8. fejezet

Visszajátszás

*Donna*
Este amint hazaértem felmentem a szobámba és azonnal elaludtam. Ruhástól. Reggel a telefonom csörgése ébresztett fel. Félkómástan kutattam a készüléket. Amikor végre megtaláltam fel is vettem.
-Haló!-szóltam bele kihalófélben lévő hangon.
-Szia! Itt a legjobb barátnőd. nem szándékozol beengedni?-Maggie volt. Ki hitte volna?
-Te már itt vagy?
-Aha. Na beengedsz?
-Be.
Azzal letettem a telefont. Félhullán megkerestem a szemüvegemet, majd feltettem és felhúztam az este az ágyam mellé dobott tornacipőt. Lementem az emeletről, amjd kinyitottam a bejárati ajtót, de Maggie nem állt a túloldalán. Kimentem a teraszra és észre is vettem. Maggie a kapu túloldalán topozékolt és amikor észrevett vadul integetni kezdett. Odamentem hozzá.
-Azt hittem tudod a kódot.
-Nem működik.
Megpróbáltam én is, de úgy se működött.
-Felhívom aput.-azzal már tárcsáztam is apu számát.
-Haló!-egy csörgés után fel is vette.
-Szia!
-Szia! Valami baj van?
-Nem, semmi. Csak nem működik a kapukód. Maggie nem tudott bejönni. Náam se működik.
-Nem működik? Reggel pedig még jó volt.
-Most viszont nem. Azt írja ki, hogy hibás.
-Dylan már intézkedik. A szerelő hamarosan megy Almával együtt. Addig ne csináljatok semmi hülyeséget.
-Igyekezni fogok az ügy elérése érdekében.
-Helyes! Szia!
-Szia!-azzal letettem.-A szerelő hamarosan jön. Apu  üzeni, hogy ne csináljunk semmit.
-Ok. Amúgy mi ez a ruha rajtad? Valamint nagyon szexi a pulcsid.
-Köszi. Hosszú éjszakám volt.
-Vettem észre.-azzal Maggie letette a táskáját a földre és levette a lábáról az egyik magassarkú cipőjét, majd átnyújtotta a kapu rácsain keresztül.-Üsd szét vele.
-Mit?
-Azt a kódos szart! Vedd már el!
-De oda a cipőd.
-Van nálam másik. Donna!
-Oké, de rád fogom fogni.-mondtam, majd elvettem a cipőjét.
-Csak nyugodtan.
A cipővel a kapukód beíró gépezethez mentem, aminek sose tudtam a rendes nevét, majd egy határozott mozdulattal beleállítottam a sarkát. A gép egy apró robbanással és utána füsttel jelezte, hogy kipurcant. A kapu azonban kinyílt. Maggie időben a másik cipőjét is levette és mezítláb tipegett be az udvarba. Épp ekkor kanyarodott be Alma kocsija, amelyiket egy másik követett. Amikor kiszálltak Alma is és a szerelő is eléggé zavarodott képet vágott.
-Azt hittem zárva van a kapu.-mondta Alma.
-Nem tudtam, hogy egy magassarkú erre is jó.-húzte ki a szerelő a cipőt a kódósizéből.
-Danny mondta, hogy ne csináljatok semmit!-szidott le minket Alma.
-Így is ki kell cserélni. Valaki megbabrálta a rendszert. A riasztót is kicseréljem?
-Egy pillanat.-azzal Alma elővette a telefonját és odébb vonult, hogy még véletlenül se halljuk mit beszél. Fél perc múlva vissza is jött.-Igen, a riasztót is legyen szíves kicserélni.Valamint a kapukódot. Donna ti pedig menjetek be.
Maggievel bementünk, majd félperc múlva Alma is követett minket.
-Mit keresett Maggie cipője a kapukód beíró gépben?
-Ő mondta, hogy állítsam bele.-mondtam.
-Kössz.-mondta Maggie.
-Te mondtad, hogy rádfoghatom.
 -Oké, elég! Meg kell várnom, amíg a szerelő elmegy, addig összeszedem a cuccokat, amik itt maradtak, ti pedig vigyázzatok magatokra!-azzal Alma felment az emeletre.
Gyorsan ettem reggelit, közbe végzett a szerelő, így Alma is elment. Ezután a szobámban voltunk. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy legalább jöjjön be valami levegő.Maggie a hifiből üvöltette a zenét, közbe pedig a szekrényembe kutakodott.
-Mit keresel?
-Egy ruhát. Neked. Ma estére.
-Minek?
-Mivel Noah is ott lesz. Hahó!
-Várj! Honnan tudsz te Noahról?
-Mondtad.
-Kizárt. Nem említettem neked.
-Jack mesélte, hogy jön ő is.
-Meglehet. De nem kell semmiylen extravagáns ruha ahhoz, hogy lenyűgözzem. Ugyanis nem akarom lenyűgözni.
-Aha persze.-bólogatott.
-Komolyan!
-Oké, elhiszem. De ezt honnan szedted?-vett elő egy ruhát.
-Ezt a végzős bálra vettem.
-Minek vetted már meg most?
-Mert a tanulással akarok foglalkozni jövőre nem a végzős bállal. Már nyár elején megvettem a ruhát.
-Akor ezt veszed fel.
-Kizárt! És mit veszek fel a végzős bálra?
-Majd addigra veszel egy másikat. De ma este ezt fogod felvenni.
-Meg amit te elképzelsz!-tiltakoztam.

