3. fejezet

Maggie pasija?

Másnap reggel Maggie már 7-kor a kapucsengőt nyomkodta. Félálomban baktattam le a lépcsőn, mire Maggie eléggé meg volt lepődve.
-Donna mit csinálsz még? Mondtam, hogy ma sok dolgunk lesz!-vette elő a kis jegyzetfüzetét.
-Álmos vagyok. Ilyenkor még mindenki alszik.-mondtam, majd ásítottam egyet.
-Oké, megvárom, amíg feltámasztod magad.
-Nagyon rendi vagy.
-Te normális vagy baszki?-rontott le Jack a lépcsőn.-Maggie baszki 7 óra van!
-Senki sem kérte, hogy kelj fel.-mondta Maggie.
-Úgy nyomkodtad a kapucsengőt, mint egy idióta.-mondtam a lépcsőkorlátnak támaszkodva.
-Tessék! Donna is megmondja!-mondta Jack.
-Maggie Hamilton megérkezett.-jött le Danny félálomba, akit Henley követett.
-Merritt még alszik. Lehetetlen felkelteni. Egy háborút is átaludna.-mondta henley, amjd a konyha felé vánszorgott.
A konyhában raktunk fel kávét. Még én is megittam egy bazi nagy bögrével,pedig rühellem a kávét. Mondjuk ha nem iszom meg, akkor az asztalon alszok el, amit nem nagyon akartam.
-Kávét valaki?-kérdezte Henley.
-Én kérek!-nyújtottam a kezem a kiöntő után.
-Nem lesz az egy kicsit sok?-kérdezte danny.
-Ha nem akarod, hogy összeessek a nap folyamán, akkor nem.-ráztam a fejem.
Az újabb bögre kávé után már nagyjából fittnek éreztem magam. Nagyjából végeztünk a felélesztéssel, amikor kinyílt a bejárati ajtó.
-Ez mi?-kérdezte Maggie.
A konyhaajtóban haamarosan egy pasi és egy nő jelent meg.
-Megérkeztünk Párizsból.-mondta a pasi.
-Milyen volt?-kérdezte Henley.
-Remek.-mondta a nő.
-Te lennél Donna?-kérdezte tőlem a pasi.
-Igen.-bólintottam.
-Dylan Roads.-nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam.-Ő pedig itt Alma Dray.-mutatott a szőke nő felé, akivel szintén kezet fogtam.
-Nagyon örvendek!-mondtam.
-Úgyszintén.-mosolygott Alma.
-Kávét?-kérdezte henley.
-Ide vele.-mondta Alma, majd elővett egy bögrét a konyhaszekrényből.
Miután Alma és Dylan nagyjából beszámoltak a párizsi útjukról, gyorsan felmentem átöltözni, hogy minél hamarabb belevessem magam Maggie napirendjébe. A napirend pedig elég hosszú és zsúfolt volt. Miután Maggie ismertette azt hittem lecsapom.
-Ez komoly?-kérdeztem.
-Naná.
A kanapén ült, én pedig az egyik fotelben. Maggie elég szervezett, ha ilyenekről van szó. Kitalálta, hogy el kell mennünk a könyvesboltba, vásárolni, a plázába, valamint ittre is tervezett valami kis apróságot. Elleszünk az tuti.

-Ez jó lesz?-emelt fel egy vázát.
-Ezt Henleynek? Kizárt.-ráztam a fejem.
Henleynek ugyanis hamarosan szülinapja lett, és Danny elrángatott másnap a háztartási boltba, hogy szerezzünk be valamit Henley szobájába. A tegnap ugyanis kifárasztott egy kicsit, mivel Maggie a lehetetlent akarta megvalósítani. Nagyjából sikerült is. Henley szülinapja épp jókor jött, ugyanis Danny elrángatott egy kicsit vásárolni, amivel egyrészt közelebb kerülünk egymáshoz, másrészt pedig lemaradok a napi Maggie adagomról.
-Nincs több ötletem.-adta fel Danny.
-Ilyen könnyen feladod?-kérdeztem.
-Évek óta ismerem, most mégse jut eszembe semmi.
-Nekem lenne egy ötletem, méghozzá ezzel.-emeltem fel egy fényképkeretet, amiben az tetszett meg a legjobban, hogy több részre volt osztva, így több fényképet lehetett beletenni.
-Mégis mi?
-Bűvész vagy, de ez nem esett le?-kérdeztem.
-Nem.-rázta a fejét.
-Rakhatnánk be Henleyvel közös képeket, vagy akármit és ezt odaadhatnánk neki.Nem kerül sokba, ráadásul roppant ötletes és kreatív.
-Nem rossz ötlet. Szerintem Henley örülne neki.
Gyorsan megvettük a képkeretet, majd épp indultunk volna haza, amikor észrevettem Maggiet egy fiúval a pláza másik oldalán.
-Azt hittem nincs pasija.-tűnődött Danny.
-Nincs is. Jack lenne az első aki kinyírná.
Gyorsan elővettem a telefonomat és felhívtam Maggiet. Kicsengett, Maggie meg isnézte, majd egyszerűen kinyomta.
-Ezekszerint tényleg a pasija.-raktam vissza a telefont a zsebembe.-De inkább menjünk haza.
Beültem a kocsiba, majd bekötöttem magam.
-Minden oké?-kérdezte Danny.
-Persze. Csak a legjobb barátnőm bebalfaszult. Ismét. Nem újdonság.
-Mutatok neked valamit,mielőtt még hazamennénk.
Mielőtt válaszolni tudtam volna, az autó már rohant is kifelé a városból.
-Hova megyünk?-kérdeztem.
-Majd meglátod.
Danny nem árult el nekem többet. Az ablakot lehúztam, és óvatosan kihajtottam rajta a fejem, hogy érezzem a szellőt. A kocsi végül a tengerpart melletti sziklaszirten állt meg, valahol az országút mellett. Kizállva nem láttam mást csak a végtelen óceánt. A nagy kékséget, amely türkizkék színben tündökölt.
-Ez fantasztikus.-dőltem neki a motorháztetőnek.
-Ide szoktam jönni, ha egy kis magányra vágyom vagy ha gondolkodni szeretnék. A víz valahogy megnyugtat.-magyarázta.
-Elhiszem.-bólintottam.
Egy jóideig csak álltunk ott és néztük a kékséget. Egy szót sem szóltunk. Akár örök életemben itt maradtam volna. Csak álltam volna és néztem volna a tengert. A telefonomat a kocsiban hagytam ugyan, de még így is hallottam a csörgést. Megkerestem a telefont, amin Maggie neve villogott.
-Mondjad!-szóltam bele.
-Szia! Otthon vagy?
-Nem. Miért?
-Negyed óra múlva otthon leszel?
-Várj!-azzal Dannyhez fordultam.-Hazaérünk 15 perc alatt.
-Az utak királyával beszélsz. Naná!-húzta ki magát büszkén.
-Igen.
-Akkor odamegyek.
-Oks. Szia!-azzal letettem.
-Miért is kell hazamennünk?-kérdezte Danny, miután eltettem a telefont.
-Tudod ez egy nagyon jó kérdés.

