6. fejezet

Leleplezés?

 

Másnap reggel, amikor felkeltem és beleéztem a tükörbe, azt hittem elásom magam. Kisírt, piros szemekkel ébredtem fel. Jézusom! Gyoran felöltöztem, majd egy gyors sminket tettem az arcomra. A karikákat nagyjából eltüntettem, de a szemeim továbbra is pirosakvoltak, ráadásul égett is. Mielőtt végképp megvakulok gyorsan lefutottam a konyhába, hátha valakitől kérhetek szemcseppet. Amikor beléptem a konyhába minden szem rám szegeződött.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Neked is! Reggelit?-kérdezte Ama.
-Nem, köszönöm.Nincs véletlenül szemcseppetek?-kérdeztem.
-Szemcsepp? Miért?
-Kipirosodott a szemem, ráadásul ég is és nagyon fáj.
-Nekem van. Gyere fel velem!-mondta Henley.
Felmentünk a szobájába. Leültetett az ágyára addig, amíg ő elment megkeresni a szemcseppet. Kisvártatva issza is tért.
-Mit csináltál vele?-kérdezte, miközben a szemeimet tanulmányozta.
-Nem tudom, de légyszíves csinálj vele valamit!
Henley óvatosan hátrahajtotta a fejem, majd cseppentett a szemembe, ami az elején csípett, viszont amint nagyjából kitisztult a látásom egész türhető volt.
-Egy kicsit még csípni fog, de 10 perc múlva már nem is fogsz rá emlékezni. Majd lefekvés előtt gyere át, és akkor majd még egyszer belecseppentek. Nem tudom, hogymikorra fog elmúlni, de ha holnap reggel is ilyen lesz, akkor el kéne menned dokihoz.
-Köszi!
-Donna, ami a tegnap estét illeti.-kezdte el, de bevallom őszintén, hogy nem nagyon érdekelt semmi, ami a tegnap estével kapcsolatos.
-Hagyjuk ezt most, jó? Majd legközelebb megbeszéljük.-azzal felálltam az ágyáról.
-Jó, persze. Ahogy szeretnéd.
-Köszi a szemcseppet! Szia!-azzal távoztam a szobájából és átmentem a sajátomba.


Maggie
Irtóra utáltam Jacket. Általában is utáltam, mivel a rokonom és az a dolgom, mint rokonnak, hogy bizonyos szinten utáljam, de amikor elmondta, hogy mi volt Donnával azt hittem megfolytom. De nem csak őt, hanem mindenkit. Donna írt facen, hogy ma egyedül akar lenni, Lucas pedig edzésen van, ugyanis focizik. Tehát a mai napi programom az unatkozás. Épp a kanapén néztem egy filmet a tévében, amikor csengettek. Elmentem ajtót nyitni. Jack és Danny állt a túloldalon.
-El lehet húzni! Na csá!-fogadtam őket elég kedvesen.
-Ugyan, maggie!-azzal Jackfélretolt és bejöttek.
-Ugye tudod, hogy ez betörésnek számít?!-csuktam be az ajtót.
-Nem ezért jöttünk Magg!-kezdte Jack.
-Ha Donna miatt jöttetek, akkor tudnotok kell, hogy kinyírlak benneteket, amint találok rá valami megfelelő tárgyat.
-Nem Donna miatt jöttünk.-mondta Danny-Mit tudsz valami Noahról?
-Noah? Mármint Noah Emerson?-kérdeztem.
-Franc tudja. Állítólag tegnap haza kísérte Donnát. Shelby hzánál futottak össze, amikor Donna haza akart jönni.-magyarázta Jack.
-Noah Emerson hazakísérte Donnát? Ez de jóóó!-ugrándoztam.-Az a csávesz egy isten! Donna kurva mázlista.
-Ha te mondod.-vont vállat Danny.
-Amúgy a szobámban volt egy cetli egy címről. nem tudod hova lett?-kérdezte Jack.
-Nem, de a címre emlékszem.-mondtam.
-Megmondod?-kérdezte Danny.
-Meg, de csak akkor ha engem is visztek.-vetettem be a gúnyos mosolyom.
-Na az ki van zárva!-mondta Jack.
-Ha tudni akarod a címet, akkor hoznunk kell.-nézett rá Danny.-Na menjünk!
Gyorsan bezártam a lakást, majd lementünk Jack kocsijához.Beülve elmondtam a címet, ami igazából egy raktárépület volt a külvárosban. Teljesen elhagyatottnak látszott, amikor kiszállva körbenéztem.
-Itt van a B6-osépület.-mondta Danny.
Valahogy felfeszítették a raktár ajtaját, majd bementünk. Belülről egyltalán nem nézett úgy, mint egy használaton kívüli épület. Oldalt találtam egy villanykapcsolót, amit fel is kapcsoltam. A terem túlsó végében fel is gyulladtak a lámpák. Közelebbről érve fényképeket véltem felfedezni. Fényképeket Donnáról.
-Mi a franc?-néztem végig.
Mindegyik fényképen rajta volt a készítés napja és az időpont. A legfrisebb az tegnap készült:

Igyekeztem másról is épet találni. Mondjuk Dannyről, Michelleről vagy rólam, akár Noahról, de csak Donnáról készültek képek. Dannyre néztem, aki aggódva bámulta a lányáról készült fotókat.
-Most mit csináljunk?-nézett rá Jack.
-Nem szólunk neki. De ezt mindkettőtöknek meg kell ígérnie! Maggie, nem ajánlom, hogy eljárjon a szád!
-Nem fog.-mondtam halálkomolyan.
Danny gyorsan levette a legújabb képet a falról.
-Tűnjünk el innen!
Kifele menet még lekapcsoltam a lámpát, Jack és Danny pedig visszazárták az ajtót. Gyorsan beültünk a kocsiba. Engem kitettek a lakás előtt, majd továbbhajtottak. Amikor végre újra otthon voltam, elkezdtem magam mélyebben beleásni a dolgokba. Remélem Donnának nem lesz semmi baja, mert most kezdem el csak igazán félteni.


Donna
A napot a szobámban töltöttem. Jack és Danny elhúztak valahova, Merrittnek és Dylannek pedig dolga akadt, szóval csak Alma, Hnley és én maradtunk a házban. Oké, nem az egész napot töltöttem a szobámban, uyganis az ebédben is segítettem, valamint délután csináltunk gyümölcstortát is. A tetejére én tettem rá a gyümölcsöket, és a végeredmény egészen gusztusos lett. Jackés Danny estére értek haza, kissé Merritt és Dylan után. Henley, Alma és én épp a gyümölcstortát ettük, már nagyjából a fele hiányzott. Henley szerencsére lefotózta az egészet is, tehát lesz valami, ami emlékeztet rá.
-Kettőt kellett volna csinálni.-mondta Dylan.
-Akkor is ennyi fogadott volna titeket.-mondta Alma, majd egy újabb szeletet tett a tányérjára.
-Honnan tudod?-kérdezte Dylan.
-Gondolj bele. Henley imád mindent ami édes. Donna nagyjából ugyanazon a szinten van, csak egy picivel alatta, de már nem sok kell, hogy utolérje. Ők elfeleztek volna egyet ketten. Alma pedig megeszik mindent, ami finom, szóval megvan a harmadik fél. Ennyi.-zárta le az elméletét Jack.
-Bazd meg magad!-fűztem hozzá.
-De rohadtul!-tette hozzá Henley.
A tortából persze a fiúk is ettek, habár egy szeletnél nem jutott nekik több. Mivel a gyümitorta volt a vacsi, így vacsi után még lent akartam maradni, de Danny valamiért kihívott a nappaliba, azzal azindokkal, hogy négyszemközt szeretne beszélni velem. A nappaliba érve nem ültem le, hanem megálltam, ő pedig velem szemben állt meg.
-Miről szerettél volna beszélni?-kérdeztem.
-A tegnapról.-kezdte el. Miután látta, hogy a teljes figyelmemet rá szentelem folytatta.-Egy kicsit felzaklatott az, hogy Henley úgy kiborult, miközben csak jót akartam neki Miután kijöttem a házból, beültem a kocsiba és dühömben hazajöttem, Henley pedig utánam. Itthon aztán jól kiveszekedtük magunkat, aztán amikor hazaért Jack és merrit és megkérdezték merre vagy, teljesen lefagyott bennem a vér. Vissza akartammenni érted, de aztán beállított az a ribanc és mondta, hogy rutin ellenőrzést tart. Fogalmam sem volt arról, hogy mit mondjak neki, ugyanis az igazat nem akartam. Megkönnyebbültem, ugyanakkor meg is lepődtem, amikor azzal a sráccal léptél be az ajtón.
-Amúgy most minden rendben köztetek? Mármint közted és Henley között.-kérdeztem.
-Igen. Most már minden rendben.
-Örülök.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Tegnap amúgy miért hívtál apának? Mármint nem rosszindulatból kérdezem, hanem csak úgy.
Baszki! Tegnap apának hívtam, de totál véletlenül. Igazából foggalmam sincs, hogy miért mondtam. Ez jött a számra? Vagy valami más?
-Mondhatni, hogy csak jó fényt akartam vetni, mivel a pipike meglátogatott minket. Ráadásul fiút is hoztam magammal. Gondoltam, ha látja, hogy már apának hívlak, akkor elhisz, hogy tényleg jól kijövünk egymással.-Mindenféle halandzsa dumát összehordtam. Ennyire szánalmasnak még sohasem éreztem magam.- De ha nem akarod, hogy apának hívjalak, akkor nekem édes mindegy.-vontam meg a vállam.
-Nem, dehogy! Semmi bajom vele, csak egy kicsit meglepett.
-Oks.-Ennyi? Mindjárt elásom magam.
-Ezzel még tartoztam neked.-vett elő egy kisebb méretű dobozt, majd átnyúújtotta.-Becsomagolni már nem volt időm.
Mosolyogva átvettem tőle a dobozt. Kibontva a várva vágyott Iphone 5-öt pillantottam meg, ráadásul egy virágos tok is volt rajta.
-Ez az enyém?-kérdeztem.
-Igen, a tiéd.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm szépen!-ugrottam a nyakába.
Nem azért öleltem meg, mert vett nekem egy telefont. Az volt a legkisebb. Amióta megismerkedtünk nagyon sokat tett értem. Onnantól, hogy hazavitt, miután elájultam ott maradt velem, egészen eddig. Mindegy mi van, mindig én vagyok neki az első. Mindent úgy tesz, hogy nekem jó legyen. Valahogy éreztem, hogy nekem is tennem kéne tennem valamit, de eddig még nem jöttem rá, hogyan tehetném...