 

 

-Most boldog vagy?-kérdeztem este, amikor épp lefelé mentem a lépcsőn.
Maggie önelégült képet vágott.
-Igen.-ugrándozott.-Ha ebben nem nyűgözöd le Noah-t, akkor semmiben sem.
-Mondtam, hogy nem akarom lenyűgözni!
-Aha persze.-röhögött.
Hamarosan kinyílt az ajtó és Jack lépett be rajta.
-Azta a rohadt!-mondta, amikor meglátott minket.
-Nagyon vicces. majd röhögök, ha ráérek.-mondta Maggie, majd félrelökte Jack-et és kisétált az ajtón.
-Csak utánad.-engedett előre jack.
-Köszi!-mosolyogtam.
Maggie a kocsiban már befurakodta magát az anyósülésre. Én hátra ültem, majd miután Jackis beült elindultunk. Az út közben megszólalt a Messenger. Noah írt:

Noah: már itt vagyok :) megvárlak az épület előtt :)
Donna: mi már úton vagyunk :) köszi, kedves tőled! :)
Noah: ugyan semmiség ;)

-Maggie, ha kacsintós fejet írt, akkor mi van?-szóltam előre.
-Hogy meg akar dugni.-röhögött.
-Erről apámnak egy szót se!-szóltam Jackre.
-Nem hallottam semmit.-mosolygott Jack.
Noah a színház előtt ácsorgott, ahogy ígérte. Lucas is mellette állt, pár méterrel arrébb. Maggie, amint kiszállt Lucas karjaiba vetette magát.
-Szia!-köszöntem.
-Szia!-mosolygott.-Gyönyörű vagy!
-Köszönöm szépen! Remélem jólérzed majd magad.
-Biztosan. Jó ideje várok már erre. Bemehetnénk.
-Oké.-bólintottam.
Bementünk az épületbe. Maggie és Lucas eltűnt a látókörömből.
-Figyi, nekem még előtte el kell mennem azapukámhoz. Megígértem neki, hogy előtte benézek.
-Oké, menj csak.-bólintott.
-Majd bent találkozunk.-intettem
A biztonságiőr szó nélkül beengedett az öltözők folyosójára, és még útbaigazítástis adott. Apu nagy szerencsémre a folyosón ácsorgott.
-Szia!-mosolygott, amikor meglátott.
-Szia!-öleltem meg, amint odaértem.-Izgulsz?
-Talán egy kicsit. Ez az első, amikor te is itt vagy.
-Az előzőn is itt voltam.-húztam fel a szemöldököm.
-De az nem számít.
-De igen. Csinálj olyan nagy buborékot.
-Buborékot?
-Aha. Olyan jól néz ki.
-Azon leszek.-bólintott mosolyogva.


*Maggie*
Donna bement Noahval a színházba, mi pedig elkértük Jacktől a kocsit, ahogy az már eleve meg volt beszélve. Beszálltunk a kocsiba, majd Lucas a raktárhoz vette az irányt.
-Donna biztos nem fog haragudni?
-Nem. Az egészről nem tud semmit.-ráztam a fejem.-Mégegyszer köszönöm, hogy eljöttél velem.
-Semmiség. Itt a fényképező?
Kinyitottam a kesztyűtartót, amiből elővettem a gépet. Lucas hamarosan meg is állt a raktár mellett. Mivel már sötét volt hoztunk zseblámpát is. Kinyitotta a raktár ajtaját, majd felkapcsoltuk a villanyt. A képek napról-napra többek lettek. A készítője már új táblát kezdett. Ma már fel volt rakva a következő.