Amikor a kocsi befordult az udvarba Maggie már a lépcsőn ácsorgott. Valószínűleg tudta, hogy a többiek is itthon vannak, mégsem ment be. Kiszálltam a kocsiból, majd becsaptam az ajtót.
-Nem jössz be Maggie?-kérdezte Danny.
-De.-bólintott maggie.
Bementünk a házba, és amint az ajtó becsukódott Maggie belekezdett.
-Donna, van valami amit eddig nem mondtam el.
-Mi lenne az?-kérdeztem.
-Volt egy barátom. Legalább fél éve jártunk. Ma sajnos szétmentünk.
Ezekszerint a pasi, akivel ma láttuk tényleg a barátja volt. A rohadt fél éves barátja! A lábaim a járólapba gyökereztek, ugyanis amint Maggie befejezte megálltam és azóta el sem mozdultam a helyemről.
-A barátod? Nem tudtam, hogy volt barátod.-néztem Maggiere.
-De tudta!-szólt ki a nappaliból Merritt.
-Fogd be! Téged senki sem kérdezett!-kiáltott vissza Danny.
-Tudtad?-nézett rám kérdőn Maggie.
-Ma elmentünk Henleynek ajándékot venni és akkor láttunk a pasival. Felhívtalak, de kinyomtad. Fogalmam sem volt arról, hogy mit gondoljak Maggie.
-Sajnlom, hogy nem mondtam el.
-Sajnálhatod is!-kaptam fel a vizet.-Minden egyes rohadt kis történést megosztottam veled 5 éves korunk óta! Megemésztettem volna, ha 2 hónapróllenne, de fél év hosszú idő, Maggie! Miért nem bízol meg bennem? Te is tudod, hogy nem haraptam volna le a fejed, ha elmondod. Ismersz annyira! De ezekszerint én rohadtul nem ismerlek.
-Donna nem érted...
Maggie elkezdte a mondandóját, de nem tudta befejezni, uyganis a ház ajtaján bejött egy agyonzselézett, barna hajú csávó.
-Mondtam, hogy nem lesz fiú!-mondta Danny.
-De ő nem hozzám tartozik!-hárítottam.
-Maggie.-lihegett a srác.
Szóval ő a híres fél éves pasi.
-Lucas...mit csinálsz itt?-kérdezte Maggie.
-Nézd kicsim, elbasztam. Nagyon sajnálom azokat, amit mondtam neked. Felhívtam anyukádat, és ő mondta, hogy itt talállak.
-Elhiszem hős szerelmes, azonban neked semmi keresnivalód nincs itt!-csatlakozott a társasághoz Dylan is.-Átmásztál a kapun avgy mi?
-Sajnálom uram! Nem állt szándékomban betörni a birtokára. Csupán Maggietől szerettem volna elnézést kérni.-magyarázkodott Maggie istentudjakije.
-Akkor ezt megbeszélhetitek kint is.-mutattam az ajtóra, majd felmentem a szobámba.
Végigfeküdtem az ágyamon. A plafont bámultam, lehetséges, hogy szépséghibát kerestem rajta. Ki tudja. Egy örökkévalóságnak tűnő perc után kopogtattak az ajtón.
-Gyere!-szóltam ki, továbbra is a mennyezetet bámulva.
-Szia!-nem kellett felülnöm, ugyanis tudtam, hogy Danny az.-Maggie és a hősszerelmese elmentek.
-Hála Istennek.
-Mivel nincs semmi tervünk, ráadásul Henley sincs itthon, megcsinálhatnánk a fényképkeretet. Mit szólsz hozzá?
Felültem az ágyon.
-Benne vagyok!-bólintottam.
Át kellett mennünk Danny szobájába, ugyanis az ő gépén voltak a képek, amiket fel akartunk használni. Tegnap este sikerült Henleyvel csinálnom egy közös fotót, szóval azt is beletettük. Egyszerű fekete-fehérben nyomtattuk ki a képeket,a fényképkeretet pedig lefestettük sötétrózsaszínre, mivel állítólag Henley szobája világosrózsaszín, így a képkeret, majd ki fog tűnni. Raktunk bele selfieket, valamint az előadásról is képeket. Mire végeztünk egész elfogadható lett a végeredmény, ráadásul este is lett.
-Hoztam pizzát!-kiáltott Henley.
-Ezt eltesszük, mielőtt meglátná.-mondta Danny, majd betette a képkeretet egy dobozba, amit az ágya alá csúsztatott.-Így ni.
-Tuti nem fogja ott keresni?-kérdeztem, mivel egy kicsit kételkedtem abban, hogy Henley nem fogja-e megtalálni.
-Tuti.-bólntott, amivel megnyugodtam.
Gyorsan lesiettünk a konyhába, ahol már mindenki zabálta a sokás-sajtos pizzát. Leültünk, amikor hirtelen a képembe nyomtak egy pakli francia kártyát.
-Húzz egyet!-Alma tartotta felém a paklit.
Random kihúztam egy kártyát, ami a kör 8-as volt.
-Nézd meg jól, majd tedd vissza.-így is tettem.
Alma megkeverte a paklit, de a fele Dylan pizzáján landolt, aki mellette ült. Alma összekapkodta a lapokat, majd elémtett egyet.
-Ez volt az?-egy káró 5-ös volt.
-Nem. Az én kártyám a pakli alján van.-mondtam, mivel a lapom befigyelt.
-Baszki! Sosem fogok rájönni, hogy csinálják.-azzal letette a paklit, és folytatta az evést.
-Szakmai titok.-mondta Dylan.
-Milyen szakmai titok? Egy rohadt trükköt nem vagy képes elárulni.-háborodott fel Alma.
-Ugyan, nem gáz. Donna sem ért többet a kártyához.-mondta Jack.
-Csak hiszed.-mondtam.
Felvettem Alma pakliját, majd jól összekevertem a lapokat.
-Húzz egyet!-nyújtottam oda Danny felé.
-Ez komoly?-kérdezte.
-Húzz már egyet!-kérleltem.-Nézd meg jól, és tedd vissza.
Ugyanazt tettem, mint Alma. Amint a lap visszakerült a pakliba, újra jól összekevertem, majd letettem egy lapot Danny elé.
-Ez volt az?-kérdeztem.
-Nem.-rázta a fejét.
-És akkor mi van az inged zsebébe?-kérdeztem.
Furán nézett rám, de azért belenyúlt a zsebébe, ahonnan elővett egy lapot.
-Ez volt az.-mondta mosolyogva.
-Mi a fasz?-kérdezte Jack.
-Ezt csináld utánam ember!-mondtam.
-Ezt, hogy csináltad?-kérdezte Dylan.-Mert ez még a kártyabűvölő apádnak sem megy.
-Szakmai titok.-vigyorogtam rá.
-Nagyon okosnak hiszed magad, ugye?
-Ha ezt meg tudom, akkor ezekszerint okosabb is vagyok Mr. Szakmai Titok.
-Oké. Ezekszerint Danny csipkelődéseit átvette a lánya. Imádom az életem.
Erre mindenki elnevette magát. Vacsi után gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a pizsim, amikor hirtelen jack jött be a szobába.
-Mit keresel te itt?-kérdeztem.
-Tudod, Donna én a húgomként szeretlek. Úgy, mint maggiet.-kezdett bele, deátláttam a szitán.
-Mit akarsz?
-Áruld el, hogy csináltad azt a rohadt trükköt.-kérlelt.
-Felejtsd el! Kifelé a szobából!-löködtem kifelé.
Amint kiért a folyosóra valahogy Dannynek ütközött.
-Te mit csinálsz itt?-kérdezte Jackre nézve.
-És te? Éjszakai vizitet tartasz? Tudod mit? Nem érdekel.-azzal elment.
-Vigyázz vele, mert most napokig ezzel fog zaklatni.-nézett rám.
-Igyekezni fogok.-mosolyogtam.
-Jó éjszakát!
-Neked is!
Betettem a szobám ajtaját, majd mielőtt még lefeküdtem volna gyors feltöltöttem Instagramra egy képet:

2. fejezet

Az igazság

A kanapén fekve nyitottam ki a szemem. Amikor lehunytam épp éjszaka volt, most viszont a nap ragyogó sugarai kishíján megvakítottak. A kezemet a szemem elé tettem, és hunyorogtam egy párszor, hogy a szemem megszokja a fényességet. Nagy nehezen feltápászkodtam és körbenéztem. A nappali üres volt,csak a konyha felől hallottam valami kis motoszkálást. Mintha lenne ott valami vagy valaki. Mire eljutottam volna arra a szintre, hogy felkeljek és megnézzem mi az, a konyhából Danny jött ki. Egy bögrét tartott a kezében.
-Azt hittem már sosem kelsz fel.-mondta, majd letette a bögrét elém a dohányzóasztalra és leült mellém.
-Mit keresel még itt?-néztem rá.-És hol van az anyám?
-Donna...elég mozgalmas éjszakánk volt.
-Te lefeküdtél az anyámmal?-ugrottam fel ültemből, ugyanis ez volt az első dolog, amire gondolni tudtam.
Danny vett egy mély levegőt, majd felállt és mélyen a szemembe nézett.
-Igen, de nem ma éjszaka.
-Akkor, mit értesz az alatt, hogy mozgalmas éjszakánk volt?
-Emlékszel az SMS-re, amit kaptál?
Az üzenet. Ki is ment a fejemből. A telefonom a bögre mellett volt. Ránéztem, de mégsem  emeltem fel.
-Igen, emlékszem rá. Azután nem ugrik be semmi.
Danny elővette a telefonját, majd matatott rajta és átnyújtotta nekem. Az elején féltem elvenni, de aztán mégis megtettem.  Egy SMS volt megnyitva rajta:

Szeretném rád bízni azén egyetlen kincsemet. A neve Donna Michelle Atlas, 17 éves, a lányunk. Sajnálom, hogy eltitkoltam előled. Mostantól csak rád számíthat.
Brooke Street 25.
Vigyázz rá!
Michelle