5. fejezet

Legvadabb álmok

 

 

Kilépve a szobámból azonnal lesiettem a lépcsőn. Mivel a cipőm végig kopogott, ezért már messziről sejthették, hogy jövök.
-Épp időben.-mondta Danny, amikor leértem.
Egyedül ő ácsorgott a nappaliban.
-A többiek?
-Azt mondták mindjárt jönnek.
Nagyjából fél órába (!) telt az, hogy mindenki lejöjjön. Dylan persze nekikezdett a mondókájának:
-Mi a francért kellett ennyit várni, hogy elkészüljetek?
Danny és én vághattuk egymás mellett állva a legérthetetlenebb pofát, ugyanis mi készültünk el először. Dylan lepődötten nézett ránk. Alma ezután elmagyarázta neki a szitut, de mi még mindig tartottuk a hülye fejünket.
-Most mit néztek?-kérdezte Dylan.
Dannyre néztem, aki meg akart szólalni de aztán különös módon mégsem tette meg. Végül is két autóval indultunk el. Henley jött velünk, Merritt és Jack ment Almával és Dylannel. Én ültem az anyósülésen, ugyanis Henley inkább pihenésképpen végigfektette a lábait a hátsó ülésen. Danny irtó nyugtalanul követte az előttünk haladó Dylan kocsiját. Nem mertem megkérdezni, hogy mi baja van, de kellett volna, ugyanis görcsösen szorította a kormányt.
-Danny, lazulj már el!-szólt rá henley.
-Laza vagyok.-válaszolta. Még a hangja is feszült volt.
-Aha persze. A lányod mindjárt kiugrik a kocsiból, annyira laza vagy.
-A kocsiból nem ugranék ki, de inkább hátra mennék.
-Ennyire látszik?-nézett rám, miközben még mindig igyekezett az utat figyelni. Nem tudtam mit mondani, ezért csak óvatosan bólintottam.
-Amúgy te tudod hova megyünk?-kérdezte Henley.
-Azt hittem, te tudod.-nézett ráa tükrön keresztül Danny.
-Tanácstalanságból ötös.-tettem hozzá, mire pár másodperc kínos csend után mindhárman felnevettünk.

Végül egy ház előtt álltunk meg. Alma ütközben elmondta, hogy valami összejövetelre megyünk, mivel Dylant meghívták. Amikor kiszálltam az autóból legszívesebben újra visszaültem volna. A lábam a földhöz gyökerezett.
-Minden rendben?-jött oda hozzám Danny.
-Nem. Haza akarok menni.
-Mi? Miért?-értetlenkedett.
-Ez Shelby Harris háza.
-És?
-Nem érted. Haza akarok menni. Ha az a csaj meglát, akkor a bőröm lelesz nyúzva.
-Ennyire biztos vagy benne?
-Tudom. Lécci, menjünk haza.
-Ki akar hazamenni?-jött oda Henley is.
-Donna. Azt hiszi le fogják nyúzni a bőrét.
-Ugyanis, szívem! A jó öreg Henley majd veled lesz.
 -Nem köszi! Én el akarok menni innen minél hamarabb!
-Badarság! Szépen bejössz.
Azzal Henley az egyik kezével átkarolta a vállamat és a ház felé lépkedett velem. Ez Dannynek elég furán eshetett, de csak mosolygott és a fejét fogta. A bejárati ajtón belépve egyből Shelbyt és a kíséretét vettem észre:

Crystal Heart, Shelby Harris, Cherry Bright

 A három dáma egyszerre szúrós és meglepődött pillantásokat küldött felém, én pedig igyekeztem nem oda figyelni. Egyfolytában Henleyre vagy Dannyre figyeltem, de rájuk nem akartam nézni. Henley első iránya a büféasztalhoz vezette, ahová természetesen engem is rángatott. Annyi süti volt ott, és oylan jól néztek ki. Henley a kezembe nyomott egy tányérat.
-Akkor zabáljunk, mivel ennyi otthon sose lesz.
Összenéztünk, majd egymásra mosolyogtunk, ezután rohamosan pakoltunk a tányérokra a muffinokat, minyonokat, valamint mindenféle krémes és csábítóan kinéző süteményt. Miután végeztünk leültünk egy asztal mellé. Henley az egyik pincértől csórt két pohár narancslevet. Egész nyugodtan ettük a sütiket, közbe persze beszélgettünk is. Danny pattant le hirtelen a mellettem lévő székre.
-Mit csináltok?
-Sütit zabálunk. Miért minek látszik?-kérdezte Henley teli szájjal.
-Kérsz?-kérdeztem, majd közénk toltam a sütis tálat.
Danny mosolyogva elvett egy muffint.
-A többiek merre vannak?-kérdezte Henley.
-Jack valami csajt bűvöl, Merritt kint a teraszon, Alma és Dylan pedig felszívódtak. Legalább háromszor végigjártam mindent, de nem láttam őket sehol. Ja igen, Henley ha valaki kérdezi, akkor házasok vagyunk, oké?
Erre Henley köhögőrohamot kapott. Kellett innia egy kortyot, hogy meg ne fulladjon.
-Mi van?-nézett Dannyre.
-Fel akart szedni egy pasi. Mármint téged, nem engem. Látta, hogy velem jöttél, ezért megkérdezett. Azt mondtam, hogy házasok vagyunk.
-Mindent értek! Donna pedig a gyerekünk, ugye?
-Azt a részét még nem terveltem ki rendesen.-tűnődött.
-Ha kijutunk innen valaha is, én felakasztalak!-sziszegte Henley.
-Egy nap még megköszönöd nekem.
-Kötve hiszem! Normális vagy? Soha nem mennék hozzád!-szidta Henley még mindig halkan a mellettem ülő Dannyt. A legborzasztóbb az volt, hogy közöttük ültem és meg sem mertem mukkanni.-A gyerekednek is ezt tanítod majd?
-Fogalmad sincs miről beszélsz.
Ez volt az utolsó csepp Henley poharában. Ezután is tovább folytatta az üvöltözést, viszont ezt még a hatodik szomszéd is biztosan hallotta.
-Danny hazudál! Fogd fel! Eljut a dióméreű agyadig?-Henley tovább ordítozott, ezután már mindenki minket nézett.
-Hidd el, érted tettem! Mindent érted teszek, de neked ez fel se tűnik!-ezt már Danny mondta, szintén hangosan. Henley jobbról üvöltözött, Danny pedig balról. A fejem rákvörös lett, pedig nem is rajtam, vagy miattam veszekedtek.
-Ez komoly? Daniel Atlas tesz valamit, aminek semmi köze sincs önmagához! Fel kell írnom a naptáramba!
-Henley, ezt ne itt beszéljük meg.
-Miért? Pedig itt fogjuk! Szóval Danny, hallgatlak. Mindkét fülem nyitva van. Miért tetted?
-Azért mert szeretlek! Most boldog vagy?-azzal kiviharzott.
A teremben minden szem Henleyre szegeződött, aki totál döbbenten nézte azt az irányt, amelyiken Danny távozott.
-Bazd meg!-sziszegte, majd utána rohant.
Én pedig totál döbbent képpel ültem a helyemen. Nem mozdultam semerre sem. A tömeg, miután rájött, hogy itt már nem lez semmi, folytatta az aznap esti tevékenységét. Halvány lilagőzöm nem volt arról, hogy most mit csináljak, vagy hova menjek. Haza nem mehettem egyedül, ugyanis irtózok a sötéttől, amit Danny is tud, szóval remélem nem hagyott itt. Telefonom nem volt, nem tudtam felhívni senkit. Hirtelen Shelby, Cherry és Crystal ültek le mellém.
-Szia Donna!-vigyorgott Crystal.
-Sziasztok!-köszöntem, de fél szememmel a felmentősereget lestem, aminek semmit esélye sem volt.
-Nagyn örülök, hogy te is itt vagy. De pontosan hogyan is jöttél te ide?-kérdezte Shelby.
-Az apukám főnöke mondta, hogy ma este ide jövünk.-olyan halkan mondtam, hogy örülök, hogy ők hallották.
-Mindent értek.-mondta Cherry.-De igazából nem tudtam, hogy van apukád.
-Nézzétek, szívesen beszélgeték még, de most mennem kell.-álltam fel, de Shelby visszaültetett.
-Ugyan Donna! Mindketen tudjuk, hogy 17 éves létedre is félsz egyedül hazamenni.
-Ez nem igaz!-dühödtem fel.
-Ja persze. Majd el is hisszük!-mondta Cherry, majd mindhárman egyszerre röhögtek fel.
Elég ebből. Otthagytam őket. Háromszor végigjártam az egész termet, de nem volt ott már senki. Kinézve a ház elé, már egyik kocsi sem állt ott. Frankó! Úgy gondoltam, hogy nem fog érdekelni Shelby, Crystal és Cherry. Kiléptem a házból, majd a kerítés mellett ácsorogtam egy darabig. Mivel várható volt, hogy már nem jönnek vissza értem, így vettem egy nagy levegőt, majd elindultam hazafele. A sarokig jutottam, ahol összefutottam Noah Emerson-nal.
-Szia!-köszönt.
-Szia!-mosolyogtam.
-Hát te? Shelbynél voltál?