 

 

-Nézd! Rajta van az időbélyegző.-mutatta Lucas.-Alig negyed órája járt itt utoljára.
Gyorsan körbekattintgattam, majd elhúztunk a helyiségből. Lekapcsoltuk a villanyt, visszazártuk az ajtót, beültünk a kocsiba és már ott se voltunk. A színházhoz visszaérve Lucas pont oda parkolta le Jack kocsiját, ahol az volt. A portás beengedett minket, utána azonnal a helyünkre ültünk. Donna az egyik páholyszerűségből nézte az egészet. A szeme csodálattal volt tele. Látszott rajta, hogy tényleg élvezi. Noaht viszont nem láttam.


*Donna*
Az előadás után összefutottunk Noahval az előtérbe.
-Ez fantasztikus volt!-lelkendezett.
-Ugye? Nekem is nagyon tetszett.
-Mégegyszer köszönöm ezt az élményt. Felejthetetlen.
-Nagyon szívesen!
Megölelt, majd távozott.
Apu öltözőjébe mentem. Leültem az egyik fotelba, majd elkezdtem Maggiet csörgetni, de nem vette fel a telefont. Miután feladtam letettem a telefont az asztalra és vártam. Apu kisvártatva belépett az öltözőbe két csokor virággal a kezében.
-Utálom az ilyet!-bosszakodott.-Virágot?
-Kérek.-röhögtem fel, mire nekem adta az egyik csokrot, a másikat pedig letette az asztalra.
-Amúgy mit szólnál ahhoz, ha ma egy pizzázóban vacsoráznánk?
-Pizzát akarsz enni?
-Te nem?
-Miattam jöhet.
-Akkor mehetünk.
Mielőtt elmentünk volna gyorsan beszólt Dylannek, hogy mi még elmegyünk valahova. A virágokat betettük a kocsi hátsóülésére, majd egy pizzázóba mentünk.

donna_atlas: @dannyatlas #vacsi #pizza #mutimiteszel #este #withmydad

-Amúgy tetszett?-kérdzete, miközben nagyban ettünk.
-Nem volt buborék.-vágtam durcás képet.
-Majd otthon csinálok neked olyan rohadt buborékot.-próbálta visszatartani a nevetést.
-Itt nem tudsz?
-Nem. Olyan nagyot nem.
-Kár. Pedig megnéztem volna, ahogy kihajítanak innen.-röhögtem el magam.
-Csak szeretnéd!
Nagyjából iylen szócsatákkal ment el az este. Épp mentünk volna haza, amikor apu telefonja megcsörrent. Gyorsan lebonyolította a hívást.
-Maggie eltűnt.-mpndta ki.
-Mi van?

7. fejezet

Szemüvegezünk?

Este Henley még cseppentett a szemembe, de másnap reggel már tutira biztos volt az, hogy a szemészeten töltöm a fél napot. Még pizsibe indultam el Danny szobája felé. Velem ellentétben ő már fel volt öltözve. Pedig reggel 8 volt.
-Szia! Hát te?-lepődött meg, mikor meglátott.
-Mennyire érsz rá délelőtt?-egyből a sűrűjébe vágtam.
-Attól függ, hogy miről van szó.
-Szemészet.
-Szemészet?
-Aha. El kéne mennünk, mert tiszta piros.
-Lehet, hogy Alma fog elkísérni, mert mi próbálunk, mivel holnap lesz az előadás.
-Nagyon fantasztikus.
-Az. A jegyeket, majd elküldöm annak a Noah nevű gyereknek. De megkérdezem Almát. Szerintem biztos ráér.
-Jó. Addig átöltözök.
Gyorsan visszamentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat fésültem, amikor Alma lépett be.
-Szia! Danny mondta, hogy el kéne vinni a nem emlékszem hova.
-Szemészet.
-Ja igen, oda.-kapott a fejéhez.-Összeszedem a cuccokat és 5 perc múlva a kocsinál.
-Oké.
Alma elment, én pedig elővettem a telefonom és írtam üzit Maggienek, hogy délelőtt semmiképpen nem érek rá. Vissza is írt, hogy neki mindegy, mivel Lucas lóg a fociról, hogy együtt tölthessék a délutánt. Okéé...
-Kész vagyok!-toppant be Alma.
Beültem mellé a kocsiba majd elmentünk a hőn áhított szemészetre, ahonnan dél körül egy fantasztikus papírral léptünk ki, amelyen a szemüveg felírása szerepelt. Almával gyorsan el is mentünk a legközelebbi optikába, ahol kiválasztottam egy egyszerű fekete keretes szemüveget.