A kezem remegni kezdett, nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne ejtsem le a telefont. Visszanyújtottam neki, amit el is vett, majd a zsebébe csúsztatta.
-Ezt mikor kaptad?-kérdeztem.
-A tiéd után. Fél percre rá.
-Akkor te vagy az....-nem mertem befejezni.
Ő sem szólt semmit. Ezt a két szót, hogy "apám" és "lányom" egyszerűen egyikünk sem merte kiejteni. Nagyjából visszaküzdöttem magam a kanapéra. Nem tudom anya miért küldött SMS-t mindkettőnknek, de volt egy érzésem, hogy Danny tudta.
-Be avatsz az éjszaka tartalmába vagy sem?-kérdeztem.-Mit jelent az, hogy mostantól csak rád számíthatok? Miért épp ma közölte mindkettőnkkel? És miért egy rohadt SMS-ben?
-Említetted, hogy édesanyád egy kávézóban dolgozik, és ma éjszakás. Tegnap éjszaka kirabolták a kávézót, édesanyádat pedig meglőtték. A helyszínen elvérzett. Az üzenetek elküldésére még volt ideje.
-Ugye nem azt akarod mondani, hogy az anyám meghalt?
-Sajnálom Donna!
Legszívesebben üvöltöttem volna. A kezeim és lábaim remegni kezdtek, gombóc volt a torkomban. A könnyeim utat találtak maguknak, így már az arcomon folytak végig. Danny óvatosan átkarolta a vállam. Egy másik esetben ellöktem volna a kezét, most viszont hagytam, hogy közelebb húzzon magához. A vállára hajtottam a fejem és szó szerint belesírtam a bánatomat és a fájdalmamat a sötétkék pulcsijába.

Egy hét múlva már a nappali közepén álltam. Néztem az eddigi életemet, ahogy darabokra hullik. Az összes eddigi bútorokat eladtuk, anya ruháival együtt. A halálával együtt, az emlékét is ki akartam törölni a fejemből. A ruháim Danny kocsijának hátuljában voltak egy bőröndbe belerakva. A lakást eladtuk, már csak az utolsó bútordarabokat viszik ki a lakásból a költöztetők.
-Donna!-szólalt meg Danny.
Hátrafordultam. Az ajtónak támaszkodott, karját összefonta.
-Mennünk kéne, igaz?-kérdeztem, mire bólintott.
A kulcsaimat átadtam a folyosón várakozó házmesternek, majd örökre elhagytam a lakást, a házzal együtt, amely 17 évig az otthonomat jelentette. Beültünk a kocsiba.
-Akkor mehetünk?-kérdezte, mire bólintottam.
-Essünk túl rajta.
Beindította az autót, majd a BMW elhagyta a New York külvárosa felé lévő Brooke Streetet. A kocsi a belváros felé haladt, ugyanis még várt ránk egy kínos beszélgetés a gyámügyes nőcivel. Az épület, ahova mentünk, egy hatalmas fehérház volt. 9 emeletből állt, nekünk a 4-es kellett. A liftben már toporzékoltam. Danny nem szólt rá semmit, ugyanis most rajta is észrevettem a zavart ábrázatot.
-Nyugi. Ha valami baj van, majd kimentesz minket egy kártyatrükkel.-veregettem meg a vállát, mire rámnézett és mindketten elnevettük magunkat.
-Eszemben fogom tartani.
A lift ajtaja kinyitódott, a recepciónál pedig útbaigazítottak minket. A 456-os szobába kellett mennünk. A szobában egy írasztal mögött 50 év körüli félig ősz hajú nőci ücsörgött. Amint belépett ránkvillantotta a műmosolyát, amitől fintorogni támadt kedvem, de mégsem tettem.
-Kérem, foglaljanak helyet.-ültetett le minket.
A papírjai között kezdett matani. Az íróasztalán kupacokban álltak az akták, és teljesen biztos voltam benne, hogy az egyik az enyém. A nőci az egyik kupac aljáról vett ki egy mappát, amire a nevem volt írva.
-Meg is van.-nyitotta ki a mappát, majd tanulmányozni kezdte.
Kivettem a bizonyítványaim másolatát, a születési anyakönyvi kivonatom másolatát, majdnem minden fontos papírom másolatát. A végén kiderül, hogy ez a nő jobban ismer engem, mint én saját magamat.
-Nagyjából milyen hosszú lesz, hölgyem?-kérdezte Danny.
-Hamar végzünk, Mr. Atlas. Erről biztosíthatom.-mondta, de fel nem nézett volna a papírjaiból.-Meg is van.-vett elő egy köteg fehér nyomtatott papírt.
Ezután ecsetelni kezdte az egész gyámsági izét. Mivel anyám állítólag írt egy végrendeletet, miszerint ha ő meghal, úgy Danny veszi át a nevelésemet, egészen addig, amíg le nem diplomázom, azaz nagyjából 25 éves koromig. Semmi ellenvetésem sem volt ellene, habár a 25 éves koromig még úgy 7-8 év hátra van. A végén Danny aláírt két papírt, aztán elköszöntünk és vége. A liftben aztán megszólalt:
-Tudom, hogy ideges vagy, de mi lenne, ha a kocsiban tombolnánk?
Bólintottam. Amikor végre valahára beültünk a kocsiba, mindketten vettünk egy mély lélegzetet és hangosan szidni kezdtük a gyámügyes nőcit nagyjából le a sárga földig. Szidtuk jobbra és balra, balra és jobbra, előre és hátra,össze és vissza. Körülbelül 15 perc múlva hallgattunk, de egyszerre.
-Mit gondolsz? Ki bírjuk egymás mellett 7 évig?-nézett rám.
-Egy próbát megér.
-Akkor menjünk haza.
-Oké. De hol is van az?
Teljesen jogos kérdés volt, ugyanis eddig a régi lakásban aludtam, Danny pedig otthon. Csak egy-két éjszakát töltött ott, én viszont azt sem tudtam, hogy ő merre lakik. Az autó a városból kifelé hajtott, és már csak kertes házakat láttam. A szél összekócoltam a hajamat, mire az autó egy vaskapu előtt állt meg. A kapu kinyílt én pedig egy fantasztikus háromszintes házat pillantottam meg.
-Azt a kurva...-ez az egyetlen amit ki tudtam nyögni.
Nem szeretek csunyán beszélni, de a látvány teljesen elkáprasztatott.

Danny leállította az autót, majd kiszálltunk. Ez volt álmaim háza. Amerre csak néztem zöld volt minden. Bokrok és fák, már csak a virágágyások hiányoztak és teljes az összkép.
-Tetszik?-kérdezte.
-Hülyéskedsz? Imádom!-lelkendeztem tovább.
-Gyere, menjünk be.
Bementünk a csodaházba, ahol minden teljesen lenyűgözött. Amint feleszméltem egy vöröshajú nő jött le az emeletről a lépcsőn keresztül. Az előadáson láttam már, ő volt Henley Reeves.
-Azt hittem már sosem értek ide.-mondta izgatottan, amint leért.
-Szia neked is, Hanley.-mondta Danny, mire Henley gúnyosan rámosolygott.
-Te vagy Donna, igaz?-nézett rám.
-Igen.-bólintottam.
-Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek. Henley vagyok.-azzal mosolyogva kezet ráztunk.-Danny már rengeteget mesélt rólad az elmúlt egy hát alatt. Szeretnivaló fickó, csak az irányításmániájával vigyázz.-kacsintott rám, mire kuncogni kezdtem.
-Ügyelni fogok rá.-biztosítottam.
 -Egyéb negatív tulajdonságot nem akarsz megosztani vele?-nézett Danny Henleyre.
-Mindent a maga idejében.-mosolygott.-Gyere Donna, megmutatom a szobádat. Igaz, lehet, hogy Dannynek kéne, de ezt nem hagyhatom ki.
Izgatottan megfogta a kezem, majd felrángatott az emeletre. Egy hosszú folyosón mentünk végig, majd végre megálltunk egy duplaajtó előtt. Danny közénk furakodott, majd kitárta előttem az ajtót.
-Parancsolj!-mondta  azzal utat engedve nekem.
A szoba fantasztikus volt. A kedvenc színemben, azaz lilában pompázott. Volt bent egy hatalmas szekrény, egy hatalmas ágy, íróasztal, valamint még erkély is tartozott hozzá. Azonnal kinyitottam az erkélyajtóhoz szaladtam, és kimentem rajta. Az erkély egy medencére nézett, és amint észrevettem a ház hátsó udvarára.
-Na miylen?-jött ki Danny az erkélyre, akit Henley követett.
-Fantasztikus! Köszönöm szépen!-azzal odamentem Danny-hez és megöleltem.
Most először öleltem meg, amióta tudom, hogy ő az apám. Éreztem, hogy mosolyog, majd ő is átölel engem.  Az andalgós pillanatot egy duda szakította félbe.
-Megjöttek!-ugrándozott Henley, azzal kiment.
-Kik jöttek meg?-kérdeztem.
-Mindjárt megtudod.-kacsintott rám Danny.
Visszamentünk az előtérbe. Pontosan a ház elé. Ugyanis Jack érkezett meg Maggievel, valamint Merrittel, aki a csapat negyedik tagja volt.
-Donna!-támadott le Maggie, amint meglátott.
-Szia Maggie!-öleltem meg.
-Annyira örülök,hogy mostantól itt laksz. Hidd el éjjel és nappal együtt leszünk.-lelkendezett Maggie.
-Ne lekesedj Maggie! Este viszlek haza.-röhögött Jack, amivellerombolta Maggie lelkesedését.-Szia Donna! Örülök, hogy mostantól te isitt leszel. Henley kezdte kisebbségbe érezni magát.
-Ez nem igaz!-tiltakozott Henley.
-De igaz. Hidd csak el.-bizonygatta Danny is.
-Szóval te lennél a híres-neves Donna Atlas. Azt tudom, hogy a középső neved édesanyád után van, de azt még nem fejtettem emg, hogy miért épp Donna Summer után elnevezve. Merritt McKinney vagyok.-nyújtotta felém a kezét mosolyogva.
-Örvendek. És anyukám sokat hallgatta még kiskoromban.-vigyorogtam, majd megráztam a kezét.
-Téged egy kicsit nehezebb lesz megfejteni, mint a számomra seggfej apádat, már meg ne haragudj, de azt hiszem nem lesz lehetetlen vállalkozás.-kacsintott rám.
-Barom!-szólt rá Danny.
-Már mindent elterveztem a nyár hátralévő részére. Egész napitt fogunk dekkolni, a medencében lazítunk, és a szülinapunkkor elmegyünk bulizni.-ecsetelte Maggie az elképzeléseit.
-Mondtam, hogy este viszlek vissza!-szólt rá Jack.
-Kapjad be!-sziszegte Maggie.-Ugye milyen jó lesz Donna? Ráadásul beszólhatunk az idióta kidobónak is.
-Buli? Milyen buli? Nem lesz itt semmilyen buli!-hárította Danny Maggie elképzeléseit.
-Nem ittlesz, hanem majd mi megyünk.-mondta Maggie.
-Nem mentek ti sehova!-tiltakozott.
-Előkerült az apai szigor. Pedig azt hittem vársz még vele nagyjából a jövő hétig.-mondta Merritt.
-Utálok veled élni, tudsz róla?-nézett rá Danny,mire Merritt elröhögte magát.
-Édes élet. Szokj hozzá szívem, emrt nem elsz sok választásod.-veregetett hátba Henley mosolyogva.
Maggiet Jack nagyhából este 8 után vitte haza, mivel az anyja már kereste. Amíg ők elmentek, mi gyorsan ettünk valami kaját, majd a vacsi után a vadonatúj szobámba dekkoltam. A tévében néztem valami filmet, de nem nagyon kötött le. Kopogtattak.
-Gyere!-kiáltottam ki, majd lehalkítottam a tévét.
Danny lépett be a szobába.
-Zavarlak?
-Nem, dehogy.-ráztam a fejem.
Leült mellém az ágyra, majd egy lapos dobozt nyújtott át nekem.
-Ez mi?-kérdeztem.
-Ez a tied.
A dobozt kinyitva egy csodaszép kerek ezüst medállal ellátott nyaklánccal találtam szembe magam. A medál kövekkel volt kirakva, a közepén pedig A nevem kezdőbetűje díszelgett.
-Azta!-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Tetszik?-kérdezte.
-Nagyon! Ez mesés!-lelkendeztem, mivel nagyon megtetszett a nyaklánc.
-Feltegyem?
-Megköszönném.
Megfordultam, majd Danny óvatosan feltette a nyakamba a nyakláncot.
-Szeretném, ha nagyon vigyáznál rá.-kötötte a lelkemre.
-Fogok. Megígérem!-bólintottam, mire elmosolyodott.
 -Na akkor én hagylak is.-állt fel az ágyról-Ne nézd sokáig, mivel Jack szerint Maggie már hajnalok hajnalán itt lesz.
-Fantasztikus.-"lelkendeztem".
-Jó éjszakát!-köszönt el.
-Neked is!-mondtam, majd végleg kiment és becsukta az ajtót.
Imádom Maggiet, de azt az egyet utállom benne, hogy néha kora reggel képes felverni az embert csak azért, hogy megvalósítsa azt a rengeteg dolgot, amit előző este eltervezett.Azt hiszem a holnapi nap is iylen lesz. Mivel a szobámhoz tartozott egy fürdőszoba is, ezért gyorsan megfürödtem, majd felvettem a pizsimet. Lekapcsoltam a tévémet, és lefeküdtem az irtó puha ágyamba. Azt hiszem elég jól elleszünk majd Dannyvel, viszont majd egyszer apának is kéne szólítanom, de ezt még korainak láttam. Gyorsan lehunytam a szemem, és nemtudom, hogy az ágy tette e, de eléghamar elnyomott az álom.

1. fejezet

Végkifejlet

 

 

A nevem Donna Michelle Atlas. 1995. augusztus 15-én születtem Chicagoban, jelenleg 17 éves vagyok. Amikor 5 éves voltam anyukámmal elköltöztünk New Yorkba, azóta is itt élek. Anyukám neve Michelle Gordon, apukámat nem ismerem, habár a vezetéknevem tőle van. New Yorkban, az oviban ismerkedtem meg a máig tartó legjobb barátnőmmel, Margareth Hamiltonnal, azaz Maggievel. Maggie és én 5 éves korunk óta összetartozunk, mint a gyümölcs meg a héja. Mint utólag kiderült Maggie unokabátyja, Jack Wilder, a Négy Lovas tagja, akiknek ilyen bűvészes műsoraik vannak. A mai nap is idementünk Maggievel, ami nyilvánvalóan random ötlet volt.
Az előadás természetesen látványos volt és fantasztikus. Valahogy kiskorom óta érdekel a bűvészet, és az ehhez kapcsolódó dolgok. Az előadás után maggie még beszélni akart az unokatesójával, ezért az öltözők felé mentünk.
-Na tetszett?-kérdezte maggie.
-Igen, fantasztikus volt. Anya nem fogja elhinni, ha elmesélem neki.-áradoztam.
A folyosón sétálva nevettünk, amikor hirtelen meghallottuk Shelby Harris jellegzetes nevetését. Maggie belém kapaszkodott, én pedig belé. Random berántott az egyik melelttünk lévő öltözőbe, ugyanis a nevetés közeledett. Maggie becsukta az ajtót, majd megvártuk, amíg a tűsarkak elhaladnak. Shelby elment.
-Ezt megúsztuk.-mondta Maggie.
-Biztosak vagytok benne?-hallottunk egy hangot.
Mindketten arra néztünk, majd Maggie sikoltozni kezdett. Én a döbbenettől megszólalni sem mertem.
-Maggie! Kuss!-szóltam rá.
-Bocsi, csak megijedtem.-magyarázkodott.
-Vettem észre.-vágta rá a szobában található harmadik személy.
A harmadik személy, akinek fantasztikusan behatoltunk az öltözőbe, Daniel Atlas volt. A pasi, aki úgy vágja a kártyatrükköket, mint az állat. Maggienek nagyjából igaza is volt azzal kapcoslatban, hogy hasonlítok rá. A mosolya szakasztott olyan volt, mint az enyém. A szemünk színe különbözött egyedül, ugyanis én anyukámét örököltem, ami barna színben tündökölt. Az ő szeme kék volt.
-Bocsánat, de nem akartunk zavarni.-mondta Maggie.
-Téged ismerlek.-nézett Maggiere.-Jack unokatesója vagy. Maddie?
-Maggie.-helyesbített a barátnőm.
-Te pedig..-nézett rám.-Barátnők vagytok?
-Igen. A nevem Donna.-mutatkoztam be, mire bólintott.
-Amúgy nem akarok semmit sem megzavarni, de mit is keretek ti itt?-tette fel újra Daniel a kérdést.
-Megmentettem magunkat a suli legirritálóbb és legnagyképűbb csajától.-húzta kimagát Maggie, mire a fejemre csaptam.-Most mi van?
-Maggie, te is tudod, hogy Shelby gazdag családba született, és pontosan tudja, hogyan használja fel ellenünk.-néztem Maggiere csalódottan.
-Ha ő gazdag családba született, akkor mi van veletek?-nézett ránk Daniel.
-Az apámat nem ismerem, az anyám egy kávézóban dolgozik.-vontam meg a vállam.
-És te?-nézett Maggiere.
-Az apám sajnos már meghalt, az anyám pedig titkárnő egy ügyvédi irodában.
-Tényleg nem túl szerencsés helyzetben vagytok.
-És sajnos, Shelby tudja, hogyan alázzon meg másokat.-mondta Maggie.
Hirtelen kopogtak az ajtón, aminek mellesleg nekidőltünk. Maggie és én elmentünk az ajtóból.
-Danny, bent vagy?-szólt be az ajtón Jack Wilder.
-Gyere be!-szólt ki Danny.
Jack bejött az öltözőbe,és meg kell hagyni, hogy elég érdekes fejet vágott, amikor meglátott minket Daniel Atlas öltözőjében.
-Maggie, nem megbeszéltük, hogy hozzám jöttök, ha vége van?!-nézett idegesen az unokahúgára.
-Én...-kezdte Maggie, de Danny félbeszakította.
-Én hívtam be őket, hogy megmutassak nekik egy új trükköt. Csak utólag derült ki, hogy veled vannak.
Maggie érthetetlenül nézett rám, mire én csak vállat vontam. Nem tudom, hogy Danny miért védett meg minket.
-Ja, akkor oké. Csak aggódtam értük, mivel Maggie anyja szerint, most mindkettőért én felelek.-magyarázta Jack.
-Jó tudni.-súgtam oda Maggienek.
-Tudod, drága uncsim ezt nekünk is elmondhattad volna.-mondta Maggie Jacknek.
-Bocs, csak az előadás előtt tudtam meg. Már nem volt időm megírni.-mondta Jack.
-Nincs semmi.-mondtam, hogy megtörjem valamilyen szinten Maggie és Jack között a jeget.
Egy ideig csak álltunk ott mind a négyen, szó nélkül. Maggie nem szólt egy szót sem, Jack a plafont tanulmányozta, Dany a kártyáival szórakozott, én pedig a cipőmet nézegettem, mintha az olyan érdekes lenne. A csendet végül is Maggie törte meg.
-Na mindegy is. Nem haragszok, szent a béke. Viszont elmúlt éjfél, Donnát pedig keresi az anyukája.-tolt kifelé.
-Maggie, az anyukám éjszakás.-magyaráztam neki.
-De nem szereti, ha sokáig kimaradsz.-vágott oldalba.
-Nem vigyelek haza?-kérdezta Jack.
-Nem kell. További kellemes estét.-mondta Maggie.
-Viszlát.-nyögtem ki nagy nehezn.
-Sziasztok!-kiáltott utánunk Danny és Jack.
Amikor már az utcán voltunk megszólaltam:
-Elárulnád, hogy mit csinálsz?
-Hazamegyek.-mondta Maggie, majd elindult balra, mivel ő arra lakik.
-De én erre lakok.-mutattam jobbra.
-Bocs, Donna. Hazakísérnélek, de most rohadtul felzaklatott Jack. Majd holnap hívlak.-azzal elment.
-Kösz a semmit-mormoltam magamban, miután Maggie már elment.
Vettem egy nagy levegőt, majd minden erőmet összeszedve elindultam arra, amerre eméletileg lakom. Éjjel New York még félelmetesebbnek tűnt. A lábaim remegtek, pedig alig tettem pár lépést. Visszafordultam, aztán megint az irányba, és újra vissza. A színház valamilyen szinten biztonságot árasztott, és nehezen akartam elhagyni. Ott tébláboltam legalább 10 percen keresztül. Anyát nem hívhattam fel, ezért már a sírógörcs határán voltam. Nem lehettem ennyire gyáva! Ismét elindultam volna jobbra, amikor észrevettem egy fekete alakot közeledni abból az irányból. Összerezzentem. Miközben ő közeledett, én hátráltam. A torkomban dobogott a szívem. Az alak a lámpa fénye alá ért.Ekkor jöttem rá, hogy nem is kellett volna félnem. Daniel Atlas volt az.
-Állandó szokása ez a kísértés?-kérdeztem.
-Mit keresel te itt? Azt hittem haza kell menned.-nézett rám kérdő tekintettel.
-Maggie bebalfaszult és itt hagyott. Hamarosan én is indulok.
-Igen, azt vettem észre. Ezért tétlenkedsz itt már legalább 10 perce.-mondta mosolyogva.
-Jól van, nevessen csak ki. 17 éves vagyok, de félek egyedül hazamenni koromsötétben. Szánalmas vagyok.
-Nem.-rázta a fejét.-Gyere, elviszlek.
-Mivel?-kérdeztem.
-Autóval. Itt parkol a kocsim az utcában.
-Ja, oké. De nem kell hazavinnie.
-Tudod Donna, ha itt hagynálak reggelig, valószínűleg a hírekben lennél benne.
-Azt nem szeretném.-vallottam be.
-Akkor elvigyelek?
-Igen.Azt megköszönném.-mosolyogtam.
Az autó valahol az utcában parkolt. Egy fekete BMW volt az. Danny volt olyan udvarias és kinyitotta nekem az anyósülésnél lévő ajtót, majd bepattant az autóba mellém. Bekötöttük a biztonsági övet.
-Hova vihetlek?-kérdezte.
-Brooke Street 25.-mondtam.
-Igenis hölgyem.-mondta mosolyogva, azzal beindította a motort és elindultunk.
-Ne hívjon hölgyemnek.
-Akkor ne magázz. Nem vagyok 60 éves.
-Rendben.-bólintottam.
A fekete kocsi csak suhant át a városon. Danny időközben bekapcsolta a rádiót, ahol késő este már csak lassú számokat nyomattak, tehát nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne aludjak el egy vadidegen bűvész kocsijában. Az autó kisvártatva megállt a lakásunk előtt.
-Be is kísérjelek?-kérdezte.
-Nem akarlak feltartani.-ráztam a fejem.
-Nem tartasz fel.
-Akkor ki fogsz röhögni továbbra is, de én még a házban sem érzem magam biztonságban egyedül éjszaka.
-Meggyűlik veled a bajom.-csóválta a fejét, majd kiszált a kocsiból.
Kiugrottam én is, majd becsaptam az ajtót, Danny pedig rátette a riasztót.
-Tényleg nem kell bejönnöd, ha nem akarsz.-mondtam neki, miközben a ház ajtaja előtt álltunk. Már csak 8 emelet választott el az otthonomtól.
-Ha eddig eljöttem, már nem fordulok vissza. Hányadikon laksz?
-8.-mondtam, mire úgy nézett rám, mintha megöltem volna valakit.
-Mire vállalkoztam?-kérdezte magától.
Kinyitottam az ajtót, majd elindultam felfelé, ő pedig szorosan jött utánam.
-Látszik, hogy apa nélkül nőttél fel.-mondta,miután felértünk.
-Nem vicces. Pláne, hogy semmit sem tudok róla.-mondtam, majd betettem a kulcsot a zárba és kinyitottam az ajtót.-Köszönöm, hogy eljöttél velem.
-Csak segítettem. Ennyi.-vonta meg a vállát mosolyogva.
A telefonom hirtelen csipogni kezdett. Elővettem. Üzenetet kaptam anyától:

Ezt sosem mondtam el neked, pedig idejét láttam. Daniel Atlas az apád.
Szeretlek
Anya

Az üzenet elolvasása után csak arra emlékszem, hogy a föld kicsúszik a lábaim alól, engem pedig elborít a sötétség.

Prológus

-Ti most komolyan beszéltek?-nézett ránk a kidobó.
-Nyilván maga is gondolhatja, hogy nem viccelünk.-mondta komolyan Maggie.
-Ha nem vagy 18, sajnos nem engedhetlek be. most pedig sipirc innen!
Elrángattam maggiet a fickó elől, mivel ismerem annyira. A szemében látszott az, hogy ha nem ráncigálom el onnan, akkor nyilvánvalóan behúz egyet a pasinak.
-Idióta barom! Direkt megnéztem, hogyma 16-os a korhatár.-dühöngött, miközben egyre távolabb ballagtunk a kulbtól.
-Most akkor merre?-néztem ra.
-Franc tudja.-vonta meg a vállát.
Ez nyilvánvaló. Egyszer enged el anyám bulizni, akkor se tudok, mivel kiderül, hogy nagykorúnak kell lenned ahhoz, hogy beengedjenek egy klubba. Ez éjjel-nappal nyitvatartó kajáldába mentünk. Leültünk egy boxba, majd miután a pincér felvette a rendelésünket Maggie aggódva nézett rám.
-Minden rendben? Olyan furcsán nézel ki.
-Nem dehogy! Minden oké! Csak kicsit sajnálom, hogy nem tudtunk elmenni.-vontam meg a vállam.
-2 hónap múlva már mindketten nagykorúa leszünk. Akkor majd visszajövünk és jól beolvasunk neki.-mosolygott, mire felkacagtam.
-Ez igaz.-bólogattam.
A pincér kisvártatva kihozta a hamburgert. Már nagyjából a kaja felénél tartottunk, amikor Maggie telefonja megcsörrent. Gyorsan kirohant a mosdóba, hogy lerendezze a hívást. Én addig folytattam az evést. Barátnőm kisvártatva vissza is tért, vigyorogva huppant vissza a helyére.
-Mi az?-néztem rá.
-Semmi. Emlékszel arra, amikor meséltem, hogy az unokatesóm bűvészkedik?-kérdezte.
-Asszem. Valami John?
-Jack. Mindegy. Ma este lesz az előadásuk és elhívott.
-Jó szórakozást.-mondtam neki mosolyogva.
-Idióta! Mindkettőnket elhívott! Élőben láthatjuk a Négy lovast! Igaz az egyiket ismerem, mivel a rokonom, de mindegy.
-Nem tudom, Maggie.-tűnődtem.
-Nagyjából egy óra múlva kezdődik. A jegyeket ott adja oda. Lécci! Jó lesz! Ráadásul az esténk sem lesz elcseszve.
-Na jó.-egyeztem bele.
Maggie ujjongott. Gyorsan megettük a kaját, amjd fizettünk, és már indultunk is. Az előadás egy körszínházban volt. Amikor odaértünk Maggie unokatesója ott várt minket a bejáratnál.
-Szia Maggie!-köszönt a srác.
-Szia Jack! Ő itt Donna. Donna, ő Jack.-mutatott be minket egymásnak.
-Örülök!-mosolyogtam.
-Úgy szintén!-bólintott Jack.-Itt vannak a jegyek! Remélem a helyetekre találtok. Ha nem, akkor nyugodtan csörgess meg.-azzal megölelte Maggiet és távozott.
-Ugye milyen szexi unokatesóm van?-nézett rám vigyorogva.
-Jól vagy te összerakva?-kérdeztem.
-Ugyan már Donna! Szórakozz egy kicsit!-azzal bearángatott.
Beérve gyorsan elmentünk a mosdóba, ahol Maggiemegigazította a smikjét, én pedig a hajam.
-Rossz előrzetem van.-néztem rá.
-Donna lazíts már!-nézett rám.-Jack Wilder az unokatesóm. Ha valami van csak felhívom.
-Igen. Ő pedig egy varázskapal segítségével elüntet minket. Minden világos.
-Donna Atlas. Lehetetlen eset vagy.-forgatta a szemeit.-Amúgy lehet, hogy te pedig Daniel Atlas rokona vagy.
-A vezetéknevünk egyezik. Ezenkívül semmi közünk sincs egymáshoz.-hárítottam el.
-Pedig rohadtul hasonlítasz rá.-nézett végig rajtam.
-Most akkor megyünk erre az előadásra vagy sem?-néztem rá.
Maggie hamar észbekapott, majd kirángatott a mosdóból. Gyorsan megekrestük a helyünket, ami az egyik páholyszerűségben volt. A fények hamarosan lekapcsolódtak és elkezdődött a műsor.