-Igen. Végülis kiderült, hogy apám itthagyott, szóval kénytelen vagyok hazagyalogolni, mivel nem műkődik a telefonom.
-Azt hittem nem szeretsz hazamenni a sötétben egyedül.-Már ez is tudja? Nem hiszem el!
-Most viszont kénytelen vagyok.
-Gyere, hazakísérlek.
-Igazán ne fáradj velem. Biztosan van jobb dolgod is.
-Igazából Shelbyhez indultam, de semmi kedvem hozzá. Bármit megteszek csak azért, hogy ne kelljen betennem a lábam abba a házba!-vigyorgott.
-Akkor nagyon megköszönném, ha elkísérnél.
Azzal elindultunk egymás mellett a sötét utcákon keresztül. Noah valójában a suli legklasszabb csávója. Két dolog lepett meg. Az egyik, hogy felajánlotta azt, hogy elkísér. A másik az volt, hogy egyáltalán ismer. Igaz általános óta osztálytársak voltunk, és most gimiben is, de soha egyszót nem beszéltünk még egymással.
-Sajnálom anyukádat!-mondta egyszer csak.
-Mi?
-Hallottam, hogy meghalt. A nagynéném ugyanabban a házban lakik, tőle hallottam.
-Ja értem. Köszönöm!
-Azt viszont nem tudja, hogy mi lett veled.
-Előkerült az apám, aki mellesleg bűvész, de ennyi elég róla. Most vele élek.
-Csak nem Daniel Atlas az apád? A vezetéknevedből gondoltam.
-De. Ő az apám.
-Te mázlista! Ey jó ideje el akarok menni az előadásukra, de mindig elfogynak a jegyek, mire venni akarok.
-Elintézhetem, hogy el gyere a következőre. Jövő héten lesz.
Ez egy sima baráti gesztus volt a részemről, aminek hatására Noah szeme felragyogott.
-Komolyan? Köszönöm Donna!-azzal megölelt.
-Ugyan már! Ez a legkevesebb.
-Majd valahogy meghálálom, ígérem!-azzal elengedett és mentünk tovább.
-Hazakísérsz, pedig tudod, hogy 17 éves létemre rettegek a sötéttől. Ez nekem épp elég.-mosolyogtam rá.
Nagyjából negyed óra röhögés után elértük a házat. Noah meglepődött attól, hogy mekkora. A kapu előtt azonban megtorpantam egy fél pillanatra, ugyanis a gyámügyes nőcike autója parkolt tőlem 2 méterre. A napplaiban égett a villany, mozgó alakokat is ki lehetett venni.
-Noah, kérhetek tőled egy hatalmas nagy szívességet?
-Persze.
Elmagyaráztam noahnak az egész helyzetet, és azt, hogy nagyjából mit kéne tennie. Az elején úgyláttam rohanni akar, de aztán csak egy egyszerű igen elmondásával jelezte, hogy benne van a kacifántos tervemben. Bementünk az udvarra, majd a ház felé indultunk.A lépcsőn, az ajtó előtt azonban megálltam.
-Nem kell megcsinálnod, ha nem akarod. Nem szeretném, hogy úgy érezd rádkényszerítettem.
-Donna, nyugi!
Azzal kinyitotta nekem az ajtót és beengedett maga előtt. Danny egyszerre kiszaladt az előtérbe, de amint meglátta Noaht a lélegzete is elállt. A nőcike mögötte volt, és egy kissé furcsa szemekkel nézett rám és a partneremre.
-Ezekszerint nincs miért aggódnia Daniel! A lánya bizonyára érthető magyarázattal szolgál.
-Apa, mondtam, hogy Noahval leszek. Azt is mondtam, hogy legkésőbb éjfélre itthon leszek.-az óra mellesleg fél 12-őt mutatott.
-Tovább akart még maradnia, de nem szeretek visszaélni az apukák jóindulatával.-mondta Noah.
Danny egy "ja már értem mi folyik itt" nézéssel nyugtázta. Ezekszerint ő értette. A nőcinek meg semmi nem tűnt fel.
-Hogyne, persze!-kapott a fejéhez Danny.-Estére már kimennek a fejemből az ilyen dolgok.
-Akkor ezekszerint itt minden rendben van. De számítsanakmég rám, mert váratlan pillanatokban jelenhetek meg.-azzal a nőci elköszönt és távozott.
-Köszi Noah! Jövök neked!-mondtam neki mégegyszer.
-A jegyek nekem tökéletesen megfelelnek.-mondta vigyorogva.
-Milyen jegyek? Mi van?-értetlenkedett Danny.
-Én akkor megyek is. Jó éjszakát!-köszönt el Noah.
-Neked is!-mondtam neki, majd becsuktam utána az ajtót.-Rád meg haragszom!-fordultam Danny felé.
-Kiállított be fiúvala házba?
-Ki hagyott ott abba a házba?
Ezzel a kérdéssel megfogtam. Teljesen bűnbánó képet meresztett rám, de én csak álltam ott vele szemben karba tett kézzel, várva hátha mond valamit. De nem tette.
-Noah lehetne a legkisebb bajod! Örülj, hogy elkísért, különben most magyarázhatnál a gyámügyes nőcinek arról, hol hagytad el a lányodat.
-Donna, figyelj....-kezdte el, de félbeszakítottam.
-Nem érdekel! Otthagytatok! Mindannyian!-ezt már könnyes szemmel mondtam, majd egyszerűen elmentem mellette és felmentem a szobámba.
Becsuktam az ajtót, sőt kulcsra is zártam. Egy ideig még neki dőltem, azon keresztül hallottam a többieket. A dolog, ami ellökött az ajtótól Danny kopogása volt. Nem feleltem semmit, de egyszerűen tudtam, hogy ő az. Hallottam, hogy sóhajt egyet, majd távozik. Ledobtam a lábamról a cipőt, majd a gépemet fogva felültem az ágyamra. Felléptem Facebookra, ahol várt egy üzenet Noahtól:

"Lehet, hogy későn zavarlak, de ezt tudnod kell.Egyáltalán nem éreztem cikinek, hogy el kellett játszanom a barátodat. Amit mondtál, teljesen megértem a helyzetedet. Ha bármi kell, szólj! Én itt leszek! -Noah"

Istenem, de cuki. Habár nem eshetek bele, mivel Shelby már ráhajtott. Egy dologban biztos vagyok. Noah felajánlotta a segítségét, amiért nagyon hálás vagyok. Lehet, hogy ezzel a legvadabb álmaimat váltja valóra.

4. fejezet

Medencéztünk

Dannynek igaza lett, ugyanis Jack a másnapot a kergetésemmel töltötte, hogy a trükk koppanóját áruljam el neki. Még a WCre is követni akart, de oda nem engedtem be. A délelőttöt még csak bírtam az üldözésével, de ebéd után már a folyosón sétáltam, és minden sarkon Jacket lestem.
-Donna! Csillagvirágom!!!-hallottam az egyik oldalról.
Az ellenkezőbe indultam, de sajnos zsákutcába futottam. A falnak dőltem, azonban az hirtelen megmozdult, így valahogy mögé kerültem. Fantasztikusan hanyatt vágódtam. Hallottam Jack lépteit, ahogy érkezik, majd távozik. Mondanom sem kellett, hogy utána hatalmasat nyögtem, ugyanis rohadtul fájni kezdett a hátam.
-A picsába!-fújtam ki a levegőt.
Óvatosan feltápászkodtam. Mivel a fal mögött koromsötét volt, ezért elővettem a telefonom, hogy némi fény is legyen. Ahhoz képest, hogy a fal mögött voltam egyáltalán nem volt pókhálós. Csupán a padlót borította por, de azt is csak kis rétegben. Ahol beestem ott próbáltam lökdösni, de nem ment, így elindultam a fal mögött. Az egyik kezemmel a telefonnal világítottam magam előtt az utat, a másikkal pedig a falat, hogy valami jelentse is a biztonságot. A folyosó végén találtam egy bazi nagy fehér ajtót. Lassan, de mondhatni magabiztosan lenyomtam a kilincset, és benyitottam. A folyosó Danny szobájába vezetett, aki épp ott ácsorgott. Amikor meglátott elég idiótán nézett rám, hogy mit keresek én a szobájában, ráadásul egy titkos folyosón kerezstül.
-Donna, te mit csinálsz itt?-kérdezte, majd egyszerűen beljebb húzott, becsukta az ajtót és leültetett az ágyára.
-Jack elől menekültem, amikor megevett a fal. Van ilyen? Kit eszik meg egy fal manapság?
-Megevett a fal?
-Most mit mondjak? Nekidőltem és beszippantott. olyan volt, mint egy fekete lyuk. De ezekszerint te tudtál róa, mivel itt kötöttem ki nálad.
-Az igazából csak vészhelyzet esetére van fentartva. Nem gondoltam rá, hogy megtalálod. Igazából a padlót egy pontban fel lehet szedni és egy csúszdaszerűségen keresztül a garázsba lehet jutni.
-Remek.
-Még mindig a trükköt akarja kiszedni belőled?
-Igen. Csillagvirágomnak becézget, mert azt hiszi, így megmondom neki.
-Van egy ötletem, hogyan leckéztethetnénk meg. De kell Henley is hozzá.
-Majd én idehozm. Mármint Henleyt, nem Jacket.
Azzal felpattantam az ágyról, kiviharoztam a szobából és elindultam megkeresni Henleyt. A szobájához mentem először, de ott nem találtam. Végül a nappaliban akadtam rá, ahol épp egy magazin lapjait tanulmányozta.
-Szia Henley!
-Szia Donna! Minden oké? Újabb piszkos titkot akarsz megtudni apukádról? Mert szívesen állok rendelkezésedre.-vigyorgott.
-Nem, dehogy Azt majd legközelebb. Kitalált valamit, hogy megleckéztessük Jacket, de mondta, hogy te is kellesz hozzá.
-Menjünk!-pattant fel Henley.
Visszamentünk Danny szobájába, ahol ő már a kész tervvel várt. Miután mindent összeegyeztettünk, én kimentem a medencéhez, és ott kellett várnom arra, hogy ők kihívják Jacket. A medence szélén álltam, pntosabban annak háttal. Így a tekintetem a ház hátsó részére esett. A szobámhoz tartozó erkélyt is észrevettem. A hátsó ajtón Jack jelent meg, aki miután odajött bele is kezdett a mondandójába.
-Henley mondta, hogy kerestél.
-Potosan. Úgy gondoltam, hogy beavatlak a kártyatrükk rejtelmébe, amit tegnap mutattam.
-Komolyan?
-Igen. De érezd magad rohadt különlegesnek, mivel még a tulajdon apámnak sem mondtam el. -Jack bólintott.-A Kártyatrükk irtó bonyolult és neked rohadt figyelmesnek kell lenned, mert sosem tudhatod mi van a hátad mögött.
-Mi?-értetlenkedett.
Félreálltam, mire Henley és Danny belökték Jacket a medencébe. Ez volt Danny terve. Henley kicsalja, én lefoglalom, majd a legalkalmasabb pillanatban belökik a medencébe. Persze mindhárman röhögni kezdtünk. Jack pedg csuromvizesen és zavarodottan pillantott ránk felváltva.
-Figyelmeztettelek volna, de már késő volt!-Merritt szólalt meg vigyorogva az egyik erkélyről.
Erre mi még jobban nevettünk, de egy kicsit hátrébb álltunk, amikor is Jack kimászott a medencéből.
-Ez komoly?-nézett ránk.
-Ilyen az élet csillagvirág.-néztem rá vigyorogva, mire Henley még jobban röhögni kezdett.
Jack értetlenül állt és nézett, majd elindult befelé. Amikor már bent volt hirtelen megcsörrent a telefonom. Gyorsan előkaptam a zsebemből, Maggie neve állt a kijelzőn.
-Szia!-szóltam bele.
-Csövi Donna! Figyi, remélem nincs harag.
-Nem, dehogy. Semmi baj.
-Nem mehetek át? Lucasnak dolga van, anya meg dolgozik és eléggé unom magam.
-Miattam nyugodtan átjöhetsz.
-Oksa. Hozzak fürdőruhát szerinted?
-Én kint állok a medencénél, szóval szerintem nyugodtan....
A mondatot nem tudtam befejezni. Valaki ugyanis meglökött. Hatalmasat sikoltottam, majd már csak arra emlékszem, hogy valaki belelökött a medencébe. A telefonom közbe kiesett a kezemből, így amikor a víz felett voltam, már nem volt a kezemben. Danny vigyorgott rám, Henley közbe biztos bement.
-Baszki elsüllyedt a telefonom!-ez volt az első, amit a képébe vágtam.
Vettem egy nagy levegőt, majd lebuktam a víz alá s megkerestem a telefonom. Fent már tanulmányozhattam, hogy teljesen átázott.
-Most azt érted el, hogy veszel egy másikat.-raktam a lába elé az átázott telefont.
-Majd holnap nézek egyet.
-Kihúzol?
-Add a kezed.
Kinyújtotta a kezét, amit meg is fogtam, de ahelyett, hogy kimásztam volna teljes erőmet beleadva őt is berángattam a medencébe. Amikor felbukott a víz alól a haja teljesen csuromvizesen a szemébe ment, amit el kellett tűrnie onnan, hogy lássa a teljesen elégedett arcomat.
-Most boldog vagy?-kérdezte.
-Nagyon.-röhögtem.
-Ezt is tudtam előre.-jött közelebb a medencéhez Merritt.
-De szólni nem tudtál volna, igaz?-kérdezte Danny.
-Naná, hogy nem. Donna minden eddigi elképzelésemet megvalósítja.-ült egy győztes mosoly az arcán.
-Félre lúzerek!-rikkantott Henley.
Azzal futva megindult a medence felé, amibe belecsobbant egy hatalmasat. Ezekszerint azért ment be, hogy fürdőruhába legyen.
-Miről maradtam le?-kérdezte, mikor felbukott.
-Danny belökte Donnát, Donna behúzta Danyt, Danny pedig vesz egy új telefont Donnának.-magyarázta Merritt.
-Ha már új telefonnál tartunk, akkor egy Iphone5öt kérek.-mondtam.
-Toronyóa lánccal nem kell?-kérdezte Danny.
-Nem. A telefon elég lesz.-vigyorogtam.
-Nem hiszem el,hogy megelőztetek!-jött ki Maggie duzzogva.
-Most mit izélsz?-kérdeztem.-Az elején csak az uncsitesód volt vizes.
-Akkor ti mit kerestek bent?-nézett rám és Dannyre.
-A lényeg, hogy kapok egy új telefont.-ugrándoztam, majd hátrafeküdtem a víz felszínén.
Maggie közbe levette a nyári ruháját, ugyanis az alá vette fel a fürdőruhát. Majd egy hatalmas csobbanással beleugrott a vízbe. Ahhoz képest, hogy rajtam és Dannyn sima utcai ruha volt, nagyon egyikőnket sem zavarta. Egyedül a cipőket dobtuk ki a szárazföldre, mivel így valamivel könnyebb volt. A délután amúgy egész kellemesen telt. A fürdőruha ugyan nem lett átcserélve, de egész jól elszórakoztunk. Maggie és én egyfolytában egymást löködtük bele a vízbe. Közben Jack, Alma és Dylan is csatlakozott hozzánk, Merritt volt az egyetlen aki nem jött a vízbe, de kintről figyelte, hogyan ökörködünk. Maggie elhozta a fényképezőjét, szóval egy csomó képet is csináltunk. Maggie egyet fel is nyomott az Instagramra, mivel neki volt telefonja:

hmaggie: @donna_atlas #summer #imádlak #medencéztünk #azegyetlenszárazpillanat #alegjobbnyárinapom #mégtöbbilyet #mybestfriend #myidiot #forever
 

Este aztán Maggiet nem Jack vitte haza, hanem az anyukája jött érte. Igyekeztem úgy felmenni a szobámba, hogy ne vizezzek össze semmit, de nem annyira sikerült. Gyorsan levetettem a ruháimat, majd felvettem a köntösömet és a szobámhoz tartózó fürdőben igyekeztem szárazra varázsolni a hajam, ami lehetetlen esetnek bizonyult. Fél órája szárítottam és csak nagyjából 10 százaléka volt száraz. Az ajtón kopogtattak, tehát letettem a hajszárítót a mosdó szélére és elmentem ajtót nyitani.
 Danny állt a túloldalon teljesen elegánsan felöltözve, kissé összekuszált hajjal. Ezzel szemben én egy szál köntösben, csuromvizes hajjal nem mutathattam valami fantasztikusan.
-Nem tudtam, hogy hajat mostál.
-Nem is mostam. Nem szárad meg, pedig már fél órája nyúzom.
-Na gyere, majd én segítek.
Azzal bejött mellettem a szobába. A fürdőszobáb ment és kezébe vette a hajszárítót és a curr vizes hajamat nagyjából 15 perc alatt szárazra varázsolta. Mi a jó édes van itt? Nekem nem műkődik, neki meg igen?
-Köszönöm!-mondtam, miközben ő visszatette a hajszárítót a helyére.
-Szívesen!-mosolygott.
-Készülsz valahova?
-Igen. Szóval öltözz fel, mivel te is jössz.
-Hova megyünk?
-Titok.-azzal az órájára nézett.-10 perc múlva lent.
Azzal távozott, én pedig kapkodni kezdtem. Gyorsan elővettem egy fehér pólót, egy gatyát, a magassarkúmat, majd raktam magamra egy alap sminket, összeraktam a hajam két copfba és még pár karkötőt húztam a kezemre. Ezzel készen is voltam, hogy elmenjek oda, ami fogalmam sincs hol van.