-Kifejezetten jól áll.-mondta Alma, mikor már végre otthon voltunk.
-Kifejezetten gáz vagyok benne. Ez volt az egyetlen normális.-bosszankodtam.
A dühöngésemet a telefon csörgése szakította félbe. Alma elment, hogy felvegye, addig én a konyhapultnak dőltem neki.
-Téged keresnek.-jött be, a kezében a telefonnal.
Remegő kezekkel vettem át a készüléket, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy ki kereshet.
-Haló.-szóltam bele.
-Szia Donna! Noah vagyok.-hallatszott a túloldalról.
-Szia Noah!-mondtam teljesen megkönnyebbült hanggal.-Mizu?
-Semmi. Csak meg szerettem volna köszönni a jegyeket. Megkaptam.-lelkendezett.
-Ja, szívesen. Apukám mondta, hogy ma küldi el neked, de ezek szerint hamar odaért.
-Igen. Most az előbb érkeztek meg és gondoltam felhívlak, hogy még egyszer megköszönjem.
-Ugyan, semmiség.
-Figyi, most le kell tennem, de majd facen még beszélgethetünk.
-Jó, oké. Benne vagyok.
-És remélem találkozunk majd az előadáson. Szia.
-Persze. Szia.-azzal letettem.
-Lovag a láthatáron?-kérdezte Alma.
-Nem!-hárítottam.-Fent leszek.
Már a lépcső alján voltam, amikor Alma utánam kiáltott.
-Fogsz te még erre igent is mondani.
-Kötve hiszem.-kiáltottam vissza.

