett Maggiere.-Jack unokatesója vagy. Maddie?
-Maggie.-helyesbített a barátnőm.
-Te pedig..-nézett rám.-Barátnők vagytok?
-Igen. A nevem Donna.-mutatkoztam be, mire bólintott.
-Amúgy nem akarok semmit sem megzavarni, de mit is keretek ti itt?-tette fel újra Daniel a kérdést.
-Megmentettem magunkat a suli legirritálóbb és legnagyképűbb csajától.-húzta kimagát Maggie, mire a fejemre csaptam.-Most mi van?
-Maggie, te is tudod, hogy Shelby gazdag családba született, és pontosan tudja, hogyan használja fel ellenünk.-néztem Maggiere csalódottan.
-Ha ő gazdag családba született, akkor mi van veletek?-nézett ránk Daniel.
-Az apámat nem ismerem, az anyám egy kávézóban dolgozik.-vontam meg a vállam.
-És te?-nézett Maggiere.
-Az apám sajnos már meghalt, az anyám pedig titkárnő egy ügyvédi irodában.
-Tényleg nem túl szerencsés helyzetben vagytok.
-És sajnos, Shelby tudja, hogyan alázzon meg másokat.-mondta Maggie.
Hirtelen kopogtak az ajtón, aminek mellesleg nekidőltünk. Maggie és én elmentünk az ajtóból.
-Danny, bent vagy?-szólt be az ajtón Jack Wilder.
-Gyere be!-szólt ki Danny.
Jack bejött az öltözőbe,és meg kell hagyni, hogy elég érdekes fejet vágott, amikor meglátott minket Daniel Atlas öltözőjében.
-Maggie, nem megbeszéltük, hogy hozzám jöttök, ha vége van?!-nézett idegesen az unokahúgára.
-Én...-kezdte Maggie, de Danny félbeszakította.
-Én hívtam be őket, hogy megmutassak nekik egy új trükköt. Csak utólag derült ki, hogy veled vannak.
Maggie érthetetlenül nézett rám, mire én csak vállat vontam. Nem tudom, hogy Danny miért védett meg minket.
-Ja, akkor oké. Csak aggódtam értük, mivel Maggie anyja szerint, most mindkettőért én felelek.-magyarázta Jack.
-Jó tudni.-súgtam oda Maggienek.
-Tudod, drága uncsim ezt nekünk is elmondhattad volna.-mondta Maggie Jacknek.
-Bocs, csak az előadás előtt tudtam meg. Már nem volt időm megírni.-mondta Jack.
-Nincs semmi.-mondtam, hogy megtörjem valamilyen szinten Maggie és Jack között a jeget.
Egy ideig csak álltunk ott mind a négyen, szó nélkül. Maggie nem szólt egy szót sem, Jack a plafont tanulmányozta, Dany a kártyáival szórakozott, én pedig a cipőmet nézegettem, mintha az olyan érdekes lenne. A csendet végül is Maggie törte meg.
-Na mindegy is. Nem haragszok, szent a béke. Viszont elmúlt éjfél, Donnát pedig keresi az anyukája.-tolt kifelé.
-Maggie, az anyukám éjszakás.-magyaráztam neki.
-De nem szereti, ha sokáig kimaradsz.-vágott oldalba.
-Nem vigyelek haza?-kérdezta Jack.
-Nem kell. További kellemes estét.-mondta Maggie.
-Viszlát.-nyögtem ki nagy nehezn.
-Sziasztok!-kiáltott utánunk Danny és Jack.
Amikor már az utcán voltunk megszólaltam:
-Elárulnád, hogy mit csinálsz?
-Hazamegyek.-mondta Maggie, majd elindult balra, mivel ő arra lakik.
-De én erre lakok.-mutattam jobbra.
-Bocs, Donna. Hazakísérnélek, de most rohadtul felzaklatott Jack. Majd holnap hívlak.-azzal elment.
-Kösz a semmit-mormoltam magamban, miután Maggie már elment.
Vettem egy nagy levegőt, majd minden erőmet összeszedve elindultam arra, amerre eméletileg lakom. Éjjel New York még félelmetesebbnek tűnt. A lábaim remegtek, pedig alig tettem pár lépést. Visszafordultam, aztán megint az irányba, és újra vissza. A színház valamilyen szinten biztonságot árasztott, és nehezen akartam elhagyni. Ott tébláboltam legalább 10 percen keresztül. Anyát nem hívhattam fel, ezért már a sírógörcs határán voltam. Nem lehettem ennyire gyáva! Ismét elindultam volna jobbra, amikor észrevettem egy fekete alakot közeledni abból az irányból. Összerezzentem. Miközben ő közeledett, én hátráltam. A torkomban dobogott a szívem. Az alak a lámpa fénye alá ért.Ekkor jöttem rá, hogy nem is kellett volna félnem. Daniel Atlas volt az.
-Állandó szokása ez a kísértés?-kérdeztem.
-Mit keresel te itt? Azt hittem haza kell menned.-nézett rám kérdő tekintettel.
-Maggie bebalfaszult és itt hagyott. Hamarosan én is indulok.
-Igen, azt vettem észre. Ezért tétlenkedsz itt már legalább 10 perce.-mondta mosolyogva.
-Jól van, nevessen csak ki. 17 éves vagyok, de félek egyedül hazamenni koromsötétben. Szánalmas vagyok.
-Nem.-rázta a fejét.-Gyere, elviszlek.
-Mivel?-kérdeztem.
-Autóval. Itt parkol a kocsim az utcában.
-Ja, oké. De nem kell hazavinnie.
-Tudod Donna, ha itt hagynálak reggelig, valószínűleg a hírekben lennél benne.
-Azt nem szeretném.-vallottam be.
-Akkor elvigyelek?
-Igen.Azt megköszönném.-mosolyogtam.
Az autó valahol az utcában parkolt. Egy fekete BMW volt az. Danny volt olyan udvarias és kinyitotta nekem az anyósülésnél lévő ajtót, majd bepattant az autóba mellém. Bekötöttük a biztonsági övet.
-Hova vihetlek?-kérdezte.
-Brooke Street 25.-mondtam.
-Igenis hölgyem.-mondta mosolyogva, azzal beindította a motort és elindultunk.
-Ne hívjon hölgyemnek.
-Akkor ne magázz. Nem vagyok 60 éves.
-Rendben.-bólintottam.
A fekete kocsi csak suhant át a városon. Danny időközben bekapcsolta a rádiót, ahol késő este már csak lassú számokat nyomattak, tehát nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne aludjak el egy vadidegen bűvész kocsijában. Az autó kisvártatva megállt a lakásunk előtt.
-Be is kísérjelek?-kérdezte.
-Nem akarlak feltartani.-ráztam a fejem.
-Nem tartasz fel.
-Akkor ki fogsz röhögni továbbra is, de én még a házban sem érzem magam biztonságban egyedül éjszaka.
-Meggyűlik veled a bajom.-csóválta a fejét, majd kiszált a kocsiból.
Kiugrottam én is, majd becsaptam az ajtót, Danny pedig rátette a riasztót.
-Tényleg nem kell bejönnöd, ha nem akarsz.-mondtam neki, miközben a ház ajtaja előtt álltunk. Már csak 8 emelet választott el az otthonomtól.
-Ha eddig eljöttem, már nem fordulok vissza. Hányadikon laksz?
-8.-mondtam, mire úgy nézett rám, mintha megöltem volna valakit.
-Mire vállalkoztam?-kérdezte magától.
Kinyitottam az ajtót, majd elindultam felfelé, ő pedig szorosan jött utánam.
-Látszik, hogy apa nélkül nőttél fel.-mondta,miután felértünk.
-Nem vicces. Pláne, hogy semmit sem tudok róla.-mondtam, majd betettem a kulcsot a zárba és kinyitottam az ajtót.-Köszönöm, hogy eljöttél velem.
-Csak segítettem. Ennyi.-vonta meg a vállát mosolyogva.
A telefonom hirtelen csipogni kezdett. Elővettem. Üzenetet kaptam anyától:

Ezt sosem mondtam el neked, pedig idejét láttam. Daniel Atlas az apád.
Szeretlek
Anya

Az üzenet elolvasása után csak arra emlékszem, hogy a föld kicsúszik a lábaim alól, engem pedig elborít a sötétség.