-Ez is béna!-.azzal a hátam mögé hajítottam a következő ruhát is.
Mivel nem volt semmi tennivalóm így úgy határoztam, hogy szortírozom a szekrényemben talált
ruhákat. Most, hogy szemüveges lettem egészen más fényben látom a világot. vagy hogy mondják... Alma pedig, mivel nem talált jobb elfoglaltságot az ágyamon fekve próbálgatta a kártyatrükköket. Bűvészcsalád, hiába...
-Az pedig tök jól nézett ki.-mondta.
-Melyik?-fordultam felé.
-Amelyiket most dobtad a csillárra.-mutatott fel.
A csillárról lógott le a sárga, zsiráfos felső.
-Ha egy sárga, zsiráfos felső szerinted jól néz ki, akkor semmi ellenvetésem ellene.-mondtam némi szarkazmussal a hangomban.
-Roppant vicces. De amúgy miért akarod kidobni az összeset?
-Mivel lett ilyenem.-mutattam az orromon csücsülő rondaságra.
-És? Semmi sem változott.
-Igenis változott. Ezután strébernek fognak tartani csak azért mert van szemüvegem. Jó, így is stréber vagyok, de mindegy. A szemüveg csak fokozza. Ha lecserélem a ruhatáram akkor nem lesz itt semmi probléma, ugyanis nem vesznek stréber számba, ha egy kicsit felnőttesebben öltözködöm.
-Kontaklencsén nem gondolkoztál?
-De. Csak viszont nem vagyok túl türelmes figura ahhoz, hogy minden reggel betegyem, este meg kivegyem.
-Értelek, de azért lécci húzz egy lapot.-tartotta felém a pakli francia kártyát.
Megtettem, amit kért, majd vissza is tettem. Alma ügyködött valamit a paklin, én pedig visszamentem a szekrényemhez tovább válogatni.
-Ez volt az?-kérdezte.
Megfordultam, amikor is az általam kihúzott kör ászt mutatta felém.
-Igen.-bólogattam mosolyogva.
-Komolyan?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Igen.
-Csináljunk még egyet.-azzal újra megkeverte a paklit.
Eljátszottuk ezt nagyjából tízszer. Mind a tízszer eltalálta. Teljesen belelkesedett. Az ágyamon kezdett ugrálni örömében, amikor hirtelen dudaszó hallatszott. Mindketten lesiettünk a földszintre, Azonban meglepetésünkre nem apuék értek haza. Az ajtóban egy pasi ácsorgott, mögötte pedig kettő másik. A lépcső közepén állhattunk meg. Alma elém állt, ekkor sejtettem, hogy itt valami nagyon gáz dolog fog történni.
-Szia Alma! Rég láttalak.-mondta a csávesz.
-Mit akarsz itt?
-A nagy Dylant hol hagytad? Na és a rettenthetetlen bűvészcsapatát?
-Semmi közöd hozzá!
-Mondjuk jó is, hogy nincsenek itt. Dylan nem fog örülni, ha holtan talál majd hazaérve. Viszont Atlas lányát lehet, hogy elvisszük, hogy aztán a búvóhelyen nyírjuk ki. Az ujjait meg elküldöm az apjának.-azzal röhögni kezdett. Ez teljesen meghibbant. Nem visznek engem sehová. Az ujjaim meg maradnak a helyükön.
A fickó fegyvert vett elő, majd felénk irányította. Alma elterelt felfele. Gyorsan felfutottunk a lépcsőn, azonban a pasi már elkezdett ránk lőni. Arra futottunk, ahol megevett a fal. Most is így történt, azonban igyekeztem nem elesni, amikor átértem a fal túloldalára. Alma valahol a közepe táján felszedte a padlót, majd egy fém csúszda tárul a szemem elé.
-Te mész elsőnek.-irányított.
-De ha vannak lent....-kezdtem el.
-Donna, nincs ott lent senki. Csak igyekezz, mert mindketten itt hagyjuk a fogunkat.
Alma beszéde hatott, ugyanis amint kimondta beleugrottam a csúszdába. Fél percig csúszhattam, amikor is egy hatalmas sikítással körítve belecsobbantam egy medencébe. Amint feljutottam a felszínre egy újabb csobbanás jelezte, hogy Alma megérkezett. Amint feljött a feje a víz alól megkérdezte.
-Minden rendben?
-Persze.
-Ha a medence értelmét keresed, akkor az nem sok. Dylan építtette a csúszdát, de a medence Jack ötlete volt. Gyere, el kell tűnnünk innen.
Csuromvizesen valahogy átjutottunk a garázsba, onnan be egy kocsiba és sipirc ki innen. Alma szó szerint áthajtott a garázsajtón. Egyenesen a színház felé mentünk, ahol apuék próbáltak. A kocsi még a színház előtt parkolt. Nem szálltunk ki a kocsiból, csak pontosan elé álltunk, hogy mindenképp észrevegyenek minket. A hajamból mellesleg patakokban folyt a víz. Mivel senki nem volt az utcán, így kinyitottam az ajtót és a járdára csavartam ki a hajamból a vizet.
-Amúgy kik voltak ezek?
-Dylan még régebbről ismeri őket. Nem túl szívélyes alakok. De ezt már gondolom te is észrevetted.-magyarázta.
A fejem kilógott az autóból, de valószínűleg bezsebelek nyárra egy tüdőgyulladást vagy egy náthát, ugyanis nagy mákomra elkezdett fújni a szél.
-Nem megyünk be?-kérdeztem.
-De. Menjünk.
Épp kiszálltunk az autóból, amikor is egy fekete furgon jelent meg. Az anyósülésen lévő ablakból kikandikált egy nagyon cuki pisztoly. Lemertem volna fogadni, hogy a házban lövöldözős idióták jöttek vissza.
-Donna szállj vissza a kocsiba!-kiáltott rám Alma.
Visszahuppantam, majd betettem az ajtót. Bekötni, sőt megmukkanni sem volt időm, ugyanis Alma a parkoló másik irányába tartott, ráadásul a Forma 1-be illő sebességgel. Lenyomtam az ajtó gombját, nehogy útközben kiessek. Alma közben sikeresen kijutott a parkolóból, de a sebesség még mindig 200 felett volt.
-Még nem kötötted be magad?!-ripakodott rám, amikor egyszer felém fordította a tekintetét.
-Olyan vagy, mint apa! Amúgy bocs, de a vezetői tudásod megakadályozta! Vigyázz kuka!!-kiáltottam, amit Alma még épp időben kikerült.
-Tudsz vezetni?-kérdezte.
-Én?
-Nem, a szomszéd! Tudsz vezetni vagy sem?
-Tudok. De előre figyelmeztetlek, hogy nem vezettem 200felletti sebességet. A max rekordom 190.
-190? Mikor?
-Nyár elején. Elcsórtuk Maggiék kocsiját.
-Menni fog ez neked. Cseréljünk helyet.
-Én nem vezetem ezt a kocsit. és ha összetöröm?
-Jack többet összetört már.Gyerünk!
Úgy próbáltunk helyet cserélni, hogy közben valamelyikünk lába egyfolytában a gázpedálon volt. Nagyjából fél perc múlva már én szegeztem a tekintetemet az útra, Alma pedig a kesztyűtartóban kezdett kotorászni,ahonnan elő is szedett egy stukkert(?).
-Minek az neked? Ráadásul honnan van neked ilyened?
-Te vezess. Alma Dray, különleges ügynök. Régen Interpol, most FBI. Az apád és a többiek elleni nyomozásban voltunk társak. Aztán egymásba szerettünk. Így lettem FBI-os.
-Fantasztikus. Kiről derülnek még ki ilyen sztorik? A végén megtudom, hogy Merritt a CIA-nak dolgozik, Henley pedig a NASA-nak?
-Ilyenekről nem tudok.-mosolygott.
Henley irányította, hogy merre menjek, közben hátra- hátrapillantott.
-Társaságunk van.-felhúzta a pisztolyt, majd elővette a zsebéből a telefonját és nekemadta.- Hívd fel Dylant. Vagy akárkit, de hangosítsd ki.-azzal hátra mászott.
Remegő kézzel, félig az utat figyelve tárcsáztam Henleyt, aki a legutoljára tárcsázott személy volt. Azonnal kihangosítottam. A telefon kicsengett, de Henley nem vette fel. Végül a hangposta jelentkezett.
-Francba! Hívd Henleyt!
-Őt hívtam most.-mondtam.
-Akkor hívj fel akárkit!-Alma hangja ideges volt.
Felhívtam Dylant, aput, Merrittet, Jacket, majd kezdtem előről a sort. Aput még a sajátomról is megcsörgettem, hátha nekem felveszi, de nem történt meg.
-Bassza meg!
-Lassítsd le a kocsit 190 és 180 közé. Van egy ötletem.-mondta Alma.
Úgy tettem, ahogy mondta. A kocsi 185 körül volt, amikor is a minket követő autó közelebb jött, Alma pedig elkezdte lőni a motorháztetőt. A kocsiból vissza is lőttek, de Alma csak a motorháztetőt célozta, addig, amíg az az utca közepén egy hatalmas robbanás kíséretében el nem tűnt.  Megállítottam az autót s hátrapillantottam, mivel eddig csak a visszapillantó tükörből szemléltem az eseményeket. A kocsi lángokban állt.
-Szép lövés!-néztem Almára, aki mosolygott és elégedettség futott végig az arcán.
-Menjünk vissza a színházhoz.-azzal újra visszaült mellém.
A színház előtt a kocsi, amivel apuék jöttek, még mindig ott parkolt. Almával épp be akartunk menni, amikor is kijöttek. Mellesleg ekkor volt fél 12.
-Ti mit kerestek itt?-kérdezte Dylan.
-Bocs, otthon is maradtunk volna, de a tudodki meglátogatott minket.
-Micsoda? Jól vagytok?-kérdezte apu, majd közelebb jött és vizslatni kezdett. A szépséghibám a vizes hajam volt, no meg persze a ruháim, de amúgy egy karcolás nem volt rajtam.  Miután ezt megállapította odaadta nekem a pulcsiját, ami most a legjobban kellett.
-De amúgy mi történt?-kérdezte Henley.
 -A lényeg annyi, hogy ha bent lesz holnap a hírekbe egy felrobbant autó, akkor azok nagy valószínűséggel mi voltunk.-mondta Alma, majd rámkacsintott én pedig elvigyorodtam.
-Mennyi volt Donna? 250?-nézett rám merritt.
-290.-helyesbítettem :D. Hát igen. Egy sofőr veszett el bennem.
-Te 290-nel száguldoztál a városba?-nézett rám apu szúrós tekintettel.
-Bocs, hogy életben akartam maradni! Valakinek életet kell lehelnie abba a siralomtanyába, ahol laktok.
-A ház hivatalos sofőrje ezennel Donna Atlas aki megdöntötte a 260-as rekordomat.-mondta Jack. Aki tud az tud.
Ezzel két kocsival vissza is mentünk a házhoz. Elég mozgalmas este volt az tuti. Viszont azt nem tudom ki volt az a csáveszka, aki betört a házba. Úgy beszélnek róla, mint Voldemortról, pedig a csávó egyáltalán nem hasonlított